Nehezen indul az idei versenyszezon
(Balassi / Petőfi)


Hosszúra nyúlt az idei tél. Hóban sem volt hiány. A zord időjárásnak az lett a következménye, hogy ebben az évben nagyon nehezen indult be a versenyidény. A Spartacus Kupa, az Alföld és Csokonai Kupa, a Visegrád Kupa rangsoroló versenyek elmaradtak. A Budapesti Hosszútávú bajnokság helyett egy pontokkal kijelölt havas terepfutóversenyt rendeztek, hasonlóan a szokásos Hóvirág futóversenyhez. Igy az első igazi versenyek a Petőfi és Balassi Kupák voltak, majd az Optimista Kupával folytatódott az idény. A versenyzők is téli álmukat alusszák, hiszen elfelejtenek időben nevezni azokra a versenyekre is, ahol már nincs hó!

Az elmúlt évek rövid telei után senki sem gondolta, hogy idén még márciusban is ilyen sok havat látunk, és mi sem számítottunk arra, hogy versenyünk idénynyitó lesz. A többi tavaszi verseny rendezőivel szemben nekünk nagy szerencsénk volt az időjárással, hiszen a környéken márciusban szinte már semmi hó nem esett, és a terep lapos és zömében nyílt jellege is segítette az olvadást.
Eredeti elképzeléseink szerint a cél Ipolyvece mellett, közvetlenül az Ipoly partján lett volna, de végül nem vállaltuk az árvízveszély kockázatát és szárazabb helyet kerestünk. Így is kérdéses volt, hogy a versenyzők meg tudják-e közelíteni a célt autóval, vagy csak 1,5 km-es gyalogmenettel érik el a műúttól.
A terep vízviszonyait folyamatosan figyelnünk kellett, és még közvetlenül a pályák nyomtatása előtt is változtattunk azokon, hogy a legmélyebb, legvizesebb holtágakat és árkokat elkerüljük. Azért néhány kategória így is élvezhette az olvadt hólé hűsítő hatását. Az egyik jellegfa pontunk a versenyre egy mocsár közepébe került, pedig stekkeléskor száraz volt a környéke, és a tavaly nyári helyesbítéskor még száz méterre esett tőle a legközelebbi vizenyős terület.
A terep azoknak ismerős volt, akik indultak tavaly a nappali egyéni vagy a veterán rövidtávú bajnokságon. A nagy hó szerencsére lenyomta az akkor sokak által emlegetett mellig érő füvet, most bontáskor sokkal kevesebb „elefántcsapást"láttunk, mint az OB után. (A magas fűről még annyit, hogy én is találtam a saját helyesbítésemen közvetlenül a cél mögött egy 60-80 m hosszú szárazárkot, amiből a helyesbítéskor semmit sem láttam.)
Szombaton még szép napos időnk volt, vasárnap már borús, szinte végig szemergett az eső, de komolyabban esni csak az eredményhirdetés vége felé kezdett. Mire kb. 2 óra múlva a pontok és a cél lebontása után mentünk ki a kocsikkal, már igazi korcsolyapálya lett a rét, tehát mégegyszer szerencsénk volt az időjárással, hiszen ha pénteken esik az eső, akkor még mi rendezők is csak nagyon nehezen tudtuk volna megközelíteni a célt.
Utólag úgy tűnik sikerült hiba nélkül megrendezni a XIV. Balassi Bálint tájfutóversenyt, amely talán egy időre az utolsó is volt csökkenő energiánk és a rangsoroló versenyek amúgy is nagy száma miatt.

Kovács Péter


Petőfi verseny eredményei:

N21A  1. Lubinszki Mária DTC 53:58
	2. Bokros Andrea	SZT	57:17
  3. Jana Slámová         Kosice  58:12

F21A  1. Jozef Pollák  Kosice  59:02
  2. Jonás Radoslav  Sloven. 60:36
	3. Walner Jozef	        Sloven.	61:05

Balassi verseny eredményei:

N21A  1. Oláh Anikó     Ny.Vas. 52:37
  2. Hornyák Marianna  DTC 52:54
  3. Martonné Szalóki E.  OSC 54:20

F21A  1. Kiss József         Ny.Vas. 51:55
	2. Jonas Radoslav	Sloven.	52:38
  3. Tamás Tibor         DTC 53:15


Vissza a Tájoló 1996/3 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!