A tájfutás a jövô sportja
Beszélgetés Jörgen Mårtenssonnal

- Magyarországon is sokan tisztelnek, egyedüli az az eredménylista, amit magadénak mondhatsz. Tavaly másodszor nyertél felnôtt normál távú világbajnokságot, idén pedig szenior világbajnok lettél. Minek köszönhetô, hogy 37 évesen is kirobbanó erôben vagy?
- Nem csinálok semmi különöset. Úgy érzem, az utóbbi években stabilabb, egyenletesebb a formám. Egész évben jó teljesítményt tudok nyújtani, idônként pedig kiugrót. Még mindig motivál egy-egy nagy tájfutó verseny megnyerése. A jövô évi VB-re még biztos felkészülök.

- Sok sérülésed volt az évek során.
Igen, ezek azonban aprók voltak, igaz néha műtétre is szükség volt. Szerencsére mindig gyorsan regenerálódtam, nem estem ki a folyamatos edzésmunkából.

- Hogyan tudsz idôt szakítani a rendszeres, kemény edzésekre?
- A három gyermekünk mellett valóban vannak néha nehézségeim. Nagyon sokszor reggel futok. Teljes munkaidôben így sem tudnám az intenzív edzésmunkát vállalni. Munkahelyem, a svéd válogatott és a Világ Kupa fôtámogatója, az Ansvar biztosítótársaság, lehetôvé teszi, hogy idôszakonként kevesebbet dolgozzak. Van az évnek olyan szaka, amikor hat órát dolgozok egy nap, és van amikor kilenc-tízet. Motiváltságom is hullámzó, egyszer többet vagyok képes tenni a sikerért, máskor kevesebbet.

- Mit gondolsz a park tájfutó versenyek elôtt milyen jövô áll?
- Nagyon nagy. 1998-ban már Kína és a tengerentúli országok is szerepelnek a programban. Jövôre nagyszabású parkverseny-sorozatot szervezünk. Fôtámogató az Ericsson, amely nagyon komolyan gondolja az együttműködést, akár három évre is hajlandó szerzôdést kötni. Nagyon jó a kapcsolat az Ericssonnal, az ô stabil támogatásuk más támogatók bevonását is lehetôvé teszi.
Ezek a versenyek a televízióban is láthatóak lesznek. A park-tájfutással meg tudjuk magunknak nyerni a médiát, ami a tájfutók számára óriási lehetôség.
A versenyzôk számára egy parkverseny nagyon jó felkészülés, mivel a legapróbb hiba is az elsô helybe, a jó helyezésbe kerülhet. Elsôsorban pszichés terhet jelent a gyors futás melletti tökéletes tájékozódás.
Nagyon nagy elônye ennek a versenyformának, hogy a világ legtöbb pontján könnyen megvalósítható, hiszen park ott is van, ahol erdô nincs vagy veszélyes a tájfutáshoz.
Egy parkversenyt bárki kipróbálhat, nem lehet eltévedni, ismerôsebb környezet, mint az idegennek számító erdô. Az újságírók megérthetik sportágunk lényegét, ha elindulnak egy ilyen versenyen. Saját bôrükön tapsztalhatják, hogy a tájfutás komoly koncentrációt, gondolkodást és alapos fizikai felkészültséget igénylô sportág. Tapasztalhatják azt is, mit jelent a gyorsaság ebben a sportban.
A parkversenyek által lehetôségünk van bejutni az olimpiai sportágak közé, ami rengeteget, valójában mindent jelent ma egy sportágnak.
Ezek a versenyek sokkal látványosabbak, mint a hagyományos (erdôben zajló) tájfutóversenyek, mindenki számára követhetôek és látványosabbak is.
Úgy gondolom, ez a parkverseny forradalmi változásokat hoz a tájfutásban. Egyértelműen jó a sportágunknak, bár tudom sok ellenzôje van. Saját tapasztalatból mondom, érdekes egy ilyen versenyen résztvenni, és szeretem ezt is.
Végezetül, a parkversenyek közelebb hozzák sportágunkat a tömegekhez. A tájfutás a jövô egyik sportága. A felfedezés, az újszerűség, a kaland lesz hamarosan az igény a sportokban is. Finnországban úgy tartják, hogy maratont néhány év múlva csak az idôsebbek fognak futni, a fiatalok a változatosabb, izgalmasabb, érdekesebb sportágakat keresik majd. A tájfutásnál kalandosabb, változatosabb sportot keveset találni.

- Mi a véleményed a mai versenyrôl?
- Épp a 17 évvel ezelôtti November 7. emlékverseny térképét nézegettem. Az sokkal érdekesebb terep és pálya volt (Kotló-hegy). Az volt az érzésem. hogy egy kis klub rendezte a versenyt, a régebbi pályák sokkal színvonalasabbak voltak. A mai pálya (Ôszi Spartacus Kupa 1. napja) egyszerű volt, nem volt útvonalválasztási lehetôség, nem volt hosszú átmenet és túl sok szint volt és majdnem mindig meredek.

- Köszönöm a bezsélgetést.

Néhány megjegyzés Mårtensson férfi elit pályáról alkotott véleményéhez:
Zentai Lászlónak a Tájoló 1996/9 számában megjelent véleményéhez csatlakozva meg kell köszönnünk az Ôszi Spartacus Kupa rendezôinek, hogy ismét a régi "novhetekre" emlékeztetô hangulatú versenyt rendeztek. Sok résztvevô, színvonalas mezônyök, jó célhely, jó térkép, legnagyobb részt jó terep és nagyszerű díjak jellemezték a versenyt. A két pályakitűzônek, Lux Andreának és Uhlir Péternek is elismerés jár, hiszen komoly feladatot vállaltak magukra, amit jól meg is oldottak.
A férfi elit mezônyhöz hasonló rég jött már össze Magyarországon, talán tíz éve utoljára. Ez a mezôny jóval magasabb színvonalú pályákat érdemelt volna. Néhány javaslat, észrevétel az igazán elit pályák érdekében:
Tapsztalt pálykitűzôktôl, Sôtér Janótól, Boxitól, Vekerdy Zolitól tanultam, hogy a tájfutás lényege az útvonal kiválasztása és a kiválasztott útvonal pontos és gyors teljesítése. Az ellenôrzôpontok arra szolgálnak, hogy a feladatot kijelöljék. Ezekbôl a pályákból egy-egy kivételtôl eltekintve hiányzott a választás lehetôsége. Túl sok volt ahhoz a pont. Például a második napi pálya 3-4-5-6. szakasza helyett a 3-6. átmenet jóval nehezebb feladatot jelentett volna.
Továbbra is fenntartom korábbi véleményemet, mely szerint az a pálya, amelyen akárcsak egy pont is már 200 m-rôl látszik, nem elit pálya. Most a két nap során többször is volt ilyen. A legunalmasabb és a legbosszantóbb az, amikor a völgy aljában futó dózerútról felnézve látszik a 25-50 m szinttel feljebb, a meredek oldalban lévô ellenôrzôpont bólyája.
A szintekrôl. A három legnagyobb ôszi versenyen (ONEB, Ôszi Spartacus Kupa) az F21E kategóriában jóval kevesebb szint volt feltüntetve a pályadatokban, mint a teljesítendô szintkülönbség. A bajnokságon 620 m helyett 870 m-t kellett leküzdeni, a Spari 1. nap 390 m helyett 610 m-t és a 2. nap 595 m helyett 790 m-t (11,6 km-en!) A nemzetközi szövetség VB szabályzatában a pályahossz 4 %-ában állapítják meg a megengedhetô maximális szintkülönbséget. Ez természetesen nem elôírás más versenyeken, nem tartható minden esetben, útmutatóként úgy gondolom, érdemes figyelembe venni. A 11,6-on 790 szint nagyon durva. A meredek fölfelék úgy lassítják a pályát, hogy könnyebbé teszik a tájékozódást, pusztán fizikai feladatot jelentenek szellemi igénybevétel nélkül, amit elit pályán kerülni kell.
Az egyszerű hegyoldalban szintben túrni, vagy lemenni az útra, majd fölmenni a pontért, majd vissza, többször egymás után, egyszerű és unalmas.
A jó pályának ritmusa van: hosszabb átmenet(ek), majd több rövidebb, gyorsan futható szakaszok, majd nehezebben futhatóak, eltérô technikai elemeket igénylô átmenetek váltakozása jellemzi. Az elit pályáknak a teljes technikai és taktikai repertoár felmérésére kell törekednie. Egy elit pálya nem attól lesz nehéz, hogy minden hegyet megmászatnak, hanem a kiszabott technikai feladattól és a kellô pályahossztól.
Még egyszer kihangsúlyozom, jó volt az Ôszi Spartacus Kupa, bízom abban, hogy jövôre "elitebb" pályán futhatunk férfi elitben.

Lantos Zoltán

Vissza a Tájoló 1996/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!