Szeptember 14-15-én rendeztük a 6. Bükki Nemzetközi Hegyimarathont. Az elsô alkalom volt, hogy a régióval határos országok versenyzôin kívül osztrák, olasz, lengyel résztvevôk is rajthoz álltak. Sajnos lényegesen kevesebben mint ahányan az elônevezésekben jelezték. Ennek okát egyrészt a versenyt megelôzô hetek rendkívül hűvös, csapadékos idôjárásában, másrészt az egyes versenyszámok megrendezésével kapcsolatos változások meglehetôsen késôi bejelentésében látom.
Az idôjárást kapjuk, az olyan amilyen. A versenyszámokat Mi határozzuk meg, így azokról érdemes szót ejteni. Az elsô napon a marathon, a félmarathon és a 10 km-es verseny a szokásos útvonalon, a meghirdetett idôben került megrendezésre. A második napra volt kiírva a terepverseny és a marathon váltó (4 x 10.500 m) a teljes távú marathon útvonalán. Július hónap folyamán vált egyértelművé, hogy a váltóverseny lebonyolításához szükséges útbiztosításnak - és a váltó tagjait a helyszínre szállító autóbuszok költségeit nem tudjuk finanszírozni. Ekkor merült fel az a kérdés, hogy egynapos legyen a verseny, vagy keressük meg a kétnapos rendezvény lehetôségét. Az utóbbi mellett döntöttem és így lett a marathon váltó 6 fôs. A váltóversenynek ez a formája kevésbé ismert, Japánból ered. 1986-ban Hirosimában rendezték az elsô hivatalos versenyt. Hat évvel késôbb 1992-ben elsô alkalommal, majd ezt követôen minden évben Világbajnokságot is rendeznek ebben a versenyágban. Budapesten 1994-tôl tartanak ilyen versenyt. A rajt, a váltási hely és a cél a versenyközpontban azonos helyen van, a váltó minden tagja azonos útvonalat teljesít. Nincs szállítási, útbiztosítási költség. A verseny arculatának, jellegének megfelelôen a Bükk-hegység észak-keleti térségében jelöltük ki a 7032,5 méteres pályát, így az azonos távú egyéni terepverseny megrendezését értelmetlennek tartottam.
Mindazoktól akiknek a változások csalódást, vagy bosszúságot okozozz ezúton is elnézést kérek.
A változások és az egyéb kellemetlenségek (idôjárás) ellenéreaz elsô napon mintegy hatszáz fô állt rajthoz a marathoni, a félmarathoni és a 10 km-es versenyszámokban. A második napon 15 csapat (90 fô) vetélkedett. A jövôben a Bükki Nemzetközi Hegyimarathon lebonyolítási rendjében lényeges változást nem tervezek. A rendezés minôségét jelentôs mértékben javítani kell. A marathon váltó útvonalát kisebb módosítással hangulatosabbá, látványosabbá és a jelenleginél kissé nehezebbé, de jól futhatóvá "atlétikusabbá" kívánom tenni.

Marathon
Nôk

Dobó Andrea  HU  egyesületen kivüli  3:14:55

Bozán Ágnes HU          3:20:59


Férfiak
Bogár János HU  Békéscsaba AC 2:32:16

Imre János   HU        2:35:34

Talabér Attila HU        2:36:03


Félmarathon
Nôk
Bokros Andrea	HU	MEAFC	1:29:05

Oláh Anikó    HU  NYVC  1:31:37

Rostás Anikó  HU      1:32:46


Férfiak

Domonyik Gábor HU  MEAFC 1:09:58

Wágner István HU  MEAFC 1:10:28

Korcsok Pál  HU      1:13:13


10 km
Nôk

Rakonczai Beáta  HU    0:40:05

Gregor Mária   HU    0:46:42

Kazainé Bodnár Sz.  HU    0:48:25


Férfiak

Tóth Tibor   HU  Rudagipsz 0:35:28

Harsányi Viktor  HU      0:36:20

Petô Zsolt		HU			0:37:10


Marathon váltó
Nôk

Száguldó Nyuszik      HU    3:19:11

  Gorzsas M., Fejes A., Szó A., Petter A., Kiss T., Bokros.

Diósgyôri Rántott Csirkelábak  HU    3:21:18

  Lubinszki M., Pénzes E., Zámbó K., Várady Sz., Zsigmond Sz., Farkas Zs.

Ózdi Teknôc Futó Club   HU    3:22:01

  Papp L-né, Makó Cs., Raffainé Darmai Zs., Novák I-né, Farkas L-né, Kormos I-né


Férfiak
MEAFC					HU		2:29:57

  Domonyik Sz., Bokros I., Lévai F., Varga L., Wágner I., Domonyik G.

Hódmezôvásárhelyi Futó Kör HU    2:40:52

  Csányi R., Fehér Sz., Fülöp I., Görbe Z., Szabó I., Vörös E.

Atom Team				HU		2:44:49

  Tamás T., Terenyei E., Horváth S., Kosik G., Molnár Sz., Gerzsényi Zs.

Kisgyörgy Ádám



Vissza a Tájoló 1996/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!