Útvonalválasztás
A tájékozódási feladat megoldásának egy igen fontos mozzanata az a döntés, amely során a versenyzõ elhatározza, hogy a következõ ellenõrzõ pontot milyen módon kívánja elérni. Ez a döntés az átmenet térképolvasással való megismerése után akár a pillanat tört része alatt is megszülethet, de fontossága aligha vitatható. Egy-egy rossz választás akár percekben mérhetõ veszteséget okozhat, amit az SI részidõ táblázat szikár számoszlopai kegyetlenül a fejünkre olvasnak. A hibázásnak persze oka lehet a pontatlan térképolvasás is vagyis az, hogy a versenyzõ elnézett valamit, nem jól olvasta le a megoldandó feladatot és ezért a megoldásra vonatkozó döntése sem lehetett jó. De oka gyakran a hibázásnak, hogy a jónak tekinthetõ döntés szerinti útvonalat a versenyzõ nem tudta végrehajtani: eltért az iránymenettõl, nem tudta a szintet tartani, vagy a távolságot tévesztette el, egyszóval a technikai tudásában lévõ hiányosságok miatt rontott. Ez alkalommal szorítkozzunk csak magára az útvonalválasztásra, vizsgáljuk meg milyen döntést kell hoznunk minden átmenetben és ismerjük meg azokat a szempontokat, amelyek hozzásegítenek a legjobb választáshoz.
Az útvonalválasztás klasszikus értelemben a ponttól a következõ pontig vezetõ, két vagy több megközelítési lehetõség közötti választást jelenti. A tájékozódási versenyeken ma általában nem jól futható kerülõ utak között kell választani, mivel a pályakitûzõk igyekeznek kizárni a könnyen követhetõ vezetõ vonalak használatát, hogy a versenyzõket bekényszerítsék a terepre. Ennek következtében a gyõztes útvonalak leginkább a pontokat összekötõ lila vonal közelében húzódnak. Az eredményes versenyzéshez azonban látni és értékelni kell tudni az átmenet egy szélesebb sávját, már csak az elkerülendõ akadályok szempontjából is. Valamint észre kell venni a szintkülönbségeket, a szóba jöhetõ jól futható terepvonalakat, amelyek talán elkerülték a pályakitûzõ figyelmét, továbbá a felfogó vonalakat és a tájékozódást segítõ jól azonosítható tereptárgyakat is. Egy gyors, talán csak villanásnyi értékelés eredményeként alakulhat ki a követendõ útvonal terve. Ez a terv azonban nem a légvonal közelében tekergõ vonal képében jelenik meg elõttünk, hanem irányfutás, domborzatkövetés, esetleg úton futás és támadópont választás terveként képzelhetõ el. Az útvonalválasztás más szavakkal megfogalmazva döntés technikai elemek, fogások alkalmazására az átmenetben vagy annak egyes szakaszain.
Természetesen ma is elõfordulnak, igényes versenyeken elõ is kell forduljanak klasszikus útvonalválasztási feladatok. Tipikus példája ennek az 1. ábrán látható átmenet, amely a terepet megfûrészelõ, az iránymenethez közeli domborzati útvonal és egy létezõ kerülõúton való futás közötti választás lehetõségét kínálja fel. Az átmenet kiinduló pontja a nyílszerû " " jel csúcsa. A térkép kivágat az átmenet irányába lett beforgatva. A pályakitûzõ a leküzdendõ szintekkel és a kerülõ nagyságával igyekezett egyensúlyba hozni a két útvonalat, hogy a versenyzõk egyéni képességeik szerint választhassanak, vagyis bármelyik útvonal lehet nyerõ!
Talán nem kell különösen bizonygatni, hogy a lila vonal menti haladás nem feltétlenül azonos az iránymenettel. Már csak azért sem, mivel a tájoló használatra ma már egyre ritkábban kerül sor. Leggyakoribb a térképolvasó-futás, amikor a versenyzõ a légvonal szûk sávjába esõ síkrajzi, domborzati vagy egyéb elemek felfûzésével, követésével teljesíti az átmenetet. Amikor tehát technikai elemek közötti választásról beszélünk, gondolhatunk például az irányfutás és térképolvasással történõ futás közötti választásra. Ilyen választás lehet még a szintmenet és egyéb domborzati útvonalakon történõ haladásra, valamint a lépésszámolás esetenkénti alkalmazására vonatkozó döntés.
Az útvonalválasztáshoz tartozik az átmenet szakaszolása
is. Az élversenyzõk mozgását tanulmányozva
megállapították, hogy haladásuk az átmenet
közben nem egyenletes. Egy ideális, a futó minden képességét
próbára tevõ tipikus átmenetben a versenyzõk
az átmenet elején nagyobb sebességgel futnak egy markáns
felfogó vonalig, ahonnan lassabban futva és biztosabban
tájékozódva jutnak el a pont közeli utolsó
fix pontig, amit támadópontnak nevezünk. Innen még
fokozottabb figyelemmel, óvatos tempóban finom tájékozódással,
a pontmegnevezés alapján fogják meg a pontot. Az átmenetnek
a felfogó vonalig tartó, durva tájékozódást
igénylõ igen gyors részét nevezhetjük zöld
szakasznak. Ezt követi támadópontig terjedõ, még
mindig jó tempót engedõ sárga szakasz. Végül
az ellenõrzõpontig tartó, nagy figyelmet igénylõ
piros szakasz következik.
Talán mondani sem kell, hogy minden verseny minden átmenetére ez a kategorizálás nem húzható rá. Az összefoglalóan útvonalválasztásnak nevezett döntési mozzanatban kell felismerni az átmenet nehézségét és az átmenet teljesítésénél számításba vehetõ szakaszolást: egy esetleges felfogó vonalat, illetve a támadópontot.
Egyszerû útvonalválasztás
Még a legegyszerûbb átmenetek esetében is fel kell
mérni az elõttünk lévõ pont megközelítésének
lehetõségeit. Amennyiben a lila vonal mentén való
haladásnak nincs alternatívája, akkor is dönteni kell,
hogy milyen technikai fogással akarunk/tudunk a vonalon maradni. Ez nemcsak
irányfutás lehet, hanem akár az elõzõkben
már említett térképolvasó átmenet
is. A versenyzõ döntése abban áll, hogy az általa
kevésbé begyakorolt technika helyett a jobban ismertet, a biztosabbat
választja. Minden útvonalválasztás, bármily
egyszerû is a feladat, egy stratégiai döntés: hogyan
kívánok a következõ pontig eljutni. A gyakorlott versenyzõnek
is döntenie kell, ha másról nem hát arról,
hogy leveszi-e az irányt, vagy sem. Fel kell ismernie, hogy szintben
lejjebb, vagy feljebb lesz-e a következõ pont, mit kell észlelnie
az átmenet során, stb.
Két ugyanolyan nyomvonalon futó útvonal is lehet eltérõ választás eredménye, pl.: attól függõen, hogy a versenyzõ irányfutással és lépésszámolással, vagy szintmenettel és térképolvasással: a menet közben felismerhetõ objektumok azonosításával kívánja teljesíteni az átmenetet.
Az ésszerû kerülõút
Az útvonalválasztás leggyakoribb kérdése:
irányba vagy úton körbe? Az iránymenet távban
a lehetõ legrövidebb, a lila vonal követése megkönnyíti
a térképolvasást, tiszta erdõben, jól futható
terepen rendkívül vonzó, de koncentrálást igényel
és jó terepi futótechnika kell hozzá. Az úton
futás gyors, tájékozódásilag probléma
mentes, de mivel távban hosszabb és esetleg a szint is több
ezért fizikailag kimerítõbb.
Minden versenyzõnek tudnia kell magáról, hogy számára
milyen nagy kerülõút fizetõdik még ki. Az élversenyzõk
hazai terepeinken ritkán választanak a légvonaltáv
1,3-szorosánál hosszabb kerülõ utat. Kezdõ
versenyzõknek biztonságból esetenként a 2-szeres
kerülõút is megéri. Most természetesen olyan
átmenetekrõl beszélünk, ahol a kerülõ
úton is nagyjából annyi a szint, mint légvonalban.
A szintes terepeken alkalmazandó kerülõkrõl késõbb
lesz szó.
A 4. ábrán látható átmenetben az 1,4-1,5-szörös
kerülõút is ésszerûnek tûnik.
A döntést az is befolyásolhatja, hogy a versenyzõ
mennyire mozog otthonosan a terepen. A fehér erdõ futhatóságának
is lehetnek fokozatai: a földön fekvõ gallyak vagy a terep
egyenetlensége fékezheti a tempót. A sötét
zöld is jelenthet mást a fiatal fenyvesben, mint a tüskés
galagonyásban. Sajnos nemcsak tökéletes térképeken
rendeznek versenyt. Az utakban még mindig jobban meg lehet bízni,
mint a terepfedezet vagy a domborzat ábrázolásában.
Kerülõút hasznos lehet taktikai okokból is, például
együttfutásból való kiválásnál.
Továbbá úton futva jobban lehet tanulmányozni a
verseny még hátralévõ átmeneteit, ami hosszabb
pályákon az erõbeosztás szempontjából
lehet fontos.
Akadály kerülés
Az átmenetben lévõ akadályok mindenképpen
választás elé állítják a versenyzõt.
Az akadály lehet áthatolhatatlan, ez esetben a futónak
a lehetséges kerülõutakat kell felismernie és a számára
leginkább testhezállót kiválasztania. Az akadály
lehet leküzdhetõ is, ekkor azt kell mérlegelni, hogy érdemes-e
átvágni, vagy hasznosabb a kritikus területet kikerülni.
Áthatolhatatlan akadályt jelent a nyílt vízfelület, veszélyes mocsár, átjárhatatlan sziklafal vagy kerítés és a versenyzõk számára tilos terület. Ilyen esetekben az útvonalválasztás tipikus kérdése: jobbról vagy balról kerüljek-e? A pályakitûzõ minden bizonnyal igyekezett mindkét lehetõségnek azonos esélyt adni: a nagyobb kerülõn talán kevesebb a szint, biztosabb a támadópont, a rövidebb útvonal viszont lehet, hogy technikásabb és így tovább. A választást befolyásolhatják még egyéb szempontok is: felfelé vagy lefelé futással kezdjem-e az átmenetet? Melyik irányból kell érkeznem, hogy a pontról kifutó versenyzõket megláthassam. Egy ilyen döntés végül is az útvonalválasztás lényege.
Leküzdhetõ akadály a sûrû növényzet, a köves, egyenetlen vagy vizenyõs talaj. A sebesség csökkenésén túl azt is figyelembe kell venni, hogy a versenyzõnek elég-e áttörnie magát a "dzsuván" vagy a nehezen áthatolható terepen az irányt- vagy a szintet is kell-e tartania. Ez utóbbi esetben még inkább indokolt a kerülõút. A versenyzõ rutinján és/vagy az adott versenyen néhány pont megtétele után szerzett tapasztalatán múlik az, hogy például egy bozótszakaszért milyen hosszú kerülõutat tart bevállalhatónak.
Sebességcsökkenéssel és a keverés veszélyével jár a különösen tagolt, részlet dús terep részen való átkelés. Kevésbé technikás versenyzõ idõt nyer, ha az ilyen területet hosszabb, de jól követhetõ útvonalon elkerüli.
Az elmondottakból jól látható, hogy az útvonalválasztás elvontabb, szellemi tevékenység, tehát elméleti foglalkozásokon is fejleszthetõ, míg a gyakorlati kivitelezés technikai edzéseket igényel. Az eredményes versenyzéshez a szellemi és a fizikai teljesítménynek összhangban kell lennie. A versenyzõ ésszerûen olyan útvonalat kell hogy válasszon, amelyet a terepen végre is tud hajtani.
Folytatjuk!
Bozán György
Vissza a Tájoló 2007/8 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!