Dr. Vizkelety László
1923. II. 9. - 2007. V. 23.


Meghalt dr. Vizkelety László, aki hazánkban egyedülálló módon mintegy 60 éven keresztül a magyar tájékozódási versenysport aktív résztvevõje, szervezõje, irányítója, megkerülhetetlen személyisége volt.
Hosszú sportpályafutása a természetjárás szeretetén és minden ehhez hozzákapcsolható sportteljesítmény elismerésén, ösztönzésén, népszerûsítésén nyugodott. Életútja végigkövette azt az átalakulást, amely során a turista tájékozódási terepgyakorlatokból a mai tájékozódási-futó versenysport kialakult. Mindíg a fejlõdés élvonalában állt, a versenysportért dolgozott, de nem fordított hátat a természetjárásnak, magas szinten ûzte annak minden szakágát.

Tájékozódási pályafutása kezdetére úgy emlékezett vissza, hogy fiatal cserkésztisztként elsõ lett a túravezetõi tanfolyam vizsgagyakorlatán. A háború után a Közalkalmazottak Sportegyesületében társaival ott van a terepversenyek élmezõnyében. 1948-ban megnyerték a MOM által rendezett elsõ hivatalosan is országos természetjáró versenyt, amelyet a TÁJOLÓ 2001/4. számában dr. Szentpétery Tibor idézett fel.
Ekkor kezdõdött szakvezetõi pályája is: a Magyar Vándorsport Szövetségben közremûködött a tájékozódási terepgyakorlatok versenyszabályzatának kidolgozásában.
1950-ben tagja az elsõ természetjáró csapatbajnokságot megnyerõ Budapesti Lokomotív csapatának. Annak a Lokomotívnak, amelynek titkára, szervezõje, motorja volt. Annak a Lokomotívnak, amely a versenyzésben 1957-ig a legeredményesebb hazai egyesületnek számított. Diadalútjukat Thuróczy Lajos, Zomotor Ádám, Hermann Imre, Szabó Ferenc, Karczagi Géza, Thiering György neve, egyéni és csapatbajnoki érmek: aranyérmek sora jelezte.
Laci nevéhez fûzõdik az 1950-tõl több mint 50 éven keresztül megrendezett Vasutas kupa versenyek beindítása. Megdönthetetlen rekord, hogy a Vasutas kupák versenybíróságának 39 éven át volt elnöke.
A magyar sport aranykorának számító '50-es években a természetjárás is elismert versenysportnak számított, kialakult a minõsítési és a versenyrendszer. Vizest ott találjuk az elsõ versenybírói tanfolyam oktatói között Dobogókõn.
Az akkori gyalogos, barlang, szikla, sí és csónak szakosított természetjáró versenyek között is unikumnak számított a személyéhez köthetõ természetjáró ötpróba-verseny megrendezése 1953-ban, amely éjjeli terepversenybõl, terepkerékpározásból, kajakozásból, folyamúszásból és terepfutásból állt. Tehát terepfutás és tájékozódás már 1953-ban!

Aztán az 1956-os forradalmi fellépéséért eltávolították a sportág felsõ vezetésébõl, legjobb versenyzõi nyugatra mentek. Ekkor néhány csendesebb év következett, de a Lokóban tovább dolgozik, fiatalokat oktat és edz. Munkájának hamarosan megjön az eredménye, az ifi csapat 1963-ban bajnokságot nyer, majd néhány évvel késõbb jönnek a felnõtt eredmények is, a bajnoki érmek, és 1971-ben újra országos bajnok a Vasutas csapat. Kiváló versenyzõje Vajda Géza 1972-ben világbajnoki bronzérmet nyer!
Idõközben visszatérhetett a sportág vezetésébe, 1962-63-ban a válogatott edzõje lesz. Õ az, aki a tájékozódási futást a Testnevelési Fõiskola által elismert versenysportok közé felvetette, az edzõképzést beindította. A budapesti edzõbizottság vezetõjeként neki köszönhetõ a Tájékozódási futók kiskönytárának megjelentetése. A népszerû sorozatban 9 kötet jelent meg 1971-84. között, némelyik mû több bõvített, javított kiadást is megélt. Külföldi kapcsolatokat épít, fotósokat hív a versenyekre, filmez.

Szívesen térnék ki a '60-as évektõl egyre népszerûbb és nemzetközivé váló Vasutas kupák történetére, ahol az elsõk között volt helyesbített, szines térkép, programfüzet, neves védnökök, értékes tiszteletdíjak, és még sok minden más, ahogy ezt a Törekvés SE 1999. évi jubileumi kiadványában megírta. Hihetetlen munkabírásának és szervezõképességének köszönhetõ, hogy a vasutasok családias vetélkedésébõl a '70-es '80-as évek legnagyobb klubrendezvénye lett, évekig 1000 fõ feletti hazai és külföldi résztvevõvel.
1988-ban adta át a szakosztály vezetését a fiataloknak, de tovább dolgozott a tájékozódásért, versenyeket rendezett, cikkeket és szakkönyveket írt.
Kiváló és folytatásra érdemes munkája a Ki kicsoda a magyar tájékozódási versenysportban címû összeállítás. Utolsóként a Magyar Tájékozódási-futó Szövetség történetét írta meg 2005-ben.

Nagyszerû szakember, kiváló, különleges egyéniség volt, közösséget kovácsolt, és bárhol is volt mindíg õ irányított. Határozott elképzeléseitõl nem tágított, kompromisszumot nem ismert, célkitûzéseiért a végsõkig harcolt, mindíg meg volt gyõzõdve, hogy a jó úton jár.
Szikár izmos alakja fenyegetõ felkiáltójelként meredt a sportág mindenek felett állónak tûnõ pártállami hatalmasságai felé. Tõle lehetett fanatizmust tanulni.
Megvetette az elmúlt rendszerben mindenki elõtt nyitvaálló színvonaltalanságot, akárcsak a napjainkban életcélként ajánlgatott langyos dagonyázást.
Teljesítményéért nem kért és nem is igen kapott elismerést évtizedekig.
Elhivatott vezetõ volt, minden emberét számon tartotta, mozgatta, motiválta. Az összetartozás érzését olyan erõvel tudta közvetíteni, hogy egyénisége akkori is hatott, ha személyesen nem is lett volna jelen: az edzésen, a versenyen.
Most már végképp sincs közöttünk. Tartsuk meg legjobb emlékezetünkben.

Bozán György



Vissza a Tájoló 2007/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!