Valamikor a hetvenes évek derekán egy salgóbányai
edzõtáborban ismertem meg az alacsony termetû, de fürge
mozgású tájfutó szakembert, Bogdány Miklóst,
népszerûbb nevén Miksit. Hivatalosan soha nem volt szakosztályvezetõ,
technikai vezetõ, mégis mindig vele azonosították
a Tipográfia tájfutóit. Az õ esetében a legjobb,
ha azt írjuk a neve mellé, hogy szakosztályi mindenes!
Bogdány Miklóst az MTFSZ idei közgyûlése sportágunkban
végzett több évtizedes eredményes munkája elismeréseképpen
Ripszám Henrik emlékéremben részesítette.
Hol és mikor ismerkedtél meg a sportággal?
- Budapesten - ahol éltem, tanultam, dolgoztam - ismerkedtem meg a
tájfutással.
Fiatal koromban nagyon szerettem kirándulni, túrázni, még
általános iskolásként kitaláltuk a "városi
fogócskát", melynek határait a Városliget és
a környezõ kerületek közeli utcái jelentették.
Tulajdonképpen az igazi tájfutó versenyzéssel akkor
kerültem kapcsolatba, amikor az egyetem elvégzését
követõen beiratkoztam munkahelyem a Vasas-EMG, késõbbi
nevén Sashalmi Elektronikus (SESE) természetbarát szakosztályába,
akik nem sokkal ezt követõen gyalogtúra helyett egy tájékozódási
futóversenyre hívtak. Gondoltam, ilyenen még nem voltam,
hát nézzük meg!
Miként sikerült az elsõ tájfutó szereplésed?
- Ez akkor egy alacsony szintû, vagyis kerületi (!) verseny volt,
négyfõs csapatok részére. Csapatunk eredményére
nem, arra viszont még élénken emlékszem, hogy verseny
közben én felmásztam egy fára, hátha onnan
jobban látom az egyik, magát nehezen felfedõ bóját.
Nem így történt. Ennek ellenére az egész rendezvény
megtetszett és ettõl kezdve számítom a sportággal
való komolyabb kapcsolatomat, ekkor 1962-t írtunk.
Késõbbi versenyeredményeid?
- A sportág versenyei iránti lelkesedésem meghozta számomra
a sikert. Egyre jobb versenyeredményeimet követõen több
évben is sikerült elérnem a felnõtt II. osztályú
minõsítési szintet. Amikor jelentõsen megszigorították
a minõsítési szinteket - piros pontos korszak (a szerzõ
megj.) -, akkor még egyszer sikerült megfutnom a II. osztályt,
de nekem akkor is, most is elég volt az, hogy egy kellemeset futok a
terepen, erdõben és a szabad levegõn tartózkodom.
Hogyan lett Bogdány Miksibõl szakosztályi mindenes?
- Amikor 1970-ben anyagilag és fõként eredményeinkkel
is kinõttük a munkahelyi sportkörünket, akkor Csupor Miklós
tárgyalásai nyomán átjöttünk a már
halódó, de nagy múltú Tipográfia TE egyesületébe.
Miki volt a vezetõnk, de amint levezényelte az átigazolást,
abban a pillanatban ki is szállt a vezetésbõl. Itt több
szakosztályvezetõ mellett én lettem az "örökös"
versenyintézõ, ezáltal gyakorlatilag a tájfutó
szakosztály mindenese.
Ez idõ tájt nehéz volt a többi sportággal lépést
tartani?
- Nagyon nehéz volt, mert hazánkban ekkor (is) nagy volt a
focicentrikusság.
Legsikeresebb szakosztályvezetõnk, Rákos Attila szerencsénkre
nagyon jó kapcsolatot épített ki az egyesület vezetõivel,
így az addigi éves költségvetésünket 1974-re
tízszeresére sikerült megemelnünk. Csak az akkori viszonyokra
utalva, ez a "nagy" összeg 200 ezer Ft volt.
Nevesebb versenyzõink ekkor Komár Béla, Szemler István,
az ifiknél Vígh Sanyi, Tóth János ("Kopasz")
és Pap Lacó. Nem tudom, hogy mi, talán a jó csapatszellem
tett vonzóvá minket, így sikeres átigazolásokkal
tudtunk erõsíteni: Peiker György, Kéri Petya, Szaktilla
János (Lala), Szopori Éva, Tumay Ildikó mellett egy igazi
nagy ászt, Horváth Magdit is sikerült átcsábítanunk,
s ezzel egy OB-dobogós nõi csapatunk lett. A felsoroltak közül
többen edzõként is erõsítettek bennünket
(Magdi jelenleg is).
Az egyesület mindig is híres volt a versenyrendezéseirõl.
Ezen a téren mikor kezdõdött el a Tipográfia TE pályafutása?
- A Rózsa Ferenc emlékverseny lebonyolításával
kezdtünk 1971-ben vagy talán 72-ben. Emlékszem a Szentendrei-szigeti
(Horány) általunk helyesbített, fotózott fekete-fehér
(!) térképre. Hamarosan kiharcoltuk, hogy rendezvényünk
I. osztályú legyen, így 1975-ben indult útjára
a Tipográfia kupa. Az elsõ versenyt Tolna megyében, Szálkától
északra egy saját helyesbítésû, természetesen
már nyomdai úton készült színes térképen
bonyolítottuk le. Azóta is talpon maradt ez a versenyünk,
s a kevés éjszakaik egyike, a Szélrózsa kupa is.
Mint sok más magyar sportegyesületet, a Tipográfia TE tájfutóit
is elérte a rendszerváltás?
- Igen elérte. 1993-ban az egyesület vezetõje azt mondta
nekem, ti ügyesek vagytok, a saját lábatokon is meg tudtok
élni. Próbáljátok meg, mert mi már nem tudjuk
tovább finanszírozni a szakosztály tevékenységét!
Sikerült a váltás?
- 1994-ben a Tipográfia tájfutói megalakították
a Tipo TKE egyszakosztályos sportegyesületet, megtartva az ismert
és jól csengõ TIPO nevet. Életben maradtunk és
ma a sportág egyik meghatározó jelentõséggel
bíró egyesületeként tudunk tovább mûködni.
Több évtizedes egyesületi munkád során mire vagy
a legbüszkébb?
- Arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor a társadalmi
szakosztályi tevékenységembõl háttérbe
vonultam, be tudtam vonni a szakosztály irányításába
a fiatalokat, akik a mai Tipo-t sikeresen vezetik. Én az adminisztrációs
és pénzügyi teendõket vállaltam el, mely feladatokat
"másodhegedûsként" szívesen végzem.
Zentai József
Vissza a Tájoló 2007/5 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!