Bélyeg a világbajnokságra


A 2005 elején tartott országos közgyűlésen felvetettem, hogy jó lenne valami postabélyegfélét készíttetni a 2009-es magyarországi világbajnokság tiszteletére. A történelem folyamán elég sok rendező ország emlékezett meg az ilyen nagy eseményről bélyeg formájában. Példaként az NDK-beli VB-t említeném. Nálunk már volt VB, de akkor túl későn kaptunk észbe, és a posta bélyegkiadási terve már tele volt. Ezért vetettem fel most jó előre a témát.
Az idei közgyűlésen megtudtuk, hogy a posta hajlandó velünk ünnepelni bélyegkiadással. Sőt, előreláthatólag pénzünkbe sem kerül. Viszont jó lenne arról gondolkodni, hogy mit ábrázoljon a kiadvány, és mi is legyen tulajdonképpen? Ugyanis lehet egyetlen bélyeg, bélyegpár, bélyegsorozat (hány darabból álljon?), esetleg bélyegblokk, vagy egyéb.
A tartalomra alább vázolok néhány témát:
- Lehetne reklámozni eddigi világbajnokainkat.
- Lehetne térképpel és fényképpel bemutatni magyar terepeinket. Ez lehetne egy jó töbrös terep, esetleg valami minta a '83-as VB finom domborzatú részeiből. Lehetne esetleg egy borókás. A Debrecen környéki erdőspuszták jellegzetes J alakú homokbucka rendszere is megérhetne egy misét. Annak idején Hrenkó Pali bácsi* mesélte, hogy amikor ellenőrizte a sztereofelvételek kiértékelésével készült domborzati fázisokat, mindig ránézésre kiszúrta, ha az értékelő hölgyek kifelejtettek egy J-buckát, mert annyira megvolt a rendszere ezeknek a domborzati elemeknek.. Az értékelő hölgyek csak bámultak, hogy a sztereofelvételt meg se nézte, de tudta, hogy ott még kellene lenni egy buckának.
- Vagy megemlékezhetnénk a '83-as rendezésről…
- Esetleg egy kis pályázatot írhatna ki a szövetség egyéb ötletekre…

*Hrenkó Pál térképésztiszt volt, az MNTI-ben (Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete) dolgozott, és pár évig az MTFSZ Térképbizottságának vezetői közé tartozott. Sportágunk rengeteget köszönhet neki térképek dolgában… Egyébként azt is ő mesélte, hogy amikor egyszer háromszögelési pontokat (HP) kellett a terepen kövekkel megjelölni, ebédszünetben hallotta, hogy a környékbeli falvakban felvett segéderők egymás között megbeszélték, hogy ez a Hrenkó Pál igencsak nagykutya lehet a térképészetben, ha a terepre kirakott köveken is az ő monogramját tüntetik fel!


Török István, DEA


Vissza a Tájoló 2006/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!