Mindannyian tudjuk, hogy a világ tájfutóinak többsége svéd és
óriási szerepük volt (van) sportágunk elterjesztésében is (szinte) az egész
világra. Ezen kívül Svédország az az ország, ahol a tájfutásnak legnagyobb a
befolyása a társadalom egészére. Az közismert, hogy minden iskolás megtanulja
a tájfutó térképek olvasását és részt vesz tájfutó versenyen, de a következő
példa már szinte hihetetlen: amikor a svéd topográfiai térképek új kiadását
készítették elő, széles körben begyűjtötték a javaslatokat, milyen legyen az
új térkép. A hadseregtől azt a választ kapták: legyen olyan, mint a tájfutó
térkép (tehát fehér erdő stb.), mivel úgyis tájfutó térképeken tanítják a tájékozódást
a gyerekektől egészen a katonákig. A javaslatot persze nem fogadták el, maradt
a zöld erdő, de jelzi, mennyire közismert és népszerű a tájfutó térkép kék-sárgáéknál.
A legnagyobb méretarányú topográfiai térkép (1 : 20 000) így is nagyon hasonlít
a tájfutó térképekre, a térképjelek többségének még a mérete is ugyanaz.
A múlt század utolsó évtizedében jelent meg 17 kötetben a Svéd Nemzeti Atlasz
(svédül és angolul). Ennek első kötete (1990) magáról a térképészetről szól,
címe Térképek és térképezés. A 208 oldalas, színes könyv leírja Svédország vázlatos
térképtörténetét és a jelenlegi térképek fajtáit és készítésük módját is ismerteti.
A kötetben hat oldal jut a hajózási térképeknek (tengeri és belvízi együtt),
három a geológiai ábrázolásoknak - és négy a tájfutóknak. Egy színes fénykép
mellett nyolc térképrészlet mutatja a térképek fejlődését és fajtáit. A szöveg
ismerteti a térképek történetét, az IOF jelkulcsot, a helyszínelést. Azt írják,
nagyon drágák a tájfutó térképek, a négyzetkilométerenkénti 20-40 óra terepezés
és a többi költség együtt, egy átlagos, 15 km2-es térképre 150ezer koronát tesz
ki (egy korona ma 26.50 Ft). Mintegy 15-en foglakoznak "főállásban"
tájfutó térképek készítésével. Évente kb. 200 új térkép jelenik meg és sok felújítás,
ami együtt az ország területének kb. 10%-át fedi le. A teljes országot bemutató
áttekintő térképen láthatjuk, milyen nagy területet helyesbítettek már ki a
tájfutók. A mellékelt ábrán (1) az ország középső része látható, ahol szinte
minden használható erdőről készült már térkép, az északi országrészekben még
sok a tartalék. A Svéd TFSz honlapján látható (tartományonként) a naprakész
áttekintő, amin látszik, hogy a lefedettség például Gotland szigetén mára jóval
nagyobb (2).
A korai tájfutó térképek, ahogy mindenhol, topográfiai térképek voltak, de Svédországban
az 50 ezres topográfiai térképek átdolgozása szintvonalassá csak 1954-ben (!!!)
kezdődött meg és 1979-ig tartott. (Magyarországról az osztrák-magyar közös hadsereg
bécsi Földrajzi Intézete kiadásában már 1872-1884 között elkészült az 1 : 25
000-es (lényegében) szintvonalas térkép, amit harmadik katonai felmérésnek nevezünk.)
A korábbi térképek lejtőirányú csíkozással ábrázolták a domborzatot, ami futás
közben elég rosszul olvasható és a kisebb formákat is nehéz bemutatni. Ezért
a svéd tájfutók is hamar saját kezükbe vették a térképkészítést és átrajzolták
az ötvenezres térképeket. Ez az 1956-os fekete-fehér térkép még csak néhány
szintvonalat tartalmaz (mellette a későbbi 25 ezres színes térkép), a csíkozás
pedig ritkább, mint az eredetin, hogy valami látható legyen a többi tereptárgyból
is.(3)
A három kis részlet ugyanarról a területről készült térképeket mutat be: az
első csíkozásos 100 ezres topográfiai térkép. A felirat szerint a berajzolást
ebben az időben utasítás alapján a versenyzők végezték, például "az első
ellenőrző pont DK-re 1700m, felhagyott tanya 6mm-re északra a Mjösjö első ö
betűjét?l". A második térkép a tájfutók által szintvonalasra átrajzolt
színes 50 ezres térkép, ami 1959-ben jelent meg. (Sajnos nem igaz tehát, hogy
az első tájfutó térképek hazánkban jelentek meg, a svéd topográfia "elmaradottsága"
miatt.) A harmadik térkép a jó két évtizeddel későbbi topográfiai lap, amely
a tájfutó "mintájára" készült. (4)
Svédországban már az 1970-es években készültek másfajta térképek a tájfutó térképek
felhasználásával, ilyen például az ún. Fritidskarta (szabadidő térkép), amely
egy városszéli erdő tájfutó térképe minimális kiegészítéssel (vázlat a megközelítéshez,
részletesebb jelkulcs), hajtogatott formában, címlappal. (Hasonló próbálkozások
nálunk is voltak különböző formában.)
Végül megemlítek egy próbálkozást, szintén a 70-es évekből. Ismeretes, hogy
a tájfutó térképeken a kék a vizeket, a zöld és a sárga a növényzetet (futhatóság/láthatóság),
a barna a domborzatot ábrázolja. A fekete szín azonban egyaránt használatos
a jól futható vezetővonalak (utak) és a legkeményebb akadályok (szikla, ház,
kerítés) feltüntetésére. Ez a kettősség a topográfiai térképek hagyománya, ugyanis
valamikor a térképek egy színben készültek, ezért minden fontos (vonalas) tereptárgy
fekete volt. Ehhez hozzájárul, hogy feketében lehet legjobban kirajzolni a finom
részleteket és ez a legjobban olvasható. (Nem véletlen, hogy a számháborúkat
általában a "piros" csapat nyeri, mivel a fekete számokat sokkal könnyebb
leolvasni, különösen rossz látási viszonyok mellett.) Különösen sziklás területeken
azonban sokszor nehéz megkülönböztetni a kétféle jelet. Ezért a trollhättani
vízesések környékéről készült térképen az utakat kísérletképpen pirossal ábrázolták.
A kísérlet elhalt, folytatásról nincs tudomásom, pedig szerintem ennek az alapvető
ellentmondásnak a feloldása térképeinken igencsak szükséges lenne. A mai fejlett
nyomdatechnika mellett ismét meg kéne próbálni a vezetővonalakra egy új, a feketétől
nem sokban eltérő szín bevezetését (sötétlila?). (Akit részletesebben érdekel
a téma, annak figyelmébe ajánlom 1980-ban készült diplomamunkámat a tájfutó
jelkulcsokról.)
Hegedüs Ábel térképész
Hadtörténeti Intézet és
Múzeum Térképtára
Vissza a Tájoló 2005/09 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!