Tájfutó érdekességek a svéd térképészetben


Mindannyian tudjuk, hogy a világ tájfutóinak többsége svéd és óriási szerepük volt (van) sportágunk elterjesztésében is (szinte) az egész világra. Ezen kívül Svédország az az ország, ahol a tájfutásnak legnagyobb a befolyása a társadalom egészére. Az közismert, hogy minden iskolás megtanulja a tájfutó térképek olvasását és részt vesz tájfutó versenyen, de a következő példa már szinte hihetetlen: amikor a svéd topográfiai térképek új kiadását készítették elő, széles körben begyűjtötték a javaslatokat, milyen legyen az új térkép. A hadseregtől azt a választ kapták: legyen olyan, mint a tájfutó térkép (tehát fehér erdő stb.), mivel úgyis tájfutó térképeken tanítják a tájékozódást a gyerekektől egészen a katonákig. A javaslatot persze nem fogadták el, maradt a zöld erdő, de jelzi, mennyire közismert és népszerű a tájfutó térkép kék-sárgáéknál. A legnagyobb méretarányú topográfiai térkép (1 : 20 000) így is nagyon hasonlít a tájfutó térképekre, a térképjelek többségének még a mérete is ugyanaz.
A múlt század utolsó évtizedében jelent meg 17 kötetben a Svéd Nemzeti Atlasz (svédül és angolul). Ennek első kötete (1990) magáról a térképészetről szól, címe Térképek és térképezés. A 208 oldalas, színes könyv leírja Svédország vázlatos térképtörténetét és a jelenlegi térképek fajtáit és készítésük módját is ismerteti. A kötetben hat oldal jut a hajózási térképeknek (tengeri és belvízi együtt), három a geológiai ábrázolásoknak - és négy a tájfutóknak. Egy színes fénykép mellett nyolc térképrészlet mutatja a térképek fejlődését és fajtáit. A szöveg ismerteti a térképek történetét, az IOF jelkulcsot, a helyszínelést. Azt írják, nagyon drágák a tájfutó térképek, a négyzetkilométerenkénti 20-40 óra terepezés és a többi költség együtt, egy átlagos, 15 km2-es térképre 150ezer koronát tesz ki (egy korona ma 26.50 Ft). Mintegy 15-en foglakoznak "főállásban" tájfutó térképek készítésével. Évente kb. 200 új térkép jelenik meg és sok felújítás, ami együtt az ország területének kb. 10%-át fedi le. A teljes országot bemutató áttekintő térképen láthatjuk, milyen nagy területet helyesbítettek már ki a tájfutók. A mellékelt ábrán (1) az ország középső része látható, ahol szinte minden használható erdőről készült már térkép, az északi országrészekben még sok a tartalék. A Svéd TFSz honlapján látható (tartományonként) a naprakész áttekintő, amin látszik, hogy a lefedettség például Gotland szigetén mára jóval nagyobb (2).
A korai tájfutó térképek, ahogy mindenhol, topográfiai térképek voltak, de Svédországban az 50 ezres topográfiai térképek átdolgozása szintvonalassá csak 1954-ben (!!!) kezdődött meg és 1979-ig tartott. (Magyarországról az osztrák-magyar közös hadsereg bécsi Földrajzi Intézete kiadásában már 1872-1884 között elkészült az 1 : 25 000-es (lényegében) szintvonalas térkép, amit harmadik katonai felmérésnek nevezünk.) A korábbi térképek lejtőirányú csíkozással ábrázolták a domborzatot, ami futás közben elég rosszul olvasható és a kisebb formákat is nehéz bemutatni. Ezért a svéd tájfutók is hamar saját kezükbe vették a térképkészítést és átrajzolták az ötvenezres térképeket. Ez az 1956-os fekete-fehér térkép még csak néhány szintvonalat tartalmaz (mellette a későbbi 25 ezres színes térkép), a csíkozás pedig ritkább, mint az eredetin, hogy valami látható legyen a többi tereptárgyból is.(3)
A három kis részlet ugyanarról a területről készült térképeket mutat be: az első csíkozásos 100 ezres topográfiai térkép. A felirat szerint a berajzolást ebben az időben utasítás alapján a versenyzők végezték, például "az első ellenőrző pont DK-re 1700m, felhagyott tanya 6mm-re északra a Mjösjö első ö betűjét?l". A második térkép a tájfutók által szintvonalasra átrajzolt színes 50 ezres térkép, ami 1959-ben jelent meg. (Sajnos nem igaz tehát, hogy az első tájfutó térképek hazánkban jelentek meg, a svéd topográfia "elmaradottsága" miatt.) A harmadik térkép a jó két évtizeddel későbbi topográfiai lap, amely a tájfutó "mintájára" készült. (4)
Svédországban már az 1970-es években készültek másfajta térképek a tájfutó térképek felhasználásával, ilyen például az ún. Fritidskarta (szabadidő térkép), amely egy városszéli erdő tájfutó térképe minimális kiegészítéssel (vázlat a megközelítéshez, részletesebb jelkulcs), hajtogatott formában, címlappal. (Hasonló próbálkozások nálunk is voltak különböző formában.)
Végül megemlítek egy próbálkozást, szintén a 70-es évekből. Ismeretes, hogy a tájfutó térképeken a kék a vizeket, a zöld és a sárga a növényzetet (futhatóság/láthatóság), a barna a domborzatot ábrázolja. A fekete szín azonban egyaránt használatos a jól futható vezetővonalak (utak) és a legkeményebb akadályok (szikla, ház, kerítés) feltüntetésére. Ez a kettősség a topográfiai térképek hagyománya, ugyanis valamikor a térképek egy színben készültek, ezért minden fontos (vonalas) tereptárgy fekete volt. Ehhez hozzájárul, hogy feketében lehet legjobban kirajzolni a finom részleteket és ez a legjobban olvasható. (Nem véletlen, hogy a számháborúkat általában a "piros" csapat nyeri, mivel a fekete számokat sokkal könnyebb leolvasni, különösen rossz látási viszonyok mellett.) Különösen sziklás területeken azonban sokszor nehéz megkülönböztetni a kétféle jelet. Ezért a trollhättani vízesések környékéről készült térképen az utakat kísérletképpen pirossal ábrázolták. A kísérlet elhalt, folytatásról nincs tudomásom, pedig szerintem ennek az alapvető ellentmondásnak a feloldása térképeinken igencsak szükséges lenne. A mai fejlett nyomdatechnika mellett ismét meg kéne próbálni a vezetővonalakra egy új, a feketétől nem sokban eltérő szín bevezetését (sötétlila?). (Akit részletesebben érdekel a téma, annak figyelmébe ajánlom 1980-ban készült diplomamunkámat a tájfutó jelkulcsokról.)

Hegedüs Ábel térképész
Hadtörténeti Intézet és
Múzeum Térképtára


Vissza a Tájoló 2005/09 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!