Felnőtt Világbajnokság - Japán


"beugró" szemmel (Második rész)

Következett a legfárasztóbbnak ígérkező nap: sprint selejtező, döntő, utazás az Expora, megnyitó és utazás vissza a szállásra, ez reggel 5-től este 9- ig egyhuzamban. A selejtező, egy sprintre nagyon nem jellemző zöld terepen volt, pókhálókkal sűrítve.
Végre mind a hárman vettük az akadályt és bár utolsó helyeken (Detti meg én), de bejutottunk az A döntőbe. A pihenés nem mindenkinek telt egyformán, jobb csapatoknál ilyenkor lép közbe a masszőr, mi próbáltunk kicsit enni, inni, pihenni és elfelejteni, hogy tulajdonképpen már fáradtak vagyunk. Közben esett egy kis eső, ami ott sajnos nem felfrissíti, hanem iszonyúan befülleszti a levegőt. Nem volt kellemes élmény kijönni a légkondicionált tornateremből a 40 fokos párás hőségbe, főleg azzal a tudattal, hogy nemsokára futni kell, minél gyorsabb iramban. Érdekes volt elsőnek rajtolni, mivel nagyon jól alakították ki a rajt-cél és a pályák átláthatóságát. A pálya elején még büszkén hallgathattam, amint a szpíker emlegeti a nevem, mint első rajtoló, első az 1. pontnál, az első átfutón, aztán jött egy hegy, egy bozótozás és a második átfutón már elhagyott a mögöttem rajtoló cseh lány… Az útvonalakkal úgy éreztem nem volt gond, az erőnléttel itt azonban annál inkább. Nagyon kifáradtam már délelőtt, ez a délutáni meleg és hajtás nem esett jól. Csak a lelkemnek, hogy A döntőt futhatok.
Detti jól kezdett, aztán kicsit hibázott a pálya közepén, végül nem ért utol, de közel állt hozzá, másfél perccel és 5 hellyel lett jobb (38.). Évi később rajtolt, őt sem kellett sokáig várni, pörögtek az események és ahogy számítottuk ő volt a legjobb közülünk, de neki sem sikerült első 30-ba kerülni (34.). Izgalmas volt követni a jók teljesítményét, több ízben átfutottak a nézők előtt. Simone Niggli hozta a papírformát és meglett az idei VB-n szerzett első aranyérme. A fiúknál fantasztikus teljesítménnyel Emil Wingstedt (SWE) megszerezte végre áhított VB érmét, nem is akármilyen színűt: övé lett az arany. Tervei szerint a normáltávún lett volna dobogóesélyes, addigra azonban már elfáradt. A dobogó második fokára a fiatal svájci sztár, Daniel Hubmann állhatott, akivel a váltón rossz irányban sült el az fej-fej melletti összecsapás. Hubmann futása egyébként nagyon látványos, mintha az atlétika pályáról lépett volna át közénk. Íme a sprint boldog női győztesei:

A döntő után alig maradt idő egy gyors zuhanyzásra, már indultak is a buszok a megnyitóra, azaz a Expora. Jó messze parkoltunk a bejárattól, így elég jó iramú gyaloglás következett, hiszen időre kellett-volna odaérni. A kapunál aztán nagy tömeg, sorban állás, úgyhogy jó 10 perces késéssel értünk a színpadhoz, ahol már ment a japán előadás. Zászlós felvonulás, sportolói eskütétel, beszédek és már vége is volt. Rohanhattunk vissza egy kis kerülővel a buszhoz, utazás a szállásra, zuhany, alvás.
Középtávú döntő: talán ez volt a legkontinentálisabb terep, én legalábbis úgy éreztem, hogy az aránylag sok út és futható terep kedvező nekünk. Természetesen nálam itt hiányzott a stressz, hiszen B döntőt futottam, ám a pályánk nagymértékben megegyezett az A futaméval. Végre sikerült egy szinte hibátlant futnom, természetesen nem túl nagy tempóban. De jól esett érezni, hogy talán mégsem felejtettem el teljesen tájfutni… Végül 6. lettem. Csak hát sajnos nem az A döntőben. A lányaink közül Detti volt az erősebb ezúttal (31.), közel 3 perccel verve Évit ,aki elmondása szerint nagyon fáradtnak érezte magát (40.). Ami a világbajnokokat illeti, maradt a papírforma: Simone Niggli és Thierry Gueorgiou, a francia legenda, aki ebben a számban egyszerűen legyőzhetetlen. Második helyen a dán Chris Terkelsen végzett, aki nagyon boldog volt, hogy sikerült túledzettségi kritikus időszakán végre túlesni és ismét világklasszisként teljesíteni.
Normáltáv döntő: hát, ami a "normáltávot" illeti, már kérdéses, az ugyan igaz, hogy a távok aránylag rövidek voltak, a szint viszont iszonyúan sok: 8.8 km/675m, illetve 12 km/825 m. Embertelen. Lassan is indult be az élet a célban, az első futók 110 perc körüli idővel érkeztek meg, kicsit ijesztő volt. A pálya 33%-ánál levő átfutónál 40 perc körüli idővel haladtak át az első lányok, ekkor kezdtem nem bánni, hogy nem vagyok közöttük, Detti meg egyre jogosultabbnak érezte döntését, mely szerint nem állt rajthoz a váltóra pihenve.
A 2 perces rajtköz ezen a pályán elég nagy hibának tűnt, hosszú vonatok alakultak ki és azok jártak jól, akik Simone előtti helyeken rajtoltak. ő ugyanis mindenkit utolért a környéken. Az előtte rajtoló finn Heli Jukkolával majdnem az egész pályát együtt pörgették, begyűjtve mindenkit, többek között a 10 perccel előtte rajtoló ausztrál fiatal tehetséget, Hanny Allstont, aki idei Junior VB-s bronzérme mellé így egy felnőtt 6. helyezést is magáénak tudhat.
A fiúknál a többszörös junior világbajnok orosz Andrey Khrenikov bírta legjobban a hegyeket, második a fiatal svájci Marc Lauenstein, harmadik pedig a norvég Holger Hott Johansen lett.
Délután kicsit hiányolva a mozgást, Detti meg én elmentünk futni. A tervezett fél órából azonban közel másfél lett, sikerült ugyanis úgy elkavarodnunk a jó kis erdei utakon, hogy nem sikerült egykönnyen hazatalálnunk. Végül egy kis segítséggel, japán magyarázattal, megtaláltuk a keresett főutat és sötétedésre hazaértünk. Ennyi erővel akár a délelőtti pályát is lefuthattuk volna… Évi ezalatt legalább jót aludt.
Másnap pihenőnap, átmozgatás a közeli erdőben, ahol találtunk egy kis patakvízzel teli medencét. Természetesen kipróbáltuk a jó kis hideg vizet. Délután japán hagyományőrző programok voltak a versenyközpont mellett, vagyis a másnapi célban. Koncertek, dobshow, kimonó próba (Matsuri kep), táncok, tűzijáték. Szép volt, jó volt, örültem, hogy kapunk egy kis ízelítőt a japán kultúrából.

Következett az utolsó nap, melyre talán a leginkább készültünk és jó lett volna, ha mindenki csak azt hozza amit egy átlag futáskor. De sajnos nem így lett. Évi kezdett, az átfutónál még ott volt 2 percre az élbolytól, utána azonban hibázott és el is fáradt a jó kis szintes terepen, így végül 11 perc hátránnyal 16. helyen váltotta Dettit. Bíztunk benne, hogy az ő ereje jobb, mint a miénk és talán fizikailag menni fog neki, de sajnos nem így volt. Újabb helyeket és időt veszítve 18. helyen ért célba,10 perccel gyengébb időt futva, mint Évi. Mire én kimentem az élen álló csapatok átfutottak, így legalább tudtam, hogy Simone/Svájc ismét aranyérmes lesz. Fizikailag nekem sem ment, én is hibáztam 3 percet az átfutó után, így aztán újabb 1 helyet veszítve az amerikai váltó mögött, 19. helyen értem célba. Hát nem ezt vártuk, a cél 10-15. hely volt. Nekünk nem ment, a japán csapat azonban remekül teljesített és a 11. helyen végzett. De hát ők otthon voltak. Remélem 2009-ben nekünk ennél jobb eredményünk lesz!
Ami a férfiakat illeti, igazán érdekes küzdelem alakult ki. Az első 5 csapat végig együtt volt, az utolsó futók másfél percen belül indultak neki a terepnek és hamarosan együtt futók alakultak ki: a norvég Jorgen Rostrup és a francia Thierry Geourgiou az élen, majd egy perccel mögöttük a már említett Daniel Hubmann és Emil Wingstedt páros. Az aranyéremért való küzdelem már a gyűjtő előtt eldőlt, Rostrup végül fél perccel előbb ért célba, megszerezve a norvégok első aranyérmét. A bronzérem csatája igen látványosra sikeredett, Wingstedt ért előbb a gyűjtőre, következett egy kis lefele, majd át egy hídon, fel és a hosszú célegyenes. Itt lépett ki a svájci és állva hagyva a világbajnok svédet, lazán megszerezte második VB érmét. A szomszéd szlovákok nagyon jól teljesítettek, ott volt kezükben a 6. hely, de sajnos végül 22 másodperccel lemaradva meg kellet békülniük a 7. hellyel. Ami remek eredmény, főleg annak tudatában, hogy mindhárman lefutották az összes versenyszámot, A döntőkben.
És az eredményhirdetés/záróbeszédek véget vetettek az idei japán VB-nek. Hátra volt még a bankett, amit egy Toyota cityben lévő szállodában tartottak este 8 óráig (!), egy kis afterparty, hajnali buszozás a nagoyai állomásra, nozomi(sebes vonat) utazás és a hosszú hazarepülés. Ferihegyen mindenkit vártak, külön köszönet Janónak, aki még virágot és egy kis ajándékot is hozott nekünk. Jól esett!
Összefoglalva ezt a közel 2 hetet, úgy érzem, kár lett volna kihagyni. Nehezek voltak a terepek, iszonyú meleg volt és magas páratartalom, voltam már jobb szálláson is életemben, de a VB versenytapasztalat, az izgalmak, a hangulat, az idegen kultúra megismerése, a gyorsvasút, az Expo végül is pozitív irányba billentik a mérleget. Az eredményekhez csak annyit, hogy ezúton is gratulálok Dettinek a három döntőbe jutásért, illetve a középtávún elért jó eredményért! Évinek a két döntőért (természetesen a normáltávún is jó eséllyel bejutott volna) és a sprint eredményért, én pedig úgy érzem az utóbbi években való kevés nemzetközi szereplésem miatt túlságosan nagy stresszel vágtam neki a selejtezőknek és ez lett az eredménye… A sprint döntőnek természetesen nagyon örültem, végre nekem is sikerült bejutnom. A váltóról meg csak annyit, hogy lesz ez még jobb is, fel a fejjel! Kimerültek voltunk és agyban is fáradtak.
Ugyanitt szeretném még megemlíteni a VB legjobb magyar résztvevőjének Fey Zsuzsának kiváló teljesítményét. Ő ugyan még mindig román színekben versenyez, bár már 7 éve Skandináviában él és edz… Mindhárom egyéni számban A döntőt futott, egy 19., egy 14., és a középtávún a 8. helyet szerezve. Ez a valaha elért legjobb román felnőtt VB eredmény! Szívből gratula, Zsuzsi! Ha pedig a VB összteljesítményét nézzük, nála csak Simone Niggli volt jobb a három aranyéremmel. Ő ugye immáron tízszeres világbajnok!
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni támogatóinknak a segítséget, akik nélkül ez az utazás nem jöhetett volna létre: az MTFSZ, a Moscompass, a PVSK, a ZTC illetve személy szerint köszönet az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft., a Garamond Kiadványszerkesztő Stúdió, a Laurus Informatika Kft., a Suncart Kft. és a nagyon segítőkész családom által nyújtott nagylelkű támogatásért.

Simon Ágnes


Vissza a Tájoló 2005/09 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!