"beugró" szemmel (Második rész)
Következett a legfárasztóbbnak ígérkező nap: sprint selejtező, döntő, utazás
az Expora, megnyitó és utazás vissza a szállásra, ez reggel 5-től este 9- ig
egyhuzamban. A selejtező, egy sprintre nagyon nem jellemző zöld terepen volt,
pókhálókkal sűrítve.
Végre mind a hárman vettük az akadályt és bár utolsó helyeken (Detti meg én),
de bejutottunk az A döntőbe. A pihenés nem mindenkinek telt egyformán, jobb
csapatoknál ilyenkor lép közbe a masszőr, mi próbáltunk kicsit enni, inni, pihenni
és elfelejteni, hogy tulajdonképpen már fáradtak vagyunk. Közben esett egy kis
eső, ami ott sajnos nem felfrissíti, hanem iszonyúan befülleszti a levegőt.
Nem volt kellemes élmény kijönni a légkondicionált tornateremből a 40 fokos
párás hőségbe, főleg azzal a tudattal, hogy nemsokára futni kell, minél gyorsabb
iramban. Érdekes volt elsőnek rajtolni, mivel nagyon jól alakították ki a rajt-cél
és a pályák átláthatóságát. A pálya elején még büszkén hallgathattam, amint
a szpíker emlegeti a nevem, mint első rajtoló, első az 1. pontnál, az első átfutón,
aztán jött egy hegy, egy bozótozás és a második átfutón már elhagyott a mögöttem
rajtoló cseh lány
Az útvonalakkal úgy éreztem nem volt gond, az erőnléttel
itt azonban annál inkább. Nagyon kifáradtam már délelőtt, ez a délutáni meleg
és hajtás nem esett jól. Csak a lelkemnek, hogy A döntőt futhatok.
Detti jól kezdett, aztán kicsit hibázott a pálya közepén, végül nem ért utol,
de közel állt hozzá, másfél perccel és 5 hellyel lett jobb (38.). Évi később
rajtolt, őt sem kellett sokáig várni, pörögtek az események és ahogy számítottuk
ő volt a legjobb közülünk, de neki sem sikerült első 30-ba kerülni (34.). Izgalmas
volt követni a jók teljesítményét, több ízben átfutottak a nézők előtt. Simone
Niggli hozta a papírformát és meglett az idei VB-n szerzett első aranyérme.
A fiúknál fantasztikus teljesítménnyel Emil Wingstedt (SWE) megszerezte végre
áhított VB érmét, nem is akármilyen színűt: övé lett az arany. Tervei szerint
a normáltávún lett volna dobogóesélyes, addigra azonban már elfáradt. A dobogó
második fokára a fiatal svájci sztár, Daniel Hubmann állhatott, akivel a váltón
rossz irányban sült el az fej-fej melletti összecsapás. Hubmann futása egyébként
nagyon látványos, mintha az atlétika pályáról lépett volna át közénk. Íme a
sprint boldog női győztesei:
A döntő után alig maradt idő egy gyors zuhanyzásra, már indultak is a buszok
a megnyitóra, azaz a Expora. Jó messze parkoltunk a bejárattól, így elég jó
iramú gyaloglás következett, hiszen időre kellett-volna odaérni. A kapunál aztán
nagy tömeg, sorban állás, úgyhogy jó 10 perces késéssel értünk a színpadhoz,
ahol már ment a japán előadás. Zászlós felvonulás, sportolói eskütétel, beszédek
és már vége is volt. Rohanhattunk vissza egy kis kerülővel a buszhoz, utazás
a szállásra, zuhany, alvás.
Középtávú döntő: talán ez volt a legkontinentálisabb terep, én legalábbis úgy
éreztem, hogy az aránylag sok út és futható terep kedvező nekünk. Természetesen
nálam itt hiányzott a stressz, hiszen B döntőt futottam, ám a pályánk nagymértékben
megegyezett az A futaméval. Végre sikerült egy szinte hibátlant futnom, természetesen
nem túl nagy tempóban. De jól esett érezni, hogy talán mégsem felejtettem el
teljesen tájfutni
Végül 6. lettem. Csak hát sajnos nem az A döntőben. A lányaink
közül Detti volt az erősebb ezúttal (31.), közel 3 perccel verve Évit ,aki elmondása
szerint nagyon fáradtnak érezte magát (40.). Ami a világbajnokokat illeti, maradt
a papírforma: Simone Niggli és Thierry Gueorgiou, a francia legenda, aki ebben
a számban egyszerűen legyőzhetetlen. Második helyen a dán Chris Terkelsen végzett,
aki nagyon boldog volt, hogy sikerült túledzettségi kritikus időszakán végre
túlesni és ismét világklasszisként teljesíteni.
Normáltáv döntő: hát, ami a "normáltávot" illeti, már kérdéses, az
ugyan igaz, hogy a távok aránylag rövidek voltak, a szint viszont iszonyúan
sok: 8.8 km/675m, illetve 12 km/825 m. Embertelen. Lassan is indult be az élet
a célban, az első futók 110 perc körüli idővel érkeztek meg, kicsit ijesztő
volt. A pálya 33%-ánál levő átfutónál 40 perc körüli idővel haladtak át az első
lányok, ekkor kezdtem nem bánni, hogy nem vagyok közöttük, Detti meg egyre jogosultabbnak
érezte döntését, mely szerint nem állt rajthoz a váltóra pihenve.
A 2 perces rajtköz ezen a pályán elég nagy hibának tűnt, hosszú vonatok alakultak
ki és azok jártak jól, akik Simone előtti helyeken rajtoltak. ő ugyanis mindenkit
utolért a környéken. Az előtte rajtoló finn Heli Jukkolával majdnem az egész
pályát együtt pörgették, begyűjtve mindenkit, többek között a 10 perccel előtte
rajtoló ausztrál fiatal tehetséget, Hanny Allstont, aki idei Junior VB-s bronzérme
mellé így egy felnőtt 6. helyezést is magáénak tudhat.
A fiúknál a többszörös junior világbajnok orosz Andrey Khrenikov bírta legjobban
a hegyeket, második a fiatal svájci Marc Lauenstein, harmadik pedig a norvég
Holger Hott Johansen lett.
Délután kicsit hiányolva a mozgást, Detti meg én elmentünk futni. A tervezett
fél órából azonban közel másfél lett, sikerült ugyanis úgy elkavarodnunk a jó
kis erdei utakon, hogy nem sikerült egykönnyen hazatalálnunk. Végül egy kis
segítséggel, japán magyarázattal, megtaláltuk a keresett főutat és sötétedésre
hazaértünk. Ennyi erővel akár a délelőtti pályát is lefuthattuk volna
Évi ezalatt
legalább jót aludt.
Másnap pihenőnap, átmozgatás a közeli erdőben, ahol találtunk egy kis patakvízzel
teli medencét. Természetesen kipróbáltuk a jó kis hideg vizet. Délután japán
hagyományőrző programok voltak a versenyközpont mellett, vagyis a másnapi célban.
Koncertek, dobshow, kimonó próba (Matsuri kep), táncok, tűzijáték. Szép volt,
jó volt, örültem, hogy kapunk egy kis ízelítőt a japán kultúrából.
Következett az utolsó nap, melyre talán a leginkább készültünk és jó lett volna,
ha mindenki csak azt hozza amit egy átlag futáskor. De sajnos nem így lett.
Évi kezdett, az átfutónál még ott volt 2 percre az élbolytól, utána azonban
hibázott és el is fáradt a jó kis szintes terepen, így végül 11 perc hátránnyal
16. helyen váltotta Dettit. Bíztunk benne, hogy az ő ereje jobb, mint a miénk
és talán fizikailag menni fog neki, de sajnos nem így volt. Újabb helyeket és
időt veszítve 18. helyen ért célba,10 perccel gyengébb időt futva, mint Évi.
Mire én kimentem az élen álló csapatok átfutottak, így legalább tudtam, hogy
Simone/Svájc ismét aranyérmes lesz. Fizikailag nekem sem ment, én is hibáztam
3 percet az átfutó után, így aztán újabb 1 helyet veszítve az amerikai váltó
mögött, 19. helyen értem célba. Hát nem ezt vártuk, a cél 10-15. hely volt.
Nekünk nem ment, a japán csapat azonban remekül teljesített és a 11. helyen
végzett. De hát ők otthon voltak. Remélem 2009-ben nekünk ennél jobb eredményünk
lesz!
Ami a férfiakat illeti, igazán érdekes küzdelem alakult ki. Az első 5 csapat
végig együtt volt, az utolsó futók másfél percen belül indultak neki a terepnek
és hamarosan együtt futók alakultak ki: a norvég Jorgen Rostrup és a francia
Thierry Geourgiou az élen, majd egy perccel mögöttük a már említett Daniel Hubmann
és Emil Wingstedt páros. Az aranyéremért való küzdelem már a gyűjtő előtt eldőlt,
Rostrup végül fél perccel előbb ért célba, megszerezve a norvégok első aranyérmét.
A bronzérem csatája igen látványosra sikeredett, Wingstedt ért előbb a gyűjtőre,
következett egy kis lefele, majd át egy hídon, fel és a hosszú célegyenes. Itt
lépett ki a svájci és állva hagyva a világbajnok svédet, lazán megszerezte második
VB érmét. A szomszéd szlovákok nagyon jól teljesítettek, ott volt kezükben a
6. hely, de sajnos végül 22 másodperccel lemaradva meg kellet békülniük a 7.
hellyel. Ami remek eredmény, főleg annak tudatában, hogy mindhárman lefutották
az összes versenyszámot, A döntőkben.
És az eredményhirdetés/záróbeszédek véget vetettek az idei japán VB-nek. Hátra
volt még a bankett, amit egy Toyota cityben lévő szállodában tartottak este
8 óráig (!), egy kis afterparty, hajnali buszozás a nagoyai állomásra, nozomi(sebes
vonat) utazás és a hosszú hazarepülés. Ferihegyen mindenkit vártak, külön köszönet
Janónak, aki még virágot és egy kis ajándékot is hozott nekünk. Jól esett!
Összefoglalva ezt a közel 2 hetet, úgy érzem, kár lett volna kihagyni. Nehezek
voltak a terepek, iszonyú meleg volt és magas páratartalom, voltam már jobb
szálláson is életemben, de a VB versenytapasztalat, az izgalmak, a hangulat,
az idegen kultúra megismerése, a gyorsvasút, az Expo végül is pozitív irányba
billentik a mérleget. Az eredményekhez csak annyit, hogy ezúton is gratulálok
Dettinek a három döntőbe jutásért, illetve a középtávún elért jó eredményért!
Évinek a két döntőért (természetesen a normáltávún is jó eséllyel bejutott volna)
és a sprint eredményért, én pedig úgy érzem az utóbbi években való kevés nemzetközi
szereplésem miatt túlságosan nagy stresszel vágtam neki a selejtezőknek és ez
lett az eredménye
A sprint döntőnek természetesen nagyon örültem, végre nekem
is sikerült bejutnom. A váltóról meg csak annyit, hogy lesz ez még jobb is,
fel a fejjel! Kimerültek voltunk és agyban is fáradtak.
Ugyanitt szeretném még megemlíteni a VB legjobb magyar résztvevőjének Fey Zsuzsának
kiváló teljesítményét. Ő ugyan még mindig román színekben versenyez, bár már
7 éve Skandináviában él és edz
Mindhárom egyéni számban A döntőt futott, egy
19., egy 14., és a középtávún a 8. helyet szerezve. Ez a valaha elért legjobb
román felnőtt VB eredmény! Szívből gratula, Zsuzsi! Ha pedig a VB összteljesítményét
nézzük, nála csak Simone Niggli volt jobb a három aranyéremmel. Ő ugye immáron
tízszeres világbajnok!
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni támogatóinknak a segítséget,
akik nélkül ez az utazás nem jöhetett volna létre: az MTFSZ, a Moscompass, a
PVSK, a ZTC illetve személy szerint köszönet az egri Bosch Rexroth Pneumatika
Kft., a Garamond Kiadványszerkesztő Stúdió, a Laurus Informatika Kft., a Suncart
Kft. és a nagyon segítőkész családom által nyújtott nagylelkű támogatásért.
Simon Ágnes
Vissza a Tájoló 2005/09 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!