WMOC a World Masters Games-en Kanadában - Miskolciak (is) a mocsarak között


Nemrég még csak reménykedtem abban, hogy júliusban talán jubileumot ünnepelhetek majd Edmontonban, a Tájfutó Mesterek Világbajnokságán. Hála az égnek, megadatott, ami legfôképpen annak köszönhetô, hogy tavalyelôtt Lengyelországban Európa-bajnok lettem rádiós tájfutásban. Így 1996 óta megszakítás nélkül ez a kanadai volt a tizedik WMOC, amelyen indulhattam. Részt vettem már ugyan ’94-ben is a skóciain, de a következô évi oroszországira nem mertem kiutazni (ott nem is állt rajthoz egy magyar sem), az a sorozat tehát megszakadt.

Elsô élményem elég borús lett Kanadáról, miután a torontói Pearson repülôtér vámosai úgy gondolták, nekik vittem ajándékba azt a két rúd originál, paprikás Pick téliszalámit és azonnal lecsaptak rá. Csak egy papírt adtak cserébe 4 kg húsárú elvételérôl, de azzal nem lehetett jóllakni.
Torontóban 6 óra az idôeltolódás a mienkhez képest és az átállás most is komoly gondokat okozott. Az elsô napon még nem is vállalkoztam futásra, csak úsztam 1 órát és szaunáztam. Másnap viszont Edmontonban – ami 2 órával még nyugatabbra van – már kimerészkedtem a városon átkanyargó Nort Saskatchewan folyó menti Terwillagar parknak nevezett, erdôs, mezôs, fôként kutyafuttatónak, hegyikerékpáros és futópályának használt terepre (amirôl késôbb tájfutótérképet is kaptam), de még csak igen álmos iramot bírtam diktálni magamnak.

Fertôtlenítés és medveveszély
A regisztráció több érdekességgel is szolgált, amelyek az elôzô WMOC-ok egyikén sem voltak. Így például nem vehettük át addig rajtszámunkat, amíg a terepen használatos összes futócipônket (stoplist és bemelegítôt egyaránt) ott a szemünk láttára nem fertôtlenítették száj- és körömfájás ellen.
Azután vennünk kellett egy segélyhívó sípot, amit kötelezô kivinni a pályára (és ezt szigorúan ellenôrizték is!).
A szokásos információs anyagokon kívül kaptunk egy tájékoztató írást is arról, mit kell tennünk, ha az erdôben fekete medvével találkoznánk. (Remélem a medvék is kaptak eligazítást, hogyan viselkedjenek, ha tájfutóval találkoznak.) De ha valamelyikük mégis helytelenül cselekszik, s emiatt közelharcra kerülne sor, akkor nincs mese, védekezni kell, foggal-körömmel. Az biztos, hogy a vesztes nem fog cikket írni a szaksajtóba.

Magyarok mindenütt
Mivel az idei WMOC-ra a World Masters Games keretében került sor, számos sportág képviselôi jöttek el Kanadába. A 84 ország több mint 21 ezer sportolójának jelenléte jól érzékelteti az esemény rangját és méreteit.
Mi magyarok is lehettünk vagy ötvenen (benne 3 kosárlabda csapattal), de tájfutók Posta Botonddal csak ketten voltunk. Legalább is Magyarország képviseletében. De rögtön az elsô terepbemutatón összefutottam a 8 éve az USA-ban élô MEAFC-os Kolyvek Lacival, a másnapi elsô selejtezôn pedig az utoljára szintén MEAFC-os, de elôtte diósgyôri Fenyô Lehellel (= alias Frigyik László), akinek a DVTK-ban éveken át klubtársa és egy ideig edzôje is voltam. Ô 2 éve lakik Kanadában. Így tulajdonképpen 3 miskolci is tájfutott a kanadai mocsarak között. De ezen kívül is szerepeltek magyar nevek a rajtlistában: rádiós tájfutó társam, a volt pécsi Tiszttartó Csaba és 3 erdélyi fiú, Nagy István, Révész András és Veres Mihály az USA, a torontói Dobos Ilona pedig Kanada színeiben.

Kevesebb skandináv – kisebb mezôny
Maga a tájfutó mezôny jóval kisebb volt a szokásosnál, mert másfélezer skandináv helyett ide csak harmaduk jött el. A legidôsebbek a férfiaknál az M85, a hölgyeknél a W80 kategóriában álltak rajthoz. A kisebb mezônyök miatt a döntôbejutás szabályain is újítottak. Húsz fônél kisebb kategóriákban mindenki A-döntôs lett, a többiben pedig felezték a mezônyöket. A szokásos 80 helyett így kevesebben futhattak az A-ban.

Váltóval kezdôdött
A World Masters Games megnyitójának délelôttjén újdonságként váltóversennyel kezdôdött a WMOC. A helyszín: Edmonton belvárosa, de a terep igazi erdôs. A 3 fôs váltók miatt Magyarország ebbôl sajnos kimaradt, ami nagy kár, mert viszonylag kevesen indultak és gyönyörű érmeket lehetett (volna) nyerni. A leghosszabb pályát (4,6 km) mégis végigfuthattam, mert segítségemre sietett az egyik versenybíró, Sheila Baker. Így talán nem ismerôs a neve, de ha azt mondom: Kanyári Csilla? Bizony, bizony! Elsô tájfutó példaképem (még 1968-ból), néhai Marina György barátom nyíregyházi utánpótlás csoportjának akkor jól ismert tagjáról van szó.
Szóval segítségével az angol Shaw Margarettel alkottunk, igaz csak csonka, 2 fôs váltót. A Clovesdale nevô térkép a WMG központjától, a Shaw Conference Centre-tôl alig pár száz méterre, mindenesetre ízelítôt adott a kanadai erdôk sűrűségérôl: zöld volt és sárga.

Pazar megnyitó
A World Masters Games éjszakába nyúló, pazar megnyitóünnepsége még az elôzô, 2002. évi melbourne-inél is szebbre, látványosabbra sikeredett. Volt ebben csíkot húzó vadászrepülô kötelék, tűzijáték, ének, tánc, akrobatika, esztétikus tömegjelenetek, a résztvevôk fél stadiont megtöltô, szektoronként más-más színű pólóba bújtatott tömege, neves személyiségek, régi automobilok, s felsorolni sem gyôzôm, mi minden. A végén pedig még erre a hangulatra is ráfejelt a Beatlest utánzó kanadai zenekar muzsikája. Le is taposták a vidám táncolók a stadion zöld füvét!

Kanadai tájfutás = mocsárfutás
A kanadai WMOC 3 versenybôl és 3 terepbemutatóból állt. Az elsôn megtapasztalhattuk, hogy „tikkadt szöcskenyájak” nemcsak a költészetben, hanem a valóságban is léteznek. Minden lépésnél tömérdek spriccelt szét a lábunk alól. Máig sem értem, hogyan kerültek be a bozótnadrág belsejébe, de bekerültek.
És – mire nem figyeltek a rendezôk? – spriccelt azután a locsolóautó is, hogy a műúttól a parkolóig vezetô murvás dózer úton ne nyeljük a port. A terepen azután már nem volt gond a porral, annál több a mocsarakkal. Elvétve akadt csak olyan átmenet, amelyet száraz lábbal meg lehetett úszni. A térképen a zöld és a sárga dominált, de az a kevés maradék fehér sem volt igazán fehér. Az igen magas lágyszárú aljnövényzet alatt meg rengeteg, nem látható kidôlt fa, hepe-hupa bújt meg.
Az elsô selejtezôn a MEDICINE HIUS térképen egy technikailag igen nehéz futam adta meg a VB alaphangját. A mocsarakon való átgázolást nem vállalva inkább nagy kerülôket választottam. Ennek a kanadai WMOC-nak méltán adható a „mocsárfutás” jelzô. Megállni meg azért nem lehetett, mert rögtön ellepték az embert a szúnyogok.
A terepek egyébként olyan távol estek Edmontontól, mintha miskolci központtal a Budai-hegyekben rendezôdne verseny. De míg az elsô dél-nyugatra, Winfield, a többi észak-nyugatra, Fort Assiniboine térségében.
A második selejtezô terepének flórájára a tigrisliliom, faunájára a hiúz és a fekete medve volt jellemzô. A terepre meg a mocsarak. Ezek híján a homokos talaj a fenyvesekkel akár a kiskunsági homokbuckákhoz is hasonlíthattak volna. Csakhogy a tengerszint feletti magasságuk közelítette az ezer métert. Hiába látszott viszonylag laposnak és alacsonynak a vidék, a Sziklás-hegység keleti oldalától csak nagyon enyhe lejtéssel és igen lassan ereszkedik.
Az elsô gyenge és a második sikerültebb futásommal a B-döntôbe jutottam az F50-ben, csak úgy, mint F45-ben Posta Botond. Éppen befért viszont – s a döntôben elsôként rajtolt F35 A-ban Kolyvek László. Fenyô Lehel pedig – noha felesége, Andrea asszony és éppen 2 hónapos, Shakespeare és Bartók után William Béla nevű, aranyos kisbabája társaságában, még itthonról vitt apró sátorban kempingezve, tehát nem a legideálisabb körülmények között is remekül futott és 9. helyével a legjobb eredményt érte el a magyarok között – a Greater Vancouver Orienteering Club színeiben.

A döntô
A döntô terepét (Wildland térkép) szeli át a híres Klondike Trail, ahol egykoron az aranyásók igyekeztek Alaszkába. A 4000 lóból egy sem, 775 emberbôl csak 160 érkezett meg élve… Mi meg most erre tájfutottunk.
A döntôrôl azt írták, hogy a mocsarak eléggé szárazak. Ehhez képest a terepbemutatón „szügyig” ért bennük a víz. Milyenek lehetnek, ha éppen nincsenek kiszáradva? Én emiatt sajnos itt is inkább többszörösét futottam a légvonaltávnak 1-1 átmenetben. Sajnos, most – a terepbemutatóval ellentétben – itt tényleg futhatóak voltak. (Tiszttartó Csaba meg korábban combtôig megmerült.) A kerülôim önmagukban még nem lettek volna katasztrofálisak, ha egyiknél nem egy másik félszigeten próbálom megtalálni a pontomat. Nem volt ott. Az idômet viszont nagyon meghúzta ez a keverés, így nem sikerült a korábbi WMOC-kon megszokott eredményeimet hozni.

Méltó zárás
Ezután már csak a fennállásának éppen 100. évfordulóját ünneplô Alberta székhelyén, Edmontonban következett a záróünnepség. A hatalmas területen elterülô metropoliszban egyébként nagyon egyszerű volt a résztvevô sportolók közlekedése, mert a fényképes, nyakba akasztva hordott akkreditációs kártya összvonalas bérletként is szolgált. Metrón, buszon, trolin rengeteget utaztam.
A záróünnepség – bár ezen már kevesebben vettek részt – újfent színvonalasra sikeredett. A sportolókon kívül az az 5000 önkéntes is hivatalos volt rá, akik részt vettek Edmonton eddigi legnagyobb szabású és legsikeresebb világversenyének lebonyolításában. Nem lesz könnyű helyzetben Sydney, a következô, 2009. évi WMG rendezôje, ha túl akar licitálni rajta.
Tájfutó szemmel is csak annyi kritikát lehet tenni, hogy a terepeken semmiféle tisztálkodási lehetôséget nem biztosítottak. (A tájfutó centrumban, Spruce Grove-ben viszont alkalmanként 2 dollárért le lehetett zuhanyozni.)
A szervezôbizottság által naponta megjelentetett ingyenes, színes újságból (melyben az orienteering is többször szerepelt) azt is meg lehetett tudni, hogy több nemzet (olasz, német, cseh) helyi kulturális egyesülete vendégségbe hívta meg a WMG-n részt vevô honfitársait. Bár ez nem szerepelt a lapban, de így tettek az ott élô magyarok is. Így a kiutazott atléták, evezôsök, kajak-kenusok, kosarasok és tájfutók is ellátogathattak az ottani Magyar Ház karakteres épületébe, egy igazi magyaros, vendégszeretô vacsorára. Köszönet érte!
És én külön is megköszönöm Borsod-Abaúj-Zemplén Megye és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint minden támogatómnak az értékes segítségét, amivel hozzásegítettek, hogy részt vehettem Kanadában a Tájfutó Mesterek Világbajnokságán.

Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja, Miskolc


Vissza a Tájoló 2005/08 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!