Minden bizonnyal mi voltunk az egyetlenek Magyarországról az idei 6 napos skóciai
versenyen. Ez persze még nem elég indok a cikkírásra, de friss hazai élményeink
megerôsítették, hogy hasznos lehet a beszámoló, hátha az itthoni versenyszervezôk
is tudják hasznosítani a kinti tapasztalatainkat.
Mivel a tájfutást alig két éve kezdtük el, a szakmai elemzést rövidre fogjuk:
a szenior kategóriákban korrekt, nehéz és N12A-ban a színkódos rendszernek köszönhetôen
elôírásszerű, kiszámítható nehézségű pályákon futhattunk. Ezt is csak azért
jegyezzük meg, mert nagylányunkkal itthon is rendszeresen járjuk a versenyeket,
és bizony N12-ben gyakran csupán útfutás a feladat, de a korban pl. ennek lényegében
megfelelô diákolimpián volt része 16 éveseknek is kemény kihívást jelentô pályában
is. Ha valaki részletesebben is érdeklôdik a pályák iránt, elolvashatja Matthias
Niggli és Simone Luder érdekes honlapján (www.simattu.ch) a szakmai értékelést.
Még egy aktuális észrevétel: arra gondosan ügyeltek a pályakitűzôk, hogy az
egy idôben rajtoló kategóriák elsô pontja is különbözô legyen. (Ezzel ellentétben
itthon éppen minap, a ROB selejtezôjén fordult elô, hogy nemcsak az elsô, hanem
az elsô három pont is közös volt két egyszerre rajtoló kategóriának.)
Elsô meglepetésünk akkor ért, amikor hetekkel a verseny elôtt nemcsak a 60 oldalas
versenyértesítôt olvashattuk az interneten (www.scottish6days.com), hanem mind
a 6 napi verseny szimboljait is letölthettük. A 12 éveseknél szöveges leírást
is megadtak.
A versenyértesítô számtalan hasznos információt tartalmazott, részletesen leírta
például minden egyes napon a rajtba menô útvonalat, az itthon megszokott jól
futható erdô sablon helyett részletesen bemutatta az adott napi versenyterületet,
kiemelve a keresztezô bármilyen csekély forgalmú utakat. Egy esetben a viszonylag
jelentôsebb forgalmat lebonyolító út keresztezésénél melyet természetesen
több marsall is biztosított még az átkelés idejét le is vonták az aznapi
versenyeredménybôl. A marsallok fontos feladata volt a hatalmas mennyiségô autó
parkolásának gördülékeny lebonyolítása is. Ehhez persze kellettek a skót legelôk
(sôt: éppen használaton kívüli golfpályák), melyeket a szervezôk erre a célra
megszereztek. Ideális esetben a terület annyira nagy volt, hogy versenyközpontként
is használhattuk, mely a naponta felállított számtalan egyesületi sátorral mindig
igen színes benyomást keltett.
Ezen kívül minden résztvevô család naponta is aktuális híreket tartalmazó lapot
kapott. Ezeket a tájékoztatásokat itthon nagyon hiányoljuk. Talán nem kellett
volna jó néhány sporttársunknak keserű szájízzel idô elôtt távoznia Balatonfüredrôl
a ROB selejtezôjének egy órás rajtkaranténjának néhány perces lekésése miatti
kizárás után, ha legalább egy nagy tábla figyelmeztette volna a résztvevôket
a rövid tapasztalatunk szerint szokatlanul kemény elbírálásra és a célban
is egy óra mutatta volna a rajtkarantén órájának aktuális idejét.
A hazai versenyekhez képest a legnagyobb különbség a rajtidôk kiosztásában volt.
Szándékosan nem sorsolást írok, mert nemcsak arra ügyeltek, hogy az egy klubbeliek
egymástól nem túl távoli rajtidôket kapjanak (amihez persze kellett a nagy részvevô-szám),
hanem arra is, hogy a 6 nap során mindenkinél kiegyenlítôdjenek a korai és a
késôi idôpontok. Aminek mi, mint kisgyerekes szülôk külön nagyon örültünk, hogy
a szülôk részére rugalmas rajtidôt biztosítottak, így egyikünk akkor indult,
amikor már a másikunk beért a saját pályájáról. Általában is meglehetôsen liberális
volt a rajtidôket lekésô versenyzôk kezelése: a rugalmas rajthoz amúgy is rendelkezésre
álló SI doboz segítségével ôket megérkezésük után az elsô olyan percben indították,
mikor a pályájukon éppen nem volt rajtoló.
A gyerekverseny szervezésére is nagy hangsúlyt helyeztek: kétfajta pálya is
volt: a kicsiknek zsinórral kijelölt útvonal, míg a nagyoknak egyszerű, sematikus
térkép. Ugyanakkor nem mérték az idôt, így eredményhirdetés sem volt: minden
célba érkezô ugyanolyan apró ajándékot kapott. Viszont a bóják mellett érdekes
mesefigurák, mesék, játékok voltak, amik igencsak felkeltették a kicsik érdeklôdését,
akár egy órás játékos programmá változtatva az úgynevezett gyerekversenyt. Véleményünk
szerint a 4-5 éves korosztályig biztosan az ô rendszerük a jó, hiszen itthon
néha rossz nézni a síró pici babákat a gyôzelem reményében villámgyorsan vonszoló
szülôket.
Feltehetôen az eddigiekbôl is látszik, hogy nem a gyôzelem lehetôsége miatt
indulunk a versenyeken, hanem jó szórakozásnak, egészséges testmozgásnak tekintjük
a tájfutást. Viszont ahogy ez más írásokból is kiderült , a magunkfajta családi
programként futó sportolókra is nagy szüksége van a sportágunknak. A skótok
maximálisan családbarát versenyt rendeztek amire örvendetes módon néhány hazai
kupaverseny is törekszik. A bajnokságaink meg úgy tűnik, megmaradnak az elit
sportolók elszánt kis csapatának.
Zempléni család
Vissza a Tájoló 2005/08 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!