Mindig nyavalyognak a hazai tájfutók, hogy nincs megfelelô terep, ahol egy
jó versenyt lehetne rendezni. Én meg azt mondom, nincs olyan terep hazánkban,
ahol ne lehetne tájékozódási futóversenyt lebonyolítani. Nos, ilyen volt az
idei Litér kupa is. Gidó egy olyan területrôl készített tízezres térképlapot,
amelyen a sötétzöld és sárga kapta a fô szerepet. Ha esetleg fehérrel találkoztunk,
ott meg kemény aljnövényzet késztetett lassításra.
A rendezôk elôzetesen bozótruha viselését ajánlották, de én ennek nem szoktam
nagyobb jelentôséget tulajdonítani, mert rendszerint rövid alsó-felsôben megyek.
Valahogy most eszembe jutott a tavalyi olasz szenior VB, ahol nem engedtek ki
a rajtból fedetlen testrésszel, és rám erôltették a bozót alsót, felsôt. Igaz
bele is döglöttem az egészbe, de most is elgondolkoztam. Aztán Bacsó Attila
és Kéri Petya nagy unszolására végül is felvettem a hosszú bozótalsót. Szóval,
hogy el ne felejtsük, az elsô napon a Római Villa II. nevű térképen futottunk.
A rajtot egy sötétzöld-sárga szélére telepítették úgy, hogy a mezôny fele azonnal
derékszögtôl nagyobb ívben lefordult a rajttól, aki meg folytatta a kocsiútnak
jelölt részen az útvonalát, az egy húzós emelkedôt követôen közelíthette meg
elsô ellenôrzôpontját.
Aztán a 46 kódjelű, kettes zöldben jelölt jellegfa állított takaréklángra sokunkat.
Az ezt követô átmenet végig négyes (ilyen nincs!) bozótban vezetett. Itt aztán
mindenki kénye kedve szerint szaggathatta szét a bozótruháját. Én is ezt tettem.
Annak viszont örültem, hogy ezúttal egy nem mindennapi terepen kellett megküzdenünk
egymással. Azt viszont nagyon veszélyes pályakitűzôi szemléletnek tartom, hogy
a térkép legszélére, 7 mm-re a szélétôl (61-73 kód) egy párhuzamos átmenetet
jelöltek ki. A bátrabbak itt bevállalták, hogy lefutnak a térképrôl és bizonyos
méter után majd csak lesz valami. Nem tudom miként sikerült visszatalálni nekik
ismét a térképre, én ezt nem mertem bevállalni, maradt inkább a zöldön való
áthatolás. Hogy ne legyen egyszerű az elsô napi pálya, még egy fehérnek jelölt,
sok helyütt sárgával tarkított, leégett fenyves között cikázhattunk a célig.
Másnap a középtáv miatt már csak a Nyerges-hegy leégett fenyvese és egy szép
ligetes, de igen köves területén kellett megküzdenünk egymással. A kétnapos
versennyel egy idôben és egy helyen zajlott le a rádiósok országos bajnoksága.
Jól megfértünk egymás mellett, miközben örömmel fedeztem fel sok korábbi vagy
jelenleg is tájfutó sporttársunkat, így Lukácsot, Fent Mariannát, Hodurné Farkas
Ilonát, Kovács Bandit, Kovács Attilát, hogy csak néhányukat említsem. Egyébként,
ha az elsô napi futam után kora este Szeredai Laci bácsi nem viszi el egy jó
órára a tornatermi szállás kulcsát, akkor még ez a tüske is kimarad az írásomból.
Aztán ezen a kis településen a versenyelnök jóvoltából egy nagyon jó étkezési
lehetôséget kaptunk, és azt hiszem az is az ô érdeme volt, hogy ilyen díjak
mellett ilyen színpompás eredményhirdetést tudtak tartani. Valahogy néhány nagy,
vagy nagynak tartott versenyrendezô szerv elnöke egyszer már megtekinthetné
egy ilyen kis verseny eredményhirdetését a maga díjesôivel együtt és ezt követôen
minden bizonnyal átmehetnének mély szégyenérzésbe. Zárásként annyit, az idei
Litér kupa rendezôinek nem volt miért szégyenkezniük. Nehéz terepen, jó versenyt
rendeztek számunkra. Csak így tovább!
Popey
Vissza a Tájoló 2005/08 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!