Az elsô világbajnokság Ázsiában


A 1985-ös ausztrál és az 1994-es amerikai VB után idén harmadízben került a sportág legfôbb eseménye Európán kívülre, ezúttal Japánba. A felkelô nap országa nem volt ugyan mindenki számára ismeretlen, hiszen a 2001-es akitai Világjátékokon a tájfutás is szerepelt, de kíváncsian vártuk, hogy a távolság és a költségek miként fogják befolyásolni a részvételi arányt, ill. a japán rendezôk mennyiben tudnak majd megfelelni annak az elmúlt években Európában már etalonná vált rendezôi szemléletnek, amely a VB-t elsôsorban a sportág népszerűsítésére használja fel, és csak másodsorban a címek eldöntésére.

A 1985-ös ausztrál és az 1994-es amerikai VB után idén harmadízben került a sportág legfôbb eseménye Európán kívülre, ezúttal Japánba. A felkelô nap országa nem volt ugyan mindenki számára ismeretlen, hiszen a 2001-es akitai Világjátékokon a tájfutás is szerepelt, de kíváncsian vártuk, hogy a távolság és a költségek miként fogják befolyásolni a részvételi arányt, ill. a japán rendezôk mennyiben tudnak majd megfelelni annak az elmúlt években Európában már etalonná vált rendezôi szemléletnek, amely a VB-t elsôsorban a sportág népszerűsítésére használja fel, és csak másodsorban a címek eldöntésére.
Az elôbbi kérdésre meglepô választ kaptunk: a résztvevô országok száma 37 volt, ami a két évvel ezelôtti svájci VB 40 nemzete után valószínűleg a második helyet jelenti a világbajnokságok történetében, megelôzve a tavalyi svédországi viadalt is. Az ok elsôsorban az volt, hogy az európaiaknak távoli helyszín a viszonylag fiatal IOF-tag ázsiai országok – Kína, Tajvan, Hongkong, mindkét Korea – számára viszont egybôl könnyebben elérhetôvé tette a VB-t, miközben az európai országok körében nem csökkent számottevôen a részvételi aktivitás – bár néhány ország csak pár fôs csapatot küldött, pl. a két év múlva VB-rendezô Ukrajna csak Jurij Omeltchenko-val képviseltette magát.
Az utóbbi kérdésben viszont nem sikerült a japánoknak felvenniük a versenyt Európával. Jól érzékelteti a sportág ismertségét a 127 milliós, Magyarországnál 5-ször sűrűbben lakott országban, hogy a tartományi fôváros Nagoya fô buszpályaudvarán még a VB versenyközpontnak helyet adó Tsukude nevű, onnan kb. 60 km-re lévô háromezres falu nevérôl sem hallottak, nemhogy tájfutó világbajnokságról… Így a nézôk „tömegét” a kísérôversenyen részt vevô 300-400 japán tájfutó, kb. 50 európai turista, és persze a csapatkísérôk, ill. éppen nem induló versenyzôk alkották. A kifelé való megjelenést pedig egyedül csak az szolgálta, hogy a megnyitó az ezekben a hónapokban Nagoya közelében zajló világkiállítás területén volt.
Magyarországot csak egy nôi csapat képviselte, amely – bár a tavaszi helyzethez képest elôrelépésként is felfogható – két rossz döntésre vezethetô vissza: egyrészt az elnökség részérôl, amiért májusig halogatta annak kimondását, hogy a szokásos kereten túl nincs extra forrás a VB-részvétel finanszírozására, másrészt a válogatott vezetés – beleértve magamat is – részérôl, amiért ezt látva nem osztotta újra még az év elején a válogatott költségvetési tervet. A csapatot Makrai Éva, Kelemen Bernadett és Oláh Katalin összeállításban terveztük, de Kati sajnos megsérült a bokájával a Tapolca kupán, így Simon Ági ugrott be helyette az utolsó pillanatban.

Selejtezôk, augusztus 7., 8., 10.
A selejtezôket – ahogy minden más futamot is a sprinteken kívül – a Tsukude környéki erdôkben rendezték, kb. 500-600 m tengerszint feletti magasságon. Az egész hegységet a cédrusfa dominálta – kb. úgy lehet elképzelni, mint itthon egy idôs lucfenyvest –, amelyet néhol tört meg egy-egy bambuszbozót, ill. a bambusz helyenként aljnövényzetként is elôfordult. A kihívást ezért nem is elsôsorban az erdôben való futás, hanem a rendkívül meredek oldalakkal hullámzó domborzat, és persze a stabilan 30-35 fokot és 80 %-os páratartalmat biztosító klíma adta. Így a kontinentális Európa kapott egy kis elônyt a skandinávokkal szemben, ami meg is látszott az eredményeken: a középtávon 2-2 futamgyôzelmet is a svájciak és a franciák zsebeltek be, és a svájci lányok ugyanezt ismételték meg a másnapi hosszún is.
A selejtezôk legérdekesebb kérdése azonban nem is az volt, hogy a hagyományos tájfutónemzetek közül melyek végeznek a legjobban, hanem hogy a japánok miként szerepelnek otthon – különösen, hogy legjobb nôi versenyzôjük, Sakiko Miyauchi dobogós-helyezést várt magától egy VB elôtti nyilatkozatában, amely még annak fényében is túlzásnak tűnt, ha a dobogón a 6 fôs pódiumot értette. A három selejtezô alatt végül is 10 bejutást könyvelhettek el a 18 rajthozállásukból, szemben a tavalyi összesen 2-vel, de az, hogy ezeket általában az utolsó bejutó helyek környékén érték el, elôrevetítette, hogy a döntôkben top 20 helyezésrôl sem álmodhattak, nemhogy 6-on belülirôl.
A magyarok számára is jól, a várakozásokat túlszárnyalva alakultak a selejtezôk: a középtávon Detti és Évi, a sprinten mindhárman bejutottak, és Detti kvalifikációja révén a hosszún is elértük az 50 %-os arányt, mivel Évi itt nem indult.
A selejtezôk nagy vesztese a már említett Omeltchenko volt, aki mindkét távján – a közepen és a sprinten – is kiesett nagy meglepetésre, így számára gyakorlatilag véget is ért a VB.

Sprint döntô, augusztus 10.
A sprint futamokat a versenyközponttól 30 km-re és szintben is kb. 300 m-rel lejjebb, egy meglehetôsen érdekes területen rendezték: egy domborzatában a korábbiaktól semmiben sem különbözô, egyes-kettes zöld lombos erdô alkotta a terepet. Így a selejtezô a brit pályakitűzô szerint is inkább hasonlított egy rövid középtávra, mint sprintre: vagyis egyáltalán nem volt kiváló futhatóság és jól látható pontok, éppen ellenkezôleg, a zöldben való pontos pontfogás adta a legfôbb feladatot. A terep mindenki számára ismeretlen volt, mert csak egyetlen alkalommal biztosítottak hozzá terepbemutatót a verseny elôtti napon, az edzôtáborokban sem nyújtottak még hasonló terepet sem.
Így aztán meg is lepett jó pár versenyzôt a döntô, amelyen a pályák a selejtezôhöz képest egy jóval ligetesebb és mesterséges objektumokat is tartalmazó tereprészen kezdôdtek a célhoz közel. És bár a rendezôk e településektôl távoli terepválasztással a maradék reményét is elvették azoknak, akik legalább a sprintre nem-tájfutó nézôket is vártak, azért igyekeztek újítani és látványosságot vinni a dologba: a két futam között olyan térképeket árusítottak a cél környékérôl, amely ábrázolta a döntôben lévô pontok egy részét, így a nézôk ezzel mehettek ki a terepre. Tehették ezt, hiszen a versenyzôknek ekkor már rég be kellett jelentkezni a rajtkaranténnak otthont adó iskolában.
Legyen szó bármelyik versenyszámról, a nôknél 2003 óta arra a kérdésre szűkült le az elsô helyért folyó verseny, hogy közbejön-e egy nagyobb hiba vagy egyéb probléma Simone Niggli-Ludernek, avagy sem? Tavaly ugyan csak a sprintet tudta megnyerni, mert a középtávon egy komolyabb hibázás, a hosszún pedig a kontaktlencséjének elvesztése megakadályozta a gyôzelemben, idén azonban nem sok jót ígért a nôi mezôny számára, hogy a világ élmezônyében átlagos évi kb. 10 perc hibázást már kitöltötte a tavaszi világkupák, a Tio-Mila és a Nord bajnokság alkalmával. Így is lett, Simone ezúttal nem hibázott, és magabiztosan nyert a kedvenc versenyszámaként a sprintet magáénak tudó norvég Anne-Margrethe Hausken elôtt. Harmadik helyre, bizonyítandó hogy Nagy-Britannia tartósan felzárkózott a világ élmezônyébe, Heather Monro futott be. A magyarok közül Évi szerepelt a legjobban, aki a 34. helyen végzett, majd Detti (38.) és Ági (44.) közvetkezett.
A férfiaknál sokáig a tavalyi sérülését kiheverô svájci Daniel Hubmann vezetett, de végül szép csendben befutott a svéd Emil Wingstedt, elhódítva a bajnoki címet. Azért csendben, mert a tömeg híján egyedül ordítozó szpíker, Nick Barrable is kénytelen volt egy darabig hallgatni, ugyanis az idômérô rendszer – vagy legalábbis a kivetítô számára sugárzott jel, márpedig az szolgált a szpíker információforrásául is – egy idôre leállt. Apropó kivetítô: a fal még magyar mércével is elmaradottnak számított, nemhogy a világ vezetô elektronikai hatalmában.

Középtáv döntô, augusztus 11.
Ahogy Niggli-Luder a nôknél, úgy vált a mezôny sztárjává a férfiaknál a francia Thierry Gueorgiou. Igaz, ô – egyelôre még – csak a középtávra korlátozza magát, azon viszont 2003 óta 7 világversenybôl – 3 VB, 1 EB, 2 Világkupa és a szintén ezen a távon rendezett idei Világjátékok – csak egyetlen alkalommal nem sikerült megszereznie a gyôzelmet, amikor az orosz Andrei Khramov a finn Mats Haldinnal párban futva nyomta le ôt pár másodperccel a májusi világkupán. Gueorgiou fölénye most is másfél perc volt a másodikként végzô dán Chris Terkelsen elôtt. Utóbbi jó szereplése bizakodással töltheti el a dánokat a jövô évi ottani világbajnokság elôtt, különösen, hogy még egy VB-n fatális hiba is belefért neki (ld. a 9-10-es átmenetet a mellékelt térképen).
A nôknél sem volt egy percig sem nyílt a verseny, ugyanis a selejtezôbeli helyezéseiknek köszönhetôen egymás után indult a svájci Martina Fritschy, a svéd Jenny Johansson és Niggli-Luder, akik egyébként egy klubban vannak – és valószínűleg együtt is edzenek – a svédországi Ulricehams-ban. Így a tempó, amit hárman együtt diktáltak, elég volt Jenny-nek arra, hogy a végén Simonétôl kicsit lemaradva, 2:13 hátránnyal végezzen a második helyen.
A nap meglepetése a fiatal (83-as) osztrák, Gernot Kerschbaumer kilencedik helye volt: ô egy második helyet érô selejtezôbeli remek futással szerzett jogot arra, hogy közvetlen Gueorgiou elôtt induljon, aztán pedig, ha nem is sikerült a célig elfutnia a franciával, de élt a lehetôséggel.
A mieinktôl Detti szerepelt a legjobban, az itt szerzett 31. helye a legjobb helyezésünk az egész VB-n, míg Évi hibákkal terhelt futással a 40. lett.

Hosszútáv döntô, augusztus 12.
Bár ahogy az elôzôekbôl látszik, már a középtávon is voltak ragadások, az igazi vonatozásokra azonban a hosszún került sor. A 2 perces indítási idôköz ugyanis elenyészônek bizonyult a férfiak számára 12,9 km/925 m, a nôknél 8,8 km/635 m paraméterű, az amúgy sem túl sok utat csak keresztezô pályákon, és most a VB-hosszútávokon már szokásossá váló, kifejezetten a ragadások elkerülésére szolgáló hurkok sem voltak a pályában. Különösen a nôknél volt látványos, hogy Simone beérkezésekor 11 perccel javította meg az addigi legjobb idôt, de hogy ez a mezônyt megcsúfoló különbség ne maradjon meg az eredménylistában is, az utolért 4 versenyzô kitöltötte az űrt. Így a legjobb 8-bôl 5 együtt futott, és ráadásként a 3-4. helyet is a szintén párban futó Vroni Köning-Salmi - Marianne Andersen duó foglalta el.
A férfiaknál Khramov megszerezte az oroszok elsô világbajnoki aranyát, bizonyítva, hogy azt az említett világkupát sem véletlenül nyerte meg. Pedig az oroszok viszonylag gyenge férfi csapattal vettek részt: legjobbjuk, a tavasszal a svéd Elitserien-t is megnyerô Valentin Novikov ki sem utazhatott Japánba, mert a tavaszi idôszakra állítólag késve adta le a tartózkodási helyeirôl jelentô adatlapot az orosz szövetség illetékesének, és így a szövetség nem továbbította azt a WADA-nak. Külsô szakértôk ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy az orosz szövetség vezetése Jurij Novikovnak, Valentin apjának és edzôjének akart ezzel keresztbe tenni hatalmi ügyek miatt. Akárhogy is volt, az oroszok belsô harca már nem fogja érinteni Mikhail Mamlejevet, aki azért hagyta ki a VB-t, mert házassága révén épp az olasz állampolgárság megszerzésére vár, és lesz csapattársa a jövôben annak a Michele Tavernaronak, aki most épp Khramovval elragadva szerezte meg nagy meglepetésre a hatodik helyet. A jövôben tehát várhatóan az olaszok is bele fognak szólni majd a váltó-érmekért folytatott küzdelmekbe!
Magyar eredmény ezen a napon nem volt, Detti ugyanis, bár bejutott a döntôbe, nem indult el. Ez a pálya ugyanis – mint a VB-hosszútávok általában – önmagában is megviselte a pihenten induló versenyzôket (amit jól mutat a feladások magas száma) is, nemhogy 5 nap alatt 5 VB-futással elôtte. Már két éve is mindössze 6 ember futotta végig a teljes mezônybôl az összes számot, amikor pedig a sprintnek még nem is volt selejtezôje, és bár most ez a szám a kisebb nemzeti csapatok miatt jóval nagyobb volt, a tendencia egyértelműen az, hogy nem szabad minden számban indulni.

Váltó, augusztus 14.
A váltó volt talán a legnyíltabb küzdelme az egész világbajnokságnak, mind a férfiaknál, mind a nôknél. Még az utolsó rádiós ponton sem lehetett tippelni a gyôztesre: a férfiaknál az elsô 4 helyezett 1 percen belül követte egymást. Végül a norvégok megvédték tavalyi bajnoki címüket, második helyre – egyáltalán nem meglepetésre – a franciák jöttek be, a harmadik helyért pedig Hubmann vett elégtételt Wingstedt-en a sprintért, a befutóban indítva hátulról egy olyan meglepetésszerű hajrát, hogy a svéd szinte állva maradt, és csak bekocogni tudott a célba. Ötödik helyen a finnek, a hatodikon pedig a litvánok végeztek, utóbbiak jó szereplése a tavalyi VB-eredményeik alapján nem meglepetés, de a mostani egyéni számok alapján igen.
A nôknél a három skandináv váltó meccselt egymással – egészen addig, amíg Simone el nem rajtolt. A svájciak az elsô helyen Martina Fritschy sérülése miatt a „csak” otthon készülô Lea Müllert indították, ezért Simonének volt kb. másfél perc hátránya, de ezt a 13 percre lévô átfutóig ledolgozta, majd az élre állt, és végül kényelmesen hozta be elsô helyre a svájci váltót. Ezzel megismételve két évvel ezelôtti, hazai környezetben elért teljesítményét, ismét mind a négy aranyat begyôjtötte, és összességében már tíznél tart. Viszont figyelemre méltó, hogy a svájciak nélküle is a legeredményesebb nemzet lettek volna a VB-n! Igaz, ôk abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy kétszer is edzôtáboroztak a VB elôtt Japánban, miközben ezt a skandinávok többsége is csak egyszer engedhette meg magának tavaly novemberben.
A mi lányaink sok hibával a várakozásokat alulmúló 19. helyen zártak. Fejben elfáradtak a végére, és valószínôleg nem is a legjobb sorrendben indultak. Évi szeret elsô futó lenni, így ô kezdett most is, de Detti valószínűleg alkalmasabb lenne erre a pozícióra, a nagyobb gyorsasága miatt elvileg képes lenne bejönni az élbollyal, Évi pedig most befutóembernek lett volna jobb Ági helyett. Lassan érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a 2009-es miskolci VB váltójára melyik pozícióban kik jöhetnek számításba.

Hogyan tovább itthon?
A szakfelügyelô lemondása új színt visz a szokásos „Jövôre mitôl leszünk jobbak?” kérdésbe. Radikális változásra ugyanakkor továbbra sincs szükség, találni kell végre egy szakembert, aki személyre szabott felkészülési eseményekkel és edzéstervi tanácsokkal épít csapatot a szóba jöhetô versenyzôkbôl. Akikbôl kevés van ugyan, de azok viszont tehetségesek. Eredménytelenségünk oka a felnôtt világversenyeken az elmúlt években elsôsorban az volt, hogy Lantos Zolinak immár négy éve nem sikerült a felnôttek mellé az ifi(-junior) edzôi trióhoz hasonló irányítókat találnia, így kényszerbôl ô vállalta magára abban a rendkívül kevés idôben, amennyit bevallottan erre tudott fordítani. A felnôtt világversenyeken való részvételt azonban nemcsak a közelgô magyarországi VB miatt nem szabad elhanyagolni. A presztízs mellett – nem tudom megszámolni, hányszor kellett Japánban a csodálkozó külföldieknek magyarázkodnom, amiért nem küldtünk férfi csapatot – összetettebb hatásai is lehetnek a dolognak, a tavalyi VB-re küldött „tartalékos” csapat miatt pl. nem kvalifikáltuk magunkat az idei Világjátékokra, ami miatt extra állami támogatástól esett el a szövetség az idén, sôt, rossz esetben a jövôben is. Véleményem szerint az idei VB is egy elszalasztott lehetôség volt, némi versenyzôi hozzájárulással a tavalyi EB-re és VB-re fordított összeg feléért is ki tudtunk volna küldeni teljes csapatot, egész Európában pedig semmi nem hasonlít jobban ezekre a japán terepekre, mint a Keszthelyi-hegység. Utóbbit az is bizonyítja, hogy a csehek is a Sátor-magason tartották a VB-válogatójukat.
Tehát, én még azt az eretnek gondolatot is megkockáztatom magamnak, hogy ha másképp nem megy, az ifikre fordítsunk kevesebb energiát – mert ott visszük ugyan a potenciális csapatot minden ifi EB elôtt többször is edzôtáborozni a helyszínre, de mégis csak a jól futható terepeken rendezett sprinten és váltón tudtunk dobogós helyezéseket elérni az elmúlt években, a normáltávokon elmaradtak az átütô sikerek, hiába készültek a helyszínen. Ráadásul a még kevésbé határozott célokkal készülô fiatalok egy része akarata ellenére lett kötelezve az ezekben a táborokban való részvételre a beépített válogató versenyek miatt, ami pedig, ha csak közvetetten is, de pénzébe került a szövetségnek.

Skuló Marci


Vissza a Tájoló 2005/08 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!