A WWOP (World Wide Orienteering Promotions) - O-ringen ôszi utak rövid története, második rész


1971-ben WWOP Budapestre utazott vonattal, ahol az utasok buszra ültek és így
Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és az egykori Jugoszláviában utazgattak. Ezek után visszatértek Budapestre. 1971-ben történt elôször, hogy nemcsak a válogatott tagjai, hanem más tájfutók is részt vehettek az úton.
1972-ben már repülôvel utaztak a WWOP utasai, ezúttal Ausztriába (Bécs). Onnan egy osztrák busszal mentek tovább különbözô versenyekre Pinkafeld (Ausztria), Zagreb (Jugoszlávia), Trojan (Bulgária), Újvidék (Jugoszlávia) és Budapest környékére.
1973-ban 40 utas repülôgéppel Bukarest-be utazott, ahol egy bolgár busz várt rájuk, hogy
bulgáriai versenyekre vigye ôket. „Biztonsági” okokból, abban az évben Romániában nem versenyezhettek az 1973-as út résztvevôi.
1974-ben a Svédország déli vidékén fekvô Malmö-bôl charter járattal utaztak a WWOP utasai Budapestre. Valamivel a November 7-e Kupa elôtt egy nemzetközi találkozót szerveztek Csehszlovákia, Magyarország, Finnország és Svédország között, amin – érdemes megjegyezni – hogy a svéd válogatott zöme részt vett.
1974 után WWOP úgy döntött, hogy egyre több, mindig különbözô országot érint majd az útjuk, hogy minél több különbözô terepen szerezhessenek tapasztalatot. Ezért 1975-ben autóbusszal indultak útnak Svédországból. A kiindulópont a Smalandskavlen volt, egy évente rendezett egyesületi váltóverseny Smaland-ban (egy nagy dél svéd kerület). Így 1975 óta, minden ôszi Keleti Túra busszal zajlik egyenesen Svédországból, kivéve az 1988-as és 1989-es utakat, amelyeken az út az Egyesült Államokba és Kanadába vezetett.
Az elmúlt 37 úton a WWOP 43 különbözô európai országot látogatott meg. A következôk még hiányoznak a listáról: Málta, Monaco, Faeroe Szigetek, Norvégia, Nagy-Britannia és Írország. WWOP eljutott a tengeren túlra is. Voltak már az Egyesült Államokban, Kanadában, Marokkóban (2001-ben) és Törökország ázsiai részében (2002-ben).
1986-ban megalapították a „Höst-Öst legendarerna” nevű klubot, amely az ôszi keleti utak legendás résztvevôit sorolja tagjai közé. Ha minimum három úton részt vett valaki és azalatt legkevesebb 5 hetet töltött úton, akkor automatikusan taggá válik. 2004 végére ennek a klubnak már 145 tagja volt.
Kezdetben, WWOP kizárólag kelet európai utakra ment. Ez 1979-ig tartott, amikor meglátogatták Olaszországot, és részük volt a legendás hírű velencei verseny megalapításában. A következô évben, 1980-ban volt az elsô velencei verseny. 1984-ben Spanyolország, Európa egyik legnyugatibb országa volt soros. Bár az is igaz, hogy akárhová utazik az ember, az az ország mindig keletre van egy másik országtól, és így megmaradt az „ôszi keleti út” név miden ôszi utazáshoz.

Forrás: Orienteering Today
Szöveg: Peo Bengtsson
Ford: Grant Julianna


Vissza a Tájoló 2005/07 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!