Olasz 5 napos tájfutó verseny rendezôi szemmel


Sôtér János, aki számos térképet készített és készít Olaszországban, 2004-ben megkérdezett bennünket, hogy mit szólnánk, ha rendezôként részt vennénk a 2005. évi Olasz 5 napos tájfutó versenyen. Eleinte hihetetlennek tűnt, mit keresnénk mi magyarok más ország rendezô csapatában. Aztán eljött a tavasz és Janó ismét feltette a kérdést, hogy elvállalnánk-e a felvezetést. Gondolkozás nélkül igent mondtunk mindannyian. Ekkor még nem tudtuk, hogy nem csak a felvezetést, hanem a térképeket és az elsô három napi pályát is magyarok csinálták. Hogy még egy kicsit emeljük a létszámot, számos családtag is jött kísérôként, akik végül a frissítôpontokon kaptak megbízást és élményt. Hogy milyen volt rendezôi szemmel a verseny? Nyilatkozzon a felvezetô csapat néhány tagja.

Somlay Gábor: A versenyre a térképeket magyar csapat készítette. Sôtér Janó, Sôtér Marci, Somlay Gábor, Molnár Péter, Domonyik Gábor.
A pályakitűzésbe mi is besegítettünk. 1-3 napot és a prológot vállaltuk el. A teljes nyomdai elôkészület és a nyomdai munkálatok is Magyarországon történtek. Janó és a Marci munkája.
Ebbôl látszik, hogy az olasz szervezôk nagyon megbíztak bennünk. A magyar felvezetô stáb már régi és összeszokott. (Ennyit rólunk.)
A verseny minden apró részletére és körülményére nagyon ügyeltek a rendezôk Alberto Zambiasi vezetésével. Beleértve a nevezéstôl az eredményhirdetésig.
Amit tanulhatunk tôlük az az, hogyan kell úgy célt és rajtot építeni pillanatok alatt profi módon, hogy minden a helyén legyen és nemzetközi versenyen is megállja a helyét. A többi versennyel kapcsolatos elôkészület is nagy tapasztalatra és szervezôkészségre utal.
A rendezôk baráti segítségként több országból verbuválódtak össze. Minket is beleértve még a csehek és brazilok is segítettek. Több olasz baráti klubból is csatlakoztak a rendezôkhöz, de nem voltunk sokan, csak annyian, hogy a rendezés gördülékeny legyen. A brazil-csapat egy nemzetközi versenybírói tanfolyam keretén belül került a verseny színhelyére. (3fô)
Mivel a rendezôk szálláshelye egy épületben volt, így sokat találkoztunk velük és a verseny végére barátság is szövôdött köztünk.
A verseny prológját Doma pályakitűzése alapján futották végig a versenyzôk. A terep egy parkerdôben, városi befutással ért véget. Ez talán újdonság az 5 napos versenyek tekintetében, de én jó ötletnek találom. Látványos és minden tekintetben érdekes. Csak MH21, WD21 kategóriákban rendezték meg. De nyílt volt, bárki indulhatott rajta.
Az öt nap terepei nagyon technikás, jól futható fenyves erdôben, szintes terepeken zajlottak. Pályakitűzôi szemmel nézve nagyon ügyelni kellett a kategóriák technikai és fizikai egyensúlyára, mivel könnyen lehetett nehéz technikai és fizikai elemeket betenni nem odavaló kategóriába. A sok szint miatt nagyon meg kellett gondolni egy olyan átmenetet, ahol a mezônyt „megmászatja” a pályakitűzô.
A terepek nehézségi fokát még növelte a gazdag domborzati formák, a kevés úthálózat és a növényzet részletgazdagsága. A pályakitűzôk a terep adottságait próbálták úgy kihasználni, hogy a versenyzôk a legjobb véleményt mondhassák az adott napról. A verseny gördülékenyen, látványosan, jól szervezetten zajlott az 5 nap alatt. Minden nap volt a napi gyôzteseknek eredményhirdetés, ami a Hungária kupákon is megszokott esti program.
Én azt hiszem, aki ott volt a versenyen és az élményeit elmeséli a versenyzôtársainak, – talán úgy gondol vissza – érdemes volt eljönni és sok-sok pozitív jelzôt tesz az élménybeszámolóhoz. Én sokat tanultam és nagyon jól éreztem magam.
Bossánszky Ákos: Janó hívása utáni kezdeti lelkesedés után rögtön elkezdtem gondolkodni, hogy vajon ezúttal megúszszuk-e esô nélkül a versenyt. Az elmúlt három rendezésen ugyanis mindig bôrig áztunk, és persze meleg sem volt soha. Ehhez képest most az idôjárás kegyes volt hozzánk, felvezetôkhöz, mivel, bár sokszor esett, még verseny alatt is, a terepen „munka” közben az esôt megúsztuk és így csak a vizes erdôvel kellett megküzdenünk néha.
A terepeken gyönyörű fenyôerdôk, puha, mohás altalaj és kevés út, illetve ösvény volt. Ennél többet szerintem tájfutó nem is kívánhatna. Néha én is elfeledkeztem arról, hogy tulajdonképpen felvezetek, és egyszerűen élveztem a „kirándulást” az erdôben.
Az egyik nap például kolompcsörgést hallottam az erdôben, de mindig másik irányból. Próbáltam elkerülni a tehéncsordát nehogy a terelôkutyák megtámadjanak. Ez egészen az utolsó elôtti pontig sikerült is, de utána nem volt menekvés, az utolsó pont éppen a csorda kellôs közepén volt. Így elindultam abba az irányba, persze a kutyák észre is vettek, de nemhogy nem ugattak, de még csak tudomást sem vettek rólam. Gyorsan elôkerült a gazda is és megkérdezte, mit csinálok én ott. Elmeséltem neki szerény német tudásommal, hogy egy tájfutóversenyt rendezünk. Ezt tudomásul vette, majd megjegyezte, hogy a pont, amit épp az imént raktam ki, nem lesz jó helyen, mert a tehenek lelegelhetik, ezért tegyem magasabbra. Elkerekedett szemekkel hallgattam végig, majd megegyeztünk, hogy talán mégsem lesz probléma, meg úgyis jön még valaki másnap leellenôrizni. Végül nem hallottam egyik versenyzôtôl sem, hogy az orra elôl lelegelték volna bármelyik pontot is.
Összességében egy nagyon profin megtervezett és kivitelezett Olasz Ötnapos volt.
Kisvölcsey Ákos: Nagyon szép környéken megrendezett, hangulatos verseny volt; az öt nap alatt öt különbözô, de egymáshoz közel levô kiváló terepen, jó térképekkel lehetett futni (és persze felvezetni). Meglepô volt, hogy milyen sok országból voltak indulók: még Új-Zélandról és Kanadából is jöttek, az elit kategóriákban pedig igen jó nevek is rajthoz álltak. És bár voltak ugyan olaszosabban szervezett dolgok (a buszos szállítás vagy éppen az érdekesen – betűrendben – öszszeállított rajtlista: az „A” betűsök az elején a „Z” betűsök a végén indultak...) összességében azért nem lehetett panasz a rendezésre.
Különös színfoltja volt a versenynek a szpíker, aki végig magával ragadó lelkesedéssel, magában hadonászva, gesztikulálva közvetítette az eseményeket olaszul, angolul, helyenként németül (bár a Rigó utcában nem biztos, hogy sikeres lett volna...). Az ötödik nap végén, a többnapos versenyeken szokásos apró ajándék egy fél kiló paradicsomszósz volt – hála a szponzornak, az eredményhirdetésen pedig a dobogósok sajtot, sonkát, „fél disznót” kaptak. Az érmet azért hiányoltam, különösen a fiatalabb kategóriákban, szerintem az az igazi, maradandóbb, az mindenképpen kellett volna.
Viczena Miklós: Teljesen ismeretlen nehéz terep (még hasonlón sem jártam). A nemzetközi rendezôgárda ellenére nem jelentett problémát a nyelvtudás hiánya, minden rész tudta és önállóan végezte a dolgát. A rendezôk ellátása is a körülményekhez képest jó volt.
Kiss Zoltán: Meglepetésként ért már az elsô napon, amikor vittem ki az SI dobozokat 7.00-kor a terepre ( rajt 9.00 ) még a cél nem volt sehol. Megnéztem a térképet, hogy nem egy másik réten vagyok-e véletlenül, mert az öt nap alatt volt olyan, amikor bizony azt sem tudtam, hol vagyok. Jó helyen voltam, és amikor a felvezetésbôl visszajöttem egy komplett cél volt az elôbb még üres helyen. A terep, fôleg a harmadik napi Világranglista verseny egy álom minden tájfutó számára ( térkép N21E pályával mellékelve ), melyet jól ki is élveztem, hiszen volt, amikor egy pontra alig 300 m-en belül csak egy órát kevertem állványokkal a kezemben.
A felvezetô csapat többi tagja: Sôtér János, Korbély Tibor, Horváth László
Frissítôpont: feleségek , gyerekeink, akik nagyon jól bírták az esôt, a napot.
Jôvôre az Olasz 5 napos Róma mellett lesz, próbáljátok ki. Lehet hogy újra magyar rendezôkkel?
Vissza a Tájoló 2005/07 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!