Az ismert tátrai természeti katasztrófa miatt idén a Szilicei fennsík adott
otthont a kassaiak háromfutamos nagydíjversenyének, melynek elsô versenynapja
egyben Szlovákia nyílt egyéni tájfutóbajnoksága is volt. A rendezôk versenyközpontnak
ezúttal a már sokak által ismert gombaszögi campinget választották. Innen kellett
naponta felautózni az olykor igen veszélyes kanyarokat magába foglaló szerpentinen
Szilicére, majd az idôközben beköszöntött trópusi hôségben a teljesen nyílt
területen hagyni a gépjárműveket.
Nagyon jó megoldás volt, hogy a rendezôk a rajtban is biztosítottak ivóvizet.
Aztán jöhetett az elsô napi, többnyire nyílt, töbrös, tehénpalacsintás terep,
a maga 38-40 Celsius fokos hômérsékletével. Aki a célban nem vett magához pontmegnevezést
az rögtön az elején pórul járt, mert a térképen bizony nem volt pontmegnevezés.
A számolatlanul sok magyar versenyzônek nagy segítséget jelentett a magyar nyelven
történô tájékoztatás. Eleinte ebben Olhava Laci bácsi járt az élen, de késôbb,
amint futamgyôztesként legyűrte a saját M 45B-s pályáját, Serdülô ugrott be
szpíkerkedni. Tudtunk is mindent sebtében. Azt is, hogy itthon a Danubius rádióban
arra kérték a lakosságot, hogy a rekkenô hôség miatt kerüljék a napsütéses helyeket
és tartózkodjanak a sporttevékenységtôl. Mi meg ez idô tájt nyomtuk le a számunkra
kijelölt technikailag is igen fárasztó pályákat.
Este a gombaszögi színpadon kihirdették az eredményeket. Ezek szerint Szlovákia
idei országos egyéni nappali tájfutó bajnoki címét nyolc magyar sportoló érdemelte
ki. Név szerint: Kovács Ádám ETC, Viniczai Ferenc PVSK, Kéri Péter Törekvés,
Tóth Réka SZVSE, Péley Dorottya PVSK, Novák Martina Tata, Kármán Katalin Hegyisport
Szentendre és Korik Vera Postás-MATÁV SE. Ezek a bajnoki címek további magyar
kategória gyôzte-sekkel egészültek ki.
A második futam lemásolta az elsôt. Az eltérés csak annyi volt, hogy ezúttal
900 métert kellett megtenni az ismét teljesen nyílt területre kihelyezett rajtvonalig.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a pályakitűzô kijelölt térképrajtja nem jött
be, mert a rajtvonaltól 150 méterre a töbör aljába elhelyezett bójához csupán
minden tizedik futó ment le. Ki balról, ki jobbról kerülte ki a töbröt. Ez a
nap a versenyzôk számára bozótosabb és kövesebb terepet nyújtott a maga hôgutájával.
Úgy látszik, pályakitűzôi szempontból itt is hagyományos elv, hogy egy pályavezetésnél
az átlagos távolságra kihelyezett ellenôrzôpontok közé két oltári hosszú átmenetet
iktatnak be, így aztán aki csak egy pillanatra is elvesztette a folyamatos tájékozódás
fonalát, az már kóvályoghatott is töbrök között. Ez a futam technikailag nehezebb
volt, mint az elôzô nap. Ráadásul még K-3-ban is besikeredett egy szerencsepont,
miközben a célban egyre több sérült versenyzôvel Balogh Piroska, Koós Brigitta,
Fehérvári Péter találkoztam. A célban a magyar szpíker Serdülô a rendezôk
kérését tolmácsolva az esti eredményhirdetés elôtti meglepetésre invitálta a
versenyzôket. Már csak kíváncsiságból is elmentünk, amikor a színpadon a szlovák
szpíker hölgy egy bevásárló reklámtáskából úgy ötven darab cukorkát hirtelen
a bámészkodó nézôközönség közé dobott a gyerekek nagy örömére és arra kérte
a nyerteseket, ha kibontják a cukorkát, nézzék meg a csomagolópapírt, mert
ahol PIVO felirat található, azok kapnak egy-egy pohár csapolt sört. Ez végül
mindössze három pohár sört jelentett. Hát ez volt az a nagy meglepetés?! Az
eredmények kihirdetésekor a kategóriagyôzteseket egy tájfutó kis bójával jutalmazták.
Jaj!, majd elfelejtettem, az elsô napi eredményeket követôen állította össze
Argay Gyula a szenior magyar csapatot, akik e napon, talán ha jól emlékszem
40-33 arányban legyôzték a hazai versenyzôk együttesét. Elmondanám volt olyan
év, amikor talán egy vereségért is jutalmul egy csomag dobozos sört kaptak a
magyarok, most meg üres kézzel távozhattak a színpadról. Most nem volt itt Serdülô,
így nemigen tudtuk mit is mond a szlovák szpíkernô. Láthattuk, Szlovákiában
sincs agyontámogatva a sportág.
Este meg újabb borzasztó hírrôl tájékoztatott Török Imre egykori recski tájfutó.
Szerették volna öccsével és annak feleségével lanovkával megtekinteni a Tátra
egyik csúcsát, de már nem tehették, mert idôközben egy óriási erdôtűz érte el
hegység egy részét. A környék a vízszállító helikopterektôl volt hangos. Hát
mostanság erre a (volt) gyönyörű területre alaposan rájár az a bizonyos rúd.
Másnap aztán a befejezô nap küzdelme vadászrajttal vette kezdetét. Jómagam elôre
rettegtem a hazaiak sajátos rajtoltatási stílusától. Én a kis Péleyvel egy idôben
a bal oldali kordonban próbáltam meg rajtolni. Velem szemben Kéri Péter azonos
idôvel másodpercre a jobboldaliban araszolt elôre! A mi sorunkat több percig
nem engedték elôbbre haladni. Péter már vagy húsz méterre elôttem járt, amikor
a fiatal rendezônél reklamáltan, de az csak nem engedett tovább. Mindenesetre,
amikor az óra a rajtolási idômet mutatta, odaengedtek a térképhez, és már mehettem
is. De, hogy legalább négy percet ezt megelôzôen teljesen eseménytelenül miért
kellett ott eltölteni, nem tudom.
Szóval a befejezô napon a Ladnica 2 nevô térképen már volt erdô és rengeteg
frissítôpont, nekem a hat pontra három jutott, miközben az olykor magas fôben
nem túlzottam volt észrevehetô a sűrű kômezô. Lehetett is nagyokat bukdácsolni.
Eredményhirdetéskor meg ki mást, mint engem hívtak ki elsô magyarként az inogó
farönk tetejére.
Késôbb jómagamat még további 23 magyar követte a dobogó legfelsô fokára. Úgy
érzem Pécstôl Szegedig, Budapestig, Szentendréig, Miskolcig most igen eredményesen
szerepeltek a magyar tájfutók. Az eredményhirdetést követôen meg át kellett
írnom az értékítéletemet, mert nálam az utóbbi évek szerény díjazásában eddig
vezetô Bükkfennsík kupát (szép feliratos vízilufikat kaptunk) most megelôzte
a Szlovák Grand Prix díjazása.
Ez persze csak egy dolog. A lényeg a következô: a rendezés, szervezés, térkép,
pályavezetés, lebonyolítás jó volt, de arra még mindig nem tudom a választ,
hogy miként tudnak a hazaiak enynyi magyar ver-senyzôt átcsábítani évente a
Szlovák Grand Prix Karszt kupa versenyekre. A mi magyar rangsoroló versenyeinken
meg tucatnál több szlovák, cseh versenyzôt nemigen találunk.
Zárszóként a térképekrôl még annyit.
Ezek után akinek meg nem ment el egy életre a kedve a trópusi hôségtôl, az jövôre
újra jöjjön el a Szlovák Grand Prix-re.
Popey
Az idei Szlovák Grand Prixen a magyar versenyzôk 13 nôi és 11 férfi kategóriában
gyôztek.
Az érdem az eredménylista sorrendje szerint következôké: Zentai (Popey) József
HUFEZE SK-Pásztó, Incze Márton Optimista Klub Bp, Sebôk Béla PVSK, Zsebeházy
István NYVSC, Lajszner Attila Egri Spartacus, Szörényi Gábor DTC, Viniczai Ferenc
PVSK, Vass Zoltán SZVSE, Erdélyi Tibor Hegyisport Szentendre, Kéri Péter Törekvés
és Ferenczy Ádám ETC. Nôknél: Korponai Zsófi ARAK, Szomor Beatrix PVSK, Juhász
V. Renáta SZVSE, Péley Dorottya PVSK, Novák Martina TTT-Tata, Domján Zsuzsa
PVSK, Tertsch Ágnes KTK, Kövér Csilla Debrecen, Sallai Sára SZVSE, Kármán Katalin
Hegyisport Szentendre, Lévainé Kovács Róza Karcag, Korik Vera Postás-MATÁV SE,
Cser Krisztina Fômterv SK végzett a dobogó tetején.
Vissza a Tájoló 2005/07 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!