Azt hiszem, mint korábban Nyíregyháza, Miskolc, Pécs, Sopron, Szeged, Veszprém
térsége most Székesfehérvár-Csákvár-Tata-Tatabánya környéke viszi el elsôdlegesen
a prímet a hazai tájfutásban (megj. az én véleményem szerint) Az Arak a társrendezô
szerveivel együtt az idén is egy szó szerint remek sportfesztivált tájfutás
és utcai maratoni futóverseny nyújtott számunkra.
Többen már a néhány nappal ezt megelôzôen lebonyolított Magyar Köztársaság Éjszakai
Egyéni Bajnokságáról ismerték a terepet, mégis a nappali világosság több újdonságot
hozott számukra. Az elsô versenynapon egy középtávú pálya várta a viszonylag
népes indulógárdát. A célt érdekes módon jó volt feltelepítették egy kis
dombtetôre, így több, a nyíltabb oldalban lévô ellenôrzôpontot észlelhetett
a jóhiszemű kíváncsiskodó. Jómagam F 5o-ben, amikor véletlenül megtaláltam az
58-as elsô pontomat, meglódultam és csak az 5-6. átmenetben 65-73 kód között
zavarodtam meg egy pillanatra. Itt a térképi ábrázolást már túlnôtte a felhagyott
út. Ez egy kicsit megzavart a hasonló irányú felsô út miatt, de a domborzat
viszonylag gyorsan helyre tudta tenni az embert. Mellesleg az meg már csak jó
és helyes térkép lehet, ahol a helyesbítôk megfelelôen ki tudták értékelni az
ortofoto sajátosságait. Véleményem szerint egy ilyen terepen a légifelvétel
jobb és gyorsabb segítséget ad a helyesbítônek, mint a GPS alkalmazása.
Másnap egy enyhe kis borulattól eltekintve ismét kánikulai hôség fogadta az
indulókat. A rendezôk most a rajtot kivitték a térkép nyugati szélére és nagyobbrészt
fordított vonalon, mint az elsô nap, szintet is beiktatva futtattak vissza a
célba. Nekem most az is egy plusz pozitív élmény volt, hogy a terepen megfelelô
idôben és távolságban jól látható és nem agyonversenyzett kifakult, tiszta bóják
várták a versenyzôket.
Itt szeretném megjegyezni, hogy Madár (Gyurkó László) ellenôrzôbíró és Nagy
Sanyi pályakitűzô a második nap reggelén a célban alaposan megviccelt. Beledumálták
az agyamba, hogy az egy órával elôbb látott és lefotózott ligetesben lévô bója
a kis bozótfolt mellett, ugyanott van, mint korábban Nem ott volt. Késôbb elárulták,
hogy a jobb észlelhetôség érdekében nagyon korrekten láthatóbb helyre tették
át a bóját. Tisztelt más magyar felvezetôk, tisztelt más pályakitűzôk! Az ilyen
megoldástól a jövôben ti sem riadjatok vissza. Ilyen dolgokkal javítható a verseny
megítélése és küszöbölhetô ki a sok keserűséget okozó szerencsepont. Nekem egyébként
három negatív élményem, illetve nevezzük inkább bánatnak, volt az Arak kupán.
Az egyik, hogy a térképemet becsületesen a HUF nevô zacskóba téve reggelre valaki
eltulajdonította. Köszönet, hogy a rendezôk ezt gyorsan orvosolni tudták. A
másik hogy a befutópont elôtt a villanyvezeték alatt leütött egy tetemes faág,
szétcsapva a fejem tetejét. Célba érve nem is tulajdonítottam ennek nagyobb
jelentôséget, csak akkor, amikor a dugókát kiolvasva hirtelen beborult elôttem
a világ. Nem is engedett ki a kordonból Szepesi Imre addig, amíg a versenyorvos
nem lát. Engem még szerencsésen rendbetett, de a barátomon, Kész Pistán nem
sokkal késôbb már Ô sem tudott segíteni. Ez utóbbi volt a harmadik, egyik legnagyobb
bánatom az Arak kupán. Kész Pista, mint már tudjuk a szörnyű hírt , célba érést
követôen nem sokkal az eredményhirdetés ideje alatt tragikus hirtelenséggel
elhunyt. Ezt a helyszínen megélve, nagy lelki teherrel, szörnyű bánattal indultunk
haza szerintem mindanynyian az Arak kupáról.
Az eredményekrôl még annyit, a felnôtteknél a jó nevű szlovák versenyzôk Ondrej
Pijak és Marian Davidik lenyomták a legjobb hazai versenyzôinket. Lévai ugyan
még nyerte az elsô napi középtávú küzdelmet, de a második napon összetettben
már két perces hátrányt begyűjtve meg kellett elégednie a bronzérmes helyezéssel.
Nôknél a soványka kis mezônyben Makrai Évi tízperces elônnyel nyert Császár
Éva elôtt.
Popey
Vissza a Tájoló 2005/07 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!