Történelmi visszapillantás: Az 1960-as években nagyon hasonló helyzetbôl küzdötte
ki magát a magyar tájékozódási versenyzés. A természetjáró versenyzésbôl tájékozódási
futás lett és önállósodott a Tájékozódási Futó Szövetség.
45 évvel késôbb egy viharos fejlôdési hullám után, már a kilencvenes években
kezdôdôen lefékezôdött a sportág strukturális fejlődése, míg 2005-ben mondhatjuk
véglegesen megmerevedett. Sajnos nemzetközileg! Dr. Lantos helyesen látja a
kérdést. Követelését tárgyilagos és szakmakompetens tényekkel lehet kiegészíteni
és támogatni.
45 év elmúltával sem tisztázódott a tájékozódási versenyzés (futás, sízés,
lovaglás, kerékpározás, úszás, repülés, stb.) mibenléte. 45 év után is még
mindig viszonylag nagy szerepe van a véletlennek az eredménylistákon, habár
lényegesen javult a helyzet. A véletlen maximális kiküszöbölése volt a cél mar
45 évvel ezelôtt is. Ennek elsô lépése volt a tájékozódási képességek mérésére
egyetlen relevant mérce egyedüli bevezetése: a versenypályákon eltöltött idô
mérése, a pontozásos rendszer helyett. Második lépésként lehet megemlíteni a
minden oldalról látható szabványosított ellenôrzô pontok terepi és térképi jelölését.
A harmadik lépést jelentette a térkép-forradalom; a tájékozódási futó térképek
témakörének rohamos kialakítása. Negyedik lépésként lehet venni a pontmegírás
nemzetközi szimbólumainak kialakítását. Az ötödik lépést jelentette a ma is
alakulóban lévô különbözô tájékozódási versenyszámok, formák és ágak bevezetése.
Mindez a tájékozódási sport közeledését eredményezte a már elismert és ismert
sportágak irányába. A tájékozódási sportág a by feet, a kerékpár és a sí vonalán
mennyiségileg hatalmasat fejlôdött, míg a minôségben egyre inkább visszamaradt
az általános technikai fejlôdés által adott lehetôségek mögött.
45 évvel ezelôtt széleskörű megújulást jelentettek olyan apró tiltakozóan
demonstrációs megnyilvánulások, mint pl. a rövid atléta nadrág és a szöges
cipô használata, szemben a turista bakanccsal és overáll-lal. Az egyik Tanácsköztársaság
kupán Salgótarjánban demonstratívan bôrönddel és utcai ruhában jelent meg néhány
versenyzô. Lásd a képmellékletet. Az egyik cél kétségtelenül majdnem azonosnak
nevezhetô Dr. Lantos követelésével: Gazdasági azonosulás a többi sportághoz.
Ennek a gazdasági azonosulásnak alapvető felfogásbeli akadályai vannak ma
is még.
Egy ilyen fékezô tényezô az IOF versenyszámok definiciója. Sajnos egyetlen
IOF-definició közelítôen sem azonosítható a többi sportág versenyszám meghatározásához.
Különösen érthetetlen pálya meghatározás az u.n. gyôztes idô, mint pályaminôségi
tényezô. Míg a legtöbb sportágban fix pályahosszakat illetve konkrét szabályokat
követnek az irányító szervek, addig a tájékozódási versenyzés formáiban és számaiban
egy meghatározhatatlan tényezô, a gyôztes idô a kritérium. Ennek oka az, hogy
valamikor a gyôztes idô az egyetlen alkalmazható pályameghatározási lehetôség
volt. A technikai fejlôdés ma már messze túljutott ezen, a térképek fejlôdésével
és az elektronika egyre növekvô alkalmazásával. Csak a szabályzatok nem tartanak
lépést!
Egy ma is elfogadhatatlan és mégis egyre terjedô gyakorlat, hogy a tájékozódási
pályák összszintemelkedését egyre inkább semmibe veszik a pályatervezôk, a versenyzôk,
az edzôk. Pedig tudományosan bebizonyított tény, hogy minden emelkedô méter
(vertikális méter) 11,2 hosszméterrel (horizontális méterrel) azonos energia
felhasználást igényel. Egy óriási energiatöbbletet! Ehhez járul, hogy úgy az
emelkedôkön, mint a lejtôkön a tényleges hossz az emelkedés illetve lejtés szögének
függvényében sokkal nagyobb, mint a vízszintesen. Egy további bizonytalanságot,
sôt érthetetlenséget jelent, hogy a vertikális emelkedô métereket a horizontális
méterektôl elterô vonal (útvonal valakitôl?!) mentén, mintegy érzés után,
pályakonstruktôrtôl függôen állapítják (??) meg, ha egyáltalán megteszik. Ennek
oka talán, hogy ebben a kérdésben még a többi sportágnál is bizonytalanság
áll fenn. Így nem csoda, hogy nemzetközileg is, a teljesen irrelevant gyôztes
idôt vették, mint pályameghatározó tényezôt. A gyôztes idôt elôre, a pályatervezés
folyamata alatt csak véletlenül lehet betartani, igen sok esetben elérhetetlen.
Németországban 2000-2005 között csak átlagosan 30%-ban érték el, tendencia csökkenô.
Igen nagy negatív hatású az a gyakorlat, hogy a tájékozódási pályák paramétereit
nem ugyanazon az útvonalon számítják. A pályahosszt légvonalban térképi vetületről,
tehát nem a tényleges hosszat, az emelkedôk összegét pedig a pályatervezô elgondolása
alapján valamilyen útvonalon. Azaz egy pálya adatai voltaképpen két pálya
adatai! Így valóban nem lehet egyértelmű definíciót kitalálni. Ezért a gyôztes
idô! Viszont a gyôztes idô függ a mezôny összetételétôl, szellemi és fizikai
képességeitôl, az idôjárástól, a résztvevôk felkészültségétôl és pillanatnyi
formájától, a térképek pontosságától és részletességétôl, a pályakialakításától
(tájékozódástechnikai és futás- illetve tereptechnikai nehézségi foktól) valamint
az ellenôrzô berendezések (bóják) mennyiségétôl és elhelyezésétôl.
Pedig lehetne mindezt azonos nevezôre hozni! Különösen az elektronika felhasználásával.
Ösztönzô tényezô lenne a szabályzatok korszerűsítése és a közelítés a többi
sportághoz, mint Dr. Lantos írja: Elbúcsúzni (végre!) a családias belsô struktúrától
a rangsoroló és bajnoki versenyek területén.
Talán az egyetlen járható út lenne a szabályzat strukturális változtatásának
folyamatos, lépésenkénti beindítása:
1.) Az elit versenyek szervezéstechnikai elválasztása a tömegversenyektôl. (Ilyen
közelítô lépés talán a magyar Elitrangsorolás.)
2.) A pályaparaméterek egyértelmű azonosítása egyetlen útvonalra: vagy mindkét
tényezôt a pályatervezô valamilyen elméleti útvonalán (nem viszonyképes
valamennyi versenyzőre), vagy csak a légvonalon történô meghatározásra (amely
viszont viszonyképes valamennyi versenyzôre)..., habár mindenki számára az
egyértelmű tényezô a térképi légvonal lenne (kivéve a városi tájfutás versenyszámot),
beleértve a médiák riporterjeit és a laikus közönséget is.
3.) Megszüntetni azt, a ma már más sportágakban (pl. maraton) bebizonyított
és bevezetett tényt, hogy nôi versenyzôk férfiakkal azonos fizikai teljesítményekre
képesek. Majdnem minden más sportágban, a súlyemeléstôl a maratonig.
4.) A pályadefiníciók átállítása a légvonalon mért horizontális méterekre (térképi-légvonal),
amelyekbe a vertikális métereket (térképi emelkedôk) valamilyen faktorral át
kell számítani. (Statisztikailag sok százezresen bizonyított adathalmaz rendelkezésre
áll.) Ugyanis sem a légvonalat, sem a pályatervezô útvonalát nem követi soha
egyetlen versenyzô sem pontosan.
5.) A gyôztes idô definíció helyett (átszámított) összpályahosszat = teljesítmény-
métert mint pályaparamétert elôírni.
6.) A versenyszám definíció irreális IOF-fogalmait korrigálni. (egy sprint az
sprint = ugyanolyan tájékozódási követelményű verseny, mint középtávú vagy hosszútávú,
csak az (átszámított) pályahossz konkrétan rövidebb illetve hosszabb. Pl.: sprint
= 2.000 teljesítményméterig. Középtáv: 2.000 és 5.000 teljesítményméter között.
Hosszútáv: 5.000 teljesítményméter fölött. A távokat mint különbözô versenyszámokat
lehet szabványosítani.
7. Megszüntetni azt a téves felfogást,
a.) miszerint éjszakai versenyeken nem szabadna nehéz technikai pályákat konstruálni
és fektetni, (egy analóg folyamat lenne a már sok évvel ezelôtt bevezetett szabálymódosítással:
ma már nôk is indulhatnak éjszakai versenyeken!),
b.) miszerint a hosszútáv egyik pályaparamétere lenne az, hogy a résztávok hosszabbak
a szokottnál, míg a (meg nem határozott, illetve tévesen határozott) rövidtávoknál
rövidebbek a szokottnál (pl. megasprint (???) auf etwa 12 teljesítménykilométeren!)
8.) A versenyformákat elválasztani és függetlenül értékelni: Városi tájfutás,
Parktájfutás, Tereptájfutás, stb. (Indoklás: aki a városi tájfutásban jó,
az még egyáltalán nem biztos, hogy egy differenciált terepen is kiváló és fordítva!)
9.) A pályák tájékozódástechnikailag meghatározott nehézségi fokát valamilyen
módon meghatározni és nyilvánosságra hozni. Pl: Egy városligeti tájfutó verseny
biztosan könnyebb tájékozódástechnikailag, mint egy terep tájfutó verseny
a Bükkfennsíkon! Ez érvényes úgy az elitre, mint a szeniorokra, illetve a tájfutó
turistákra.
10.) A térképeket, a terepeket és a pályákat szabványosítva minôsíteni, de nem
kötelezôen elôírni!
11.) Az ellenôrzô pontok (forduló pontok?) terepi jelölését a pályaminôsítéshez,
és térképhez alkalmazkodva optimálni. Nem csak az ellenôrzô bója megtalálása,
a bélyegzés és a kódolvasás a tájékozódási feladat, sokkal inkább a tereppont
(tereptárggyal vagy tereptárgy nélküli) optimális, minden versenyző egyéni (!)
képességeitôl függô gyorsaságú útvonalon való pontos elérése.
12.) A korosztályok felszabadítása a különbözô pályafüggések alól. A versenyzôk
(illetve edzôik) határozzák meg, milyen pályán induljanak a versenyzôk, ne a
szabályzat! (Egyéni minôsítési korlátok között!) Ehhez persze tudni kell a kiírásból,
hogy milyen nehézségi fokú a verseny, úgy fizikailag, mint technikailag. Ez
ma már problémamentes az elektronikus adatfeldolgozás segítségével!
13.) A térképek generalizálási elvének átállítása a méretaránytól függô maximális
információmennyiség adására. Ez magával hozza a jelkulcs kiszélesítését és a
jelparaméterek elôírásainak az olvashatóságra (a merev szabályok helyett),
a tereppontokat megjelölô berendezések méretarányhoz viszonyított nagyságára
való átállítását (a láthatósági távolság mérési pontosságához igazítását); pl.:
5.000-es méretarányú térkép esetén 10x10 cm-es bóják alkalmazása.
14.) A nemzetközi és nemzeti rangsorolást a pontozásos rendszerrôl egy teljesítmény
rendszerre átállítani, analóg módon a 45 év elôtti átállással a pontozásos
értékelési rendszerrôl a csak idôméréses rendszerre. Ez vonatkozzon úgy a világranglistára,
mint a nemzeti ranglistára, azaz zárja ki a jó helyezés elérhetôségét a csak
sok rangsoroló versenyen való részvételbôl. (... azaz a finanszírozási lehetôségek
súlyozását!)
15.) A teljesítményre való átállítás magával hozná rekord-teljesítmények számontartását,
mivel a viszonyossági tényezôk pályaparaméter-azonosítással egyértelművé tehetôek
lennének.
16.) Visszahozni a 4o év elôtti liga rendszert a feljutási és visszaesési
lehetőség szabályozásával úgy az egyéni minôsítésben, mint az egyesületek csapatainak
minôsítésében, modern kivitelben. Ez biztosan lényegesen nagyobb médiaérdeklôdést
hozna magával, azaz több és jobb szponzorálási lehetôséget, valamint nagyobb
egyesületi érdekeket!
17.) Megszüntetni a váltóversenyek erôszakos adminisztratív versenyzô-szétválasztását
a tájékozódásmentes utánfutási lehetôség indoklásával, ami ma már túlhaladott,
amellett az elektronikával és egy alapvetô szabálymódosítással sportszerűen
szabályozható. Azaz a váltóversenyek más sportágakhoz való azonosítását: mezônyrajt
azonos pályán!
Mindez és még jó egy néhány további részlet a sportág közelítését jelentené
a többi sportághoz. Az elvárható eredmény a modern finanszírozási lehetôségek
növelésével járna, amit a sportág további mennyiségi és minôségi fejlôdése követne.
Úgy, ahogy Dr. Lantos kifejtette cikkében.
Nem tagadás, hogy mindez a korszellem ellen működne. A korszellem szinte megköveteli
a változtatások, optimalizálások maximális mellôzését, a minôség csak korlátolt
emelését és a mennyiség elônybe részesítését egy felfogás, amely minden megújulást
és fejlôdést fékez.
De, mint ahogyan Dr. Lantos írja, a korszerűsítés szinte elkerülhetetlen,
mivel a finanszírozás egyre nehezebbé vált. Szükség van valódi szponzorokra,
szükség van az olimpiára felkerülni, szükség van tájékozódási sztárokra, a
médiák bevonására, de mindez a sportág mibenlétének változtatása nélkül. Mert
a tájékozódási futás, a tájékozódási kerékpározás, a tájékozódási sízés, a tájékozódási
lovaglás, a tájékozódási repülés, stb. nem futóverseny, nem kerékpárverseny,
nem sífutás és nem galopp, de nem is repülôverseny, stb., annak ellenére, hogy
a tájékozódási tudás kizárólag a tájékozódási (és fizikai) teljesítmény mérésére
az egyedüli reális lehetôséget, az idômérést használja fel. Egy fizikai szükségmegoldás,
mert más nem sportszerű, mint pl. a pontozásos rendszer volt!
A családiasságot is meg kell azonban tartani, csak éppen értékelési és kivitelezési
formában elkülöníteni.
Egy monumentális feladat, de elkerülhetetlen.
Kôvári Endre
Vissza a Tájoló 2005/06 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!