Ma már mindannyian tudjuk az újsághírt, 2005. június 12-én az Alba-Regia kupa befejezô napi versenyén az eredményhirdetés ideje alatt Kész István, a Tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Egyesület sportolója életének 65. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
A második napi rajt elôtt úgy hozta a sors, hogy Nyögéri Imre (Nyögi), Schell
Tóni, Kész Pista és én néhány perces eltéréssel egy idôben vágtunk neki a versenypályáknak.
Naná, hogy gyorsan felelevenítettük az elsô napi futást, miközben persze egymással
tréfálkoztunk.
Aztán egy röpke óra és véget ért a futás, de végül nekem sem volt zökkenômentes
a célbaérésem, miközben hál Isten Szepesi Imre és a versenyorvos a fájdalomcsillapító
mellett rendbe tették a gyűjtôpont elôtt beszerzett fejsérülésemet. Kaptam is
egy kis turbánt a bóbita tetejére, miközben kissé átvedlettem, indultam vissza
a célkordon mentén a büfésátorhoz.
Akkor jött velem szemben a túloldalon Kész Pista, kedves tájfutótársam, állandó
térképkritikusom. Tény, néhány évi ismeretségünk óta soha nem mentünk el egymás
mellett egy jó szó, tréfálkozás és egyéb zrikálás nélkül. Most megtörtént. Pista
egy pillanatra rámpillantva, kissé lehajtott vöröslô fejével szó nélkül hagyva
jelenlétemet igyekezett az alig néhány méterre lévô Radics Ancsa kocsijához.
Fejszédülésem mellett kicsit rosszallóan is vettem, hogy most nem szólt hozzám,
de mentem az eredményhirdetésre, amikor azt rövid idô után megszakították
orvost és további orvosokat keresve , segítséget kérve egy akkor még úgymond
sérült ellátására. Ott még nem tudtam, kihez rohannak olyan gyorsan a segítôk.
Amikor visszatérve a Trabantom elôtt megpillantottam Horváth Jani, Törjék Gyuri
és Tóth Lajos kétségbeesett arcát, tudtam, valami komoly baleset történt. Kész
István nevének hallatán nagyon megdöbbentem. Már csak annyit láttam, hogy Reszter
Pista mobiltelefonon idegesen sürgette a székesfehérvári rohammentôsôket. Mészáros
Karcsi feleségével kocsiba pattantva gyorsan kihajtott a fôútra a majdan megérkezô
mentôt navigálni. Láttam, mennyi ember, miként harcol egy ember életéért. Mindhiába.
Pista szíve, mint azt késôbb a mentôs orvostól megtudtuk már az elsô roham bekövetkeztekor
végérvényesen megpihent.
Engem soha nem fog hagyni az a gondolat, hogy vajon találkozásunkkor már tudta,
hová kell mennie? Pedig, hej, de sok mindent forgattunk a fejünkben. Éppen az
elsô napi célbafutás után mondta: Popeykám lerendeztem a katonáknál a terepet,
jöhetsz javítani.
Ô már egy tatai szervezésű Hungária kupában gondolkodott.
Meg aztán most hová lesznek a szűnni nem akaró sztorik, az éjszakai horkolások,
az állandó jóindulatú velem szembeni térképkritizálások, az anekdoták, az éremgyűjtés,
az ejtôernyôs legendák, és ô, ahogy mondandóját elôadta, mind-mind örök és felejthetetlen
emlék marad számomra, számunkra.
Csakúgy a színpompás temetése, ahol családi hozzátartozói mellett klubtársai,
Komárom-Esztergom megye tájfutói, a rendezô szerv az ARAK, az F65 kategória
fôvárosi és vidéki versenyzôtársai, valamint az ország minden tájékáról megjelent
sportbarátai, akik a Himnusz, a Szózat és az ôt megilletô katonai díszsortűz
kísérete mellett búcsúztatták a tatai temetôben.
Kedves Pista! Egyesületed a közelgô Simon Lajos emlékverseny F65 kategóriáját
a te tiszteletedre rendezi meg. Figyelj ránk onnan fentrôl, hogy jól sikerüljön
a verseny!
De kérünk is téged úgy, mint korábban a földi életedben sokszor tetted, készítsd
elô a tervezett versenypályákat, hogy majdan téged követve ott a túlvilágon
mi is tudjuk űzni szeretett sportágunkat a tájfutást. Addig is, Isten veled
barátom, nyugodj békében! Soha nem felejtünk el!
Zentai József
Vissza a Tájoló 2005/06 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!