Urbán Imre szlovák erdész bajnok


Még itthon a pünkösdi ünnepeken pihenhettek a tájfutók, addig ezen idő alatt a szlovákiai Banska Stiavnica - Selmecbánya - környékén az Állami Erdészeti Szolgálat Eger, a Gyulaj Rt. Hőgyészi Erdészete és a nagybárkányi Cserhátaljai Erdészeti Bt. színeit képviselve nyolc magyar sportoló állt rajthoz a kétfutamos szlovák erdész tájfutó bajnokságon.
A hazánkban is jól ismert zólyomi Juraj Prekop irányításával szervezett két versenynap, a maga kiegészítő gazdag erdészeti bemutató programjaival méltó volt egy ilyen szakági rendezvény lebonyolítására. Szállás az előre meghirdetett kollégium helyett, egy másikban volt. Amíg végre megtaláltuk keresztül-kasul kellett kocsikáznunk a csodás Selmecbányán. A szállásfoglalást követően a focipálya mellett egy bőséges vacsorával várt bennünket Juraj. Éjszaka pedig egy vihar vonult át a kisváros felett, eláztatva az első napi Piarg terepét. Verseny előtt a selmecbányai erdészeti iskolában tartott megnyitót követően megtekintettük a suliban lévő múzeumot és egy erdészettel kapcsolatos kiállítást.
A versenyközpontba való kiszállítást autóbusszal oldották meg. Mint számomra kiderült, itt nem volt szükséges Stephan Kramer sorsolási rendszerére, itt kerek perec kimondták, azért indulok a normáltávon tök elsőnek, mert jó versenyző vagyok?!
Úgy látszik az erdészeknél ez a meredek lépcsőn lefutásos rajt (lásd az elmúlt év magyarországi erdész EB parkversenyét is) már szokássá válik a maga életveszélyes helyzete ellenére is. Sebaj, ide még letaláltam, de aztán a térképrajtot követően jött a ringlispil. A rajt helye ugyanis nem volt jelölve a térképemen, ezért visszafutottam a térképadóhoz, ahol érdeklődni szerettem volna, de ott csak az irányt mutatták meg, hogy ugyan már fussak a tó mellett, majd lesz valami. Aztán végül az utánam három-négy percre indult gyermekek tettek helyre.
…..És mindezt a malőrt fentről a hegy oldalában lévő célból látni lehetett. Amikor a kettes pont előtt egy út jóval a második tó előtt felvágott hegyoldalba, döntöttem, elfelejtem a síkrajzot, irány a domborzat. A négyesnél lyukasztót kellett keresnem a csalánban, melyet jó percnyi kutatás után visszakötöttem a helyére. Aztán csak beértem. Végül Urbán Imrét és Kürti Pistát egy perccel megelőzve nyertem a normál távot. Klubtársammal, Hugyecz Zolival a felnőtteknél madarat lehetett fogatni, ugyanis egy pont meg nem találása mellett is fölényes kategóriagyőzelmet szerzett. Ugyanitt az újonc hőgyészi Fábián Zoli a hatodik helyen végzett
Szenior 35 éveseknél Fehérvári Péter második, Gál László a harmadik lett. Gyermekeknél a sokat "kolbászoló" Fehérvári Zsoltnak ezúttal az ötödik hely jutott. Verseny után azt hittük a különautóbusz visszaszállít bennünket a szállásra, de nem így történt. Egyből a Kysihybeli tanerdészethez vitt, ahol 100 m-es szintkülönbség mellett, közel négy kilométert kellett gyalogolnunk (ezt nehezebb volt leküzdenünk, mint a versenypályát) a csodálatos környezetben, semmit nem értve a szlovák nyelvű vezető mondandójából. Végül hullafáradtan ültünk be az autóbuszba, de újabb meglepetésünkre, amikor a szokásos körforgalomhoz értünk, nem abból a sávból jött ki az autóbusz mely a szállás irányába mutatott. Csak nem! Na nem, még egy ilyen túragyaloglást nem bírunk ki. Tanácstalanul vártuk, hová farol be az autóbusz, hisz a fizikai fáradság mellett már éhesek is voltunk. De ezúttal már egy csodálatos, sokáig el nem felejthető, vadételes vacsora várt bennünket a szűnni nem akaró házi pálinkakínálás mellett, és a soha el nem fogyó, mindig-mindig újracserélt príma söröcskével. Már kezdett sötétedni, amikor visszakeveregtünk a kollégiumba.
Másnap aztán kora reggel irány Kysihybeli arborétum erdészeti fekete-fehér(?!), M=1:2000-es térképe. Már meg is sértődtem volna, ha nem az elején kell indulnom. Persze, hogy megint első induló voltam. A térképrajtból nem lehetett látni a nyakig érő csalánt, így rövidben vágtam neki az 1600 m-es távnak (itthon egy hétig nem tudtam aludni). Rajt után a nagy méretarány miatt egyből a gyűjtőt fogtam és onnan sehogy nem akart bejönni az alaposan a csalán közé bedugott kettes pont. Ennek megtalálását követően írd és mond, már csak 9 perc 14 mp kellett az összes további pont begyűjtésére. Egyébként az 1600 m-es pályán, a maga 11 pontja mellett 16 percet futva éppen, hogy csak dobogós lettem. Hál' istennek a szakmabeli Urbán Imrét ez mit sem zavarta. Azaz, hogy szó szerint lezavarta a pályát, alig több, mint 11 perc alatt, ami azt jelentette, hogy összetettben az F45-54 kategóriában ő lett a szlovák erdész bajnok. Kürti Pista még nagyobbat betlizett a kettesre mint én, így ő végül összetettben a kassai Onder Anton mögött a negyedik helyre csúszott vissza. Hugyecz Zoliék első napi küzdelmét végül a hibás pontelhelyezés miatt (utólag helyesen) törölték, így az arborétumban elért második helyezése maradt érvényben. Szenioroknál a rutinos Fehérvári Péter egy biztonsági futással második, Gál Laci pedig harmadik lett. Fábián Zoli ezúttal ötödik helyezést ért el a felnőtteknél. Fehérvári Zsolti már dobogós helyen ért célba. Egy remek és bőséges ebédet követően aztán irány az eredményhirdetésnek megnevezett iskola, de később, mint kiderült, a nyelvi nehézségek miatt ez egy kicsit félreértelmezésre került Végül is odataláltunk ( már ránk vártak) a faiskolába, az arborétum céljába, ahol ismételten az egyenruhában lévő erdésztanulók köszöntötték a kétnapos erdészbajnokság részvevőit. A mi nyolcfős magyar csapatunk sikeresen szerepelt, tagjait többször szólították dobogóra.
Végezetül köszönjük Juraj Prekopnak, hogy segítségével részt vehettünk az idei szlovák erdész tájfutó bajnokságon. Én már csak azt várom, hogy egyszer itthon nálunk is legyen erdész tájfutó bajnokság.


Popey


Eredmények: Szlovákia Nyílt Erdész Tájfutó Bajnoksága
Felnőttek I. futam alapján: 1. Vladimir Seben (szlovák) 12,34 perc, 2. Hugyecz Zoltán (Cserhátaljai Erdészeti Bt.-Nagybárkány) 14,11 perc, 3. Martin Seredy (szlovák) 17,20 perc, 5. Fábián Zoltán Gyulaj Rt-Hőgyészi Erdészet) 25,41perc.
Szenior 35-44 év (két futam alapján): 1. Eduard Appel (szlovák) 55,22 2. Fehérvári Péter (Cserhátaljai Erdészeti Bt Nagybárkány) 64,06 3. Gál Lásztó (Gyulaj Rt.-Hógyészi Erdészet) 81,33 Szenior 45-54 év: 1. Urbán Imre (Állami Erdészeti Szolgálat-Eger) 43,51 2. Zentai József (Cserhátaljai Erdészeti Bt.- Nagybárkány) 47,20 3. Onder Anton (szlovák) 49,51 4. Kürti István Gyulaj Rt.-Hőgyészi Erdészet) 54,37
Serdülők: 1. Martin Krajchik (szlovák) 35,01 2. Dominik Onder (szlovák) 36,52 3. Fehérvári Zsolt (Cserhátaljai Erdészeti Bt -Nagybárkány) 39,51


Vissza a Tájoló 2005/05 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!