Heu (Nagy András) (1956–2005)

1956. február 26-án született Budapesten, egyedüli gyermekként otthon sok szeretetet és figyelmet kapott. Ötödiktôl a Trefort utcai Ságváriba járt. Mivel ez az ELTE egyik gyakorló iskolája, a BEAC kedvenc toborzóhelye volt, itt lett az utolsó nagy begyűjtés „áldozata” 13 évesen. Hamar megmutatkozott tehetsége, ruganyos, könnyed futása és a tájékozódás is egyre jobban ment neki.
Ifjúkori sikerek után 1972-73-ban a BEAC „ötösikreinek” (a Svarc bácsi – Fekete Jenô – edzette ificsapat kapta ezt a nevet a Népsport újságírójától) tagjaként érte el elsô jelentôsebb eredményeit. Ez a csapat, bár tagjai különbözô egyéniségűek voltak, nagyon összeforrt, jó hangulatban és sokat edzettünk együtt, jól kiegészítettük egymást. A két év alatt – számtalan más verseny mellett – hat magyar bajnokságot nyertünk.
A legnehezebb a csapatba kerülés volt, Heu, bár a leggyorsabb volt köztünk, hullámzó teljesítménye miatt csak a 73-as salgótarjáni váltóbajnokságon állhatott dobogóra, de ott második futóként nagyon jó futással óriási elônyt hozott, ami végül elég volt az újabb aranyhoz.
Kitűnô csapatember volt, nagyon „oda tudta tenni magát” a társakért. A BEAC színeiben összesen 8 érmet szerzett Országos Csapat- és Váltóbajnokságokon. Emlékezetes az 1976-os abaligeti kitűnô versenyzése, amikor megnyerte (akkor újdonságnak számító töbrös terepen) az OVB elsô futamát és csak a balszerencse fosztott meg minket az aranytól. Utoljára az 1979-es OCsB-n volt a negyedik helyezett csapat tagja, utána átigazolt egyetemének egyesületébe, a MAFC-ba.
Egyéni OB-kon a legnagyobbakat akkor futotta, amikor már elvesztette reményét a jó helyezésre (akkoriban kétnapos volt az ONEB): 1972-ben az elsô napi 14. hely után lett végül negyedik ifiben, de legnagyobb sikere az 1976-os hollóstetôi: második napon egy mindenki másnak megfuthatatlan emelkedôn szerzett elônnyel megnyerte a futamot és vesztett helyzetbôl lett ezüstérmes! 1974-ben éjszaka 6., nappal bronzérmes volt az ifibajnokságon.
Többször versenyzett válogatottként, kitűnôen futott a bulgáriai Rogyina kupán, gyôzelemhez segítette a BEAC-váltót Angliában és helytállt a Vásárvárosok kupáján Lipcsében.
A tájfutás mellett mezei-, majd utcai futóversenyeken is indult, ha kicsit több energiát szán ezekre, itt is komoly sikereket érhetett volna el.
1973 végén a Népsport címnek választotta nyilatkozatának egy mondatát (ehhez a cikkhez készült a mellékelt karikatúra): Néhányan váratlanul megkomolyodtunk.
Így is tett, leérettségizett, 1978-ban megnôsült, a következô két évben két fiuk született, majd diplomát szerzett a BME Építômérnöki Karán. Fiaira nagyon büszke volt, mindig szeretettel említette és gondosan nevelte ôket. Az egyetem után több kisebb cégnél dolgozott építésvezetôként, majd önállósította magát. Sok magán- és középületen dolgozott, például a pesterzsébeti baptista templomon és a Móricz Zsigmond Gimnázium auláján.
Meghatározó figurája, érdekes színfoltja volt a hetvenes–nyolcvanas évek tájfutásának, nemcsak jellegzetes futóstílusa, lobogó göndör fürtjei, de összetett egyénisége miatt is. Nekem nagyon jó barátom volt, ha útjaink az elmúlt húsz évben el is váltak egymástól, de így számomra örökké fiatal és egészséges maradt.
Utolsó évei nagyon nehezen teltek, sok gondot okozott a családjának is. Végül egyik menekülése közben 2005. április hatodikán, Szolnokon elhunyt.
Mivel régen eltűnt köreinkbôl, búcsúztatásán csak nyolcan képviseltük a tájfutókat a Vörösvári úti templomban. Hamvait, kívánsága szerint, Badacsonyban szórták családtagjai az északi szélbe, hogy feloldódva a Balaton vizében maradjon közöttünk.

Hegedüs Ábel

Vissza a Tájoló 2005/04 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!