A szakmai dilemmát megoldotta a pénzkérdés – avagy tudósítás az MTFSZ legutóbbi elnökségi ülésérôl


Utoljára a 2001. évi csehországi sikeres ifjúsági és serdülô Európa-bajnokságot követô csapatvezetôi beszámoltatáskor voltam jelen – akkor meghívottként – az elnökség ülésén. A mostani találkozóra önszántamból, de nem önös érdekbôl a válogatott japán világbajnokságon történô részvételének napirendi pontja miatt utaztam el.
Elôre leszögezem az Elnökség “ülôképességbôl” ötösre vizsgázott. A találkozó három órától tartott a késô éjszakai órákig. Én este tíz órakor mentettem ki magamat, hogy még esetleg éjfél elôtt hazaérjek Pécsre.
Röviden leírnám a történteket, de ezt ne vegyétek hivatalos jegyzôkönyvnek, az megtekinthetô sportágunk hivatalos honlapján. Azon a honlapon, ahol az aktuális versenyszabályzatunk is olvasható vagy letölthetô már az érdeklôdôk részérôl.
Egy kis bevezetés: aki az idei Mecsek Kupán jelen volt, az hallhatta azt a rövid eszmefuttatásomat, amit azzal kapcsolatban fejtettem ki, hogy a 2009. évi magyarországi világbajnokságig mely három (+ egy a ráadás) fontos feladat megoldása vár sportágunkra.
1. Sikeresen elô kell készíteni és szakmailag magas színvonalon, anyagilag nyereségesen kell megrendezni a 2009. évi világbajnokságot.
2. A világbajnokság oldalvízén, annak propagandáját, hírverését kihasználva erôsíteni kellene a sportágunk ismertségét és az utánpótlás létszámát.
3. Egy ütôképes, a hazai környezetben jó szereplésre képes válogatottat szükséges kialakítani, mert a VB-nek is csak így lehet kellô média vízhangja.
+ egy ráadás: mindhárom pont megvalósításához a sportágunk szereplôinek (vezetôk edzôk, sportolók, egyéb aktívák) összefogásán túl, sok-sok pénzre lenne szükség.
Az elnökségi ülés elsô része a fenti 1. ponttal volt kapcsolatban. Fôtitkárunk elôterjesztésében a VB pénzügyi lebonyolítására készült tanulmányt hallgatták és vitatták meg a jelenlévôk. Zsigmond Tibor arról számolt be az elnökségnek, hogy sikeres tárgyalásokat követôen a DTC megkötött egy a VB idejéig szóló együttműködési megállapodást a helyi önkormányzattal. Ez alapján a következô években az önkormányzat, minden politikai szereplôjének egyetértésével – és ez a mai világban nagy szó – biztosítottnak tűnik egy az alapműködéshez – falak, tetô és belsô szerkezet kivételével – szükséges anyagi háttér megteremtése. A következôkben a tárgyalásokat a megyei közgyűlésen szeretné folytatni. Ismerve agilitását, remélhetôleg ott is sikerrel fog járni. A jövô évi sportági tisztújítást követôen kerülne véglegesítésre a rendezôbizottság kijelölése és a pénzügyi és szervezési lebonyolítást végzô szervezet gazdasági formájának eldöntése. A DTC már a múlt évben a svédországi világbajnokságon elôzetes tárgyalásokat folytatott az elektronikus pontérintô és számítástechnikai értékelô rendszert kedvezô áron biztosító céggel.
Tiborék sok éves rendezôi tapasztalata, helyi kapcsolatrendszerük biztos garanciát adhat arra, hogy a Szövetséggel és a hazai térképjavítókkal és versenybírókkal közösen sikeresen rendezzék meg a 2009. évi világbajnokságot.
Az elnökség is fellélegezhetett, mert Tibor tárgyalásának eredményeképpen a versenyrendezés januárban esedékes “licence” díját valószínűleg nem a központi költségvetési keretbôl kell kigazdálkodni. Az elôkészítô munkákat Zsigmond Tibor, Vass László és Gerzsényi Zsolt bonyolítja az említett versenyrendezôi bizottság megalakulásáig.
A VB idôpontjáig a sportágunk ismertségének és az utánpótlás létszámának emelését szolgáló tanulmány tervezet megvitatását, amit Sramkó Tibor készített – mindenkinek ajánlom a megtekintését, a “lazaruson” lévô levelezôi archívum márciusi anyagai között megtalálható – Elnökünk az anyagi háttér kidolgozatlansága és hiánya miatt levette a napirendi pontról. Ezt nagyon sajnálom, mert Pécs részérôl szívesen elvállaltuk volna a “próba baba” szerepét és már a nyáron felújítottuk volna pár parktérképünket a szeptember és október hónapban a Sramkó Tibor által elképzelt iskolai háziversenyek lebonyolításához. Remélem, hogy az SI bizottság és az utánpótlás bizottság elképzelései összehangolhatók és rövidesen nálunk is beindulhat egy a svájci VB-t megelôzôen alkalmazott program magyar változata. Ez úton javasolnám, hogy a Szövetség vásárolja meg Svájcból az sCOOL program kiadványait, leírásait és fordítást követôen próbáljuk meg hazai viszonyainkra adaptálni az abban leírtakat.
Válogatottak figyelem! Ez a napirendi pont titeket érint. Less Áron jóvoltából elkészült sportágunk doppingszabályzata, aminek áttanulmányozását erôsen javaslom mindenki részére. Sajnos annak ellenére, hogy mi még a legegyszerűbb futás elôtt fogyasztható energiaitalok (különbözô idôpillanatokban felszívódó szôlô, répa és egyéb cukrok elegyébôl áll) beszerzésére és fogyasztására sem vagyunk képesek – nem hogy doppingoljunk –, a nemzetközi VADA elôírások lettek kötelezôek. Less Áron megkapta az Elnökség bizalmát és így a továbbiakban minden válogatott köteles lesz a részére leadni, hogy mikor és hol tartózkodik, milyen telefonszámokon érhetô el, naplót vezetni arról, hogy miért, milyen és mennyi gyógyszert fogyasztott stb. Nem részletezném a továbbiakat, mert elvenném Áron kenyerét ezzel. Röviden a lényeg: készüljetek fel arra, hogy az elsô edzôtábori találkozásunkkor továbbképzésben fogtok részesülni.
A leghosszabb ideig tartó napirendi pontról fogok a legkevesebbet írni. Ez pedig a minôsítési és versenyrendszerünk megreformálásáról készített elôterjesztés megvitatása volt. Ezt rábíznám Miháczi Zoltánra, hogy a tanulmányt itt az újság hasábjain vagy a levelezôi listán tegye közkincsé, hogy a széles rétegek tudják véleményezni azt.
A technikai szünet utáni napirendi pontot a sprintbajnokság “kissé” magasra sikerült nevezési díja miatt beadott észrevétel kivizsgálása miatt kellet beiktatni. Kenyértörésre az érintett felek között nem került sor, de a hangulat elég paprikás volt. Végeredmény röviden: az Elnökség és részvevôk elvárják, hogy az átlagostól magasabb színvonalú legyen a rendezvény a magas nevezési díj alapján. “A puding próbája az evés!” Az Elnökség tervezi a hazai bajnokságok nevezési díjának maximalizálását. Ennél az eszmecserénél javasoltam, hogy a szállodák besorolásához hasonlóan alakítsunk ki egy minôségi, szolgáltatási rendszert (pl. ***** 1-5csillag) és ennek megfelelôen kérhessen egy rendezô alacsonyabb vagy magasabb nevezési díjat. Nem mindegy rendezôi költség szempontjából, hogy egy térkép hány négyzetkilométeres, frissen van-e javítva, teljesen új tereprôl készült, biztosítok-e hangosítást, öltözô sátrakat, fürdési lehetôséget, mobil WC-ket kellô számban és azt a két versenynap között kitakaríttatom-e stb. Ahogy lesz idôm, elôveszem azt a versenyek rendezési költségeirôl szóló tanulmányt, amit a levelezôi listán pár éve már alaposan kiveséztünk.
Na végre elmúlt kilenc óra és a válogatott Japán VB –n történô részvétele került napirendi pontra.
Lantos Zoltán elôterjesztése:
A válogatott költségvetésében az Elnökség által megszavazott keretek szerint semmilyen forrás nincs a japán VB-n való részvételre. Ezért bármilyen MTFSZ által támogatott részvétel csak a pénzügyi tartalékok terhére történhet, rendkívüli támogatásként, amely forrást a válogatott más célokra nem fordíthat.
Ennek ismeretében teljes költségtámogatással Oláh Katalin részvételét javaslom, amennyiben futóformája eléri a számára jó szintet. Ezt hazajövetelét követôen, júniusban tudjuk meg.
Ezenkívül 50%-os költségtámogatással Makrai Éva részvételét javaslom eddigi eredményei és idei felkészülési üteme ismeretében, amennyiben eléri a kiírt 3000 m-es szintidôt.
Javaslom emellett Kelemen Bernadett 50%-os költségtámogatású részvételét, amennyiben eléri a kiírt 3000 m-es szintidôt.
További versenyzôk költségtámogatással történô részvételét nem támogatom.
Saját költségen a válogatók eddigi állása alapján Szerencsi Ildikó, Gösswein Csaba, Zsebeházy István, Pelyhe Dénes és Józsa Gábor vehet részt.
Vass László: pályázatok folyamatban, de semmi jóra nem lehet számítani. Válogatott felkészítésére és világversenyeken való részvételéhez nem írtak ki pályázatokat. Az év elején a közgyűlésen jóváhagyott 6 MFt-ból kell gazdálkodni.
Eretnek gondolatom megismétlése: A Japán VB feláldozásával egy célirányosabb Dán VB felkészülést kellene megvalósítani. Utazzon Japánba egy-férfi és egy nôi versenyzô, esetleg még Ôk sem teljes költségtérítéssel, és a szövetség valamint szakosztályi támogatással valósuljon meg két edzôtábor Dániában. Év elején Spring Cup (megvalósult) és ôsszel egy másik, de ehhez ismerni kellene a dán versenynaptárt. Mivel a VB támogatására csak elenyészôen kevés összeget hagyott jóvá az Elnökség, így az általam elképzelt pénzügyi átcsoportosítás megoldhatatlansága miatt a szakmai elképzelésem a maga helyére került.
Lantos Zoltán levele a válogatottak felé: Az Elnökség a hétfôi ülésén úgy döntött, hogy a sportág jelenlegi anyagi helyzete és az erôsen szűkös anyagi források miatt az idei felnôtt VB-re egyedül Oláh Kati utazását támogatja anyagilag, amennyiben megfelelô formába kerül. Amennyiben további versenyzôk teljesítik a kiküldetés feltételeit a válogatási elvek alapján, lehetôség van számukra, hogy saját költségen vegyenek részt a VB-n.
Mindennek ismeretében a következô évek világversenyeire összpontosítunk, és igyekszünk európai versenyzési lehetôségeket biztosítani a legjobbak számára.
A Zoltán által írottaknak megfelelôen megpróbálunk egy tartalmas, de kiadásaiban visszafogott programot biztosítani a válogatottaknak a nyári idôszakra és Katinak megadni minden segítséget az eredményes felkészüléshez.

Kelemen János keretedzô


Vissza a Tájoló 2005/04 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!