Sportágunk értékeit hangsúlyozva ki szoktuk emelni, hogy ez egy családi sport,
sôt néha azt is elmondjuk, hogy olyanon vagyunk, mint egy nagy család. Én is
így gondolom, a hazai tájfutás egy nagy család, ami azonban egyben egy korszerűtlen
működési modellt is jelent. Az alapjaiban húsz évvel ezelôtti elvek szerint
működô tájfutó családmodellünk ma már anakronisztikus, és a fejlôdés gátja.
Sportágunk zárt, és egyre inkább belterjes. A tájfutás klasszikus összetett
sport, ami nehezen érthetô és teljesíthetô a kívülállók számára, azonban a résztvevôk
számára különleges élvezetet jelent. Ez erôs elszigetelôdéshez is vezet, amennyiben
nem változtatjuk meg gondolkodásmódunkat és szabályrendszerünket. Míg a legtöbb
klasszikus összetett sportág átalakult a legsikeresebben a téli sztársportággá
elôrelépett biatlon , igazodva az információs társadalom változásaihoz, a tájfutásnak
ez nem vagy alig sikerült, nem lett sem érthetôbb, sem élvezhetôbb a kívülállók
számára.
Mely területeken fejlôdött a tájfutás? A sportág belsô igényeit veszi jobban
figyelembe, emelve a versenyszolgáltatás színvonalát, élvezhetôségét, kiszolgálva
a hagyományos tájfutó értékeket, a természet élvezetét, a nehéz tájékozódási
feladatot, a pályák elemzését, az elmélyült intellektuális feladatot és a családi,
közösségi idôtöltést. Ezzel még jobban megerôsítve az elszigeteltséget, megnehezítve
a külsô források bevonásának lehetôségét, és minimálisra csökkentve az utánpótláskorúak
sportágunkba áramlását.
A mai helyzet szerint az válhat tájfutóvá, aki hosszú kiképzésen vesz részt,
alkalmazkodik a szabályzathoz, és elfogadja a családi hagyományokat. Az azonnal
felhasználható, gyorsan elérhetô javak felgyorsult világában nagyon kevesen
vállalják ezt. Ráadásul nincs lehetôség hosszas kedvcsináló magyarázatokra az
információözönben, azonnali élményt, impressziót kell nyújtani, ezt is jelenti
felgyorsult világunk. Nem véletlen, hogy világlátott érett felnôttek számára
sokkal vonzóbb sportágunk a hagyományos értékeivel, mint az információs társadalom
gyermekei számára. Így a tájfutás mai utánpótlásbázisa legalább annyira a szeniorkorosztályban
van, mint az utánpótláskorúak körében.
Persze mondhatjuk, hogy mi a hagyományos értékeket ôrizzük, és nem akarunk megfelelni
a külvilág elvárásainak, igényeinek és szokásainak. És akkor le kell mondanunk
a sok érdeklôdô fiatalról, a támogatókról, még az ismerôs, barát, volt tájfutók
által vezetett vállalatok támogatásáról is. Vagy nyitottság és nyilvánosság
bejövô anyagi forrásokkal és fiatal érdeklôdôkkel, vagy féltve ôrzött családi
hagyományok egyre erôsebbé váló elszigeteltséggel.
Az elavult működési modell ráadásul megkopott finanszírozási modellel társul.
Húsz évvel ezelôtt az állam finanszírozta az amatôr versenysportot és tartotta
fenn ennek rendszerét. Ma az állam kivonul ebbôl a szektorból, az amatôr versenysport
vásárlórétege egyre szűkül, ugyanakkor nô a profi sporté, ami a cirkusz típusú
szórakoztatás a médián keresztül, illetve a szabadidôsporté, ami aktív szórakozás,
kikapcsolódás.
A működési és finanszírozási modellt, valamint a szokásainkat meghatározó verseny-
és minôsítési rendszerünk a szocialista sportrendszerben alkalmazottnak a módosított
változata. Ma azonban minden más, az anyagi lehetôségek, a finanszírozási bázis,
a szabadidôs lehetôségek, az árak, az egyéni igények, az idôbeosztás, a szórakozási
szokások, a testedzés motivációi, az egészséges életmód szerepe, a természet
és természetesség jelentôsége.
Finanszírozási modellünk is olyan, mint egy családé, mintha kalákában dolgoznánk.
Nem fizetjük meg a valós szolgáltatási díjakat. Az egyik mai megoldás, hogy
társadalmi munkában rendezek neked versenyt, hogy nálad se kelljen sokat fizetnem,
a másik, hogy amit sikerül a versenyrendezésbôl félretennem, azt elköltöm nálad
a te versenyeden. Ebben a családi körben ez működôképes, és bizonyos szolgáltatásjavulásra
is lehetôséget ad, azonban komoly fejlôdésre, forrásbevonásra és létszámnövelésre
egészen biztosan nem.
Amennyiben minden tájfutó szolgáltatásunk után a valós értéket fizetnénk meg,
reálisabban tudnánk személyesen és szervezetileg is elosztani és beosztani anyagi
forrásainkat. Ekkor a mai világban használt értékmérôvel, a pénzzel és a szolgáltatási
teljesítménnyel együttesen a mostaninál reálisabban értékelnénk a versenyeinket
és térképeinket. És a közreműködô szolgáltatóknak is megérné tájfutást csinálni,
lehetôvé válna, hogy újabb piacokat szerezve legyen utánpótlása a sportágnak,
biztosított lenne, hogy gyorsan fejlôdjön a szolgáltatások színvonala, amivel
újabb anyagi forrásokat lehetne bevonni sportágunkba.
Békés családi idill legyen a világtól elzárva vagy visszatérés a pezsgô sportélethez?
Dr. Lantos Zoltán
Vissza a Tájoló 2005/04 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!