Mint egy nagy család


Sportágunk értékeit hangsúlyozva ki szoktuk emelni, hogy ez egy családi sport, sôt néha azt is elmondjuk, hogy olyanon vagyunk, mint egy nagy család. Én is így gondolom, a hazai tájfutás egy nagy család, ami azonban egyben egy korszerűtlen működési modellt is jelent. Az alapjaiban húsz évvel ezelôtti elvek szerint működô tájfutó “családmodellünk” ma már anakronisztikus, és a fejlôdés gátja.
Sportágunk zárt, és egyre inkább belterjes. A tájfutás klasszikus összetett sport, ami nehezen érthetô és teljesíthetô a kívülállók számára, azonban a résztvevôk számára különleges élvezetet jelent. Ez erôs elszigetelôdéshez is vezet, amennyiben nem változtatjuk meg gondolkodásmódunkat és szabályrendszerünket. Míg a legtöbb klasszikus összetett sportág átalakult – a legsikeresebben a téli sztársportággá elôrelépett biatlon –, igazodva az információs társadalom változásaihoz, a tájfutásnak ez nem vagy alig sikerült, nem lett sem érthetôbb, sem élvezhetôbb a kívülállók számára.
Mely területeken fejlôdött a tájfutás? A sportág belsô igényeit veszi jobban figyelembe, emelve a versenyszolgáltatás színvonalát, élvezhetôségét, kiszolgálva a hagyományos tájfutó értékeket, a természet élvezetét, a nehéz tájékozódási feladatot, a pályák elemzését, az elmélyült intellektuális feladatot és a családi, közösségi idôtöltést. Ezzel még jobban megerôsítve az elszigeteltséget, megnehezítve a külsô források bevonásának lehetôségét, és minimálisra csökkentve az utánpótláskorúak sportágunkba áramlását.
A mai helyzet szerint az válhat tájfutóvá, aki hosszú “kiképzésen” vesz részt, alkalmazkodik a szabályzathoz, és elfogadja a “családi hagyományokat”. Az azonnal felhasználható, gyorsan elérhetô javak felgyorsult világában nagyon kevesen vállalják ezt. Ráadásul nincs lehetôség hosszas kedvcsináló magyarázatokra az információözönben, azonnali élményt, impressziót kell nyújtani, ezt is jelenti felgyorsult világunk. Nem véletlen, hogy világlátott érett felnôttek számára sokkal vonzóbb sportágunk a hagyományos értékeivel, mint az információs társadalom gyermekei számára. Így a tájfutás mai utánpótlásbázisa legalább annyira a szeniorkorosztályban van, mint az utánpótláskorúak körében.
Persze mondhatjuk, hogy mi a hagyományos értékeket ôrizzük, és nem akarunk megfelelni a külvilág elvárásainak, igényeinek és szokásainak. És akkor le kell mondanunk a sok érdeklôdô fiatalról, a támogatókról, még az ismerôs, barát, volt tájfutók által vezetett vállalatok támogatásáról is. Vagy nyitottság és nyilvánosság bejövô anyagi forrásokkal és fiatal érdeklôdôkkel, vagy féltve ôrzött családi hagyományok egyre erôsebbé váló elszigeteltséggel.
Az elavult működési modell ráadásul megkopott finanszírozási modellel társul. Húsz évvel ezelôtt az állam finanszírozta az amatôr versenysportot és tartotta fenn ennek rendszerét. Ma az állam kivonul ebbôl a szektorból, az amatôr versenysport vásárlórétege egyre szűkül, ugyanakkor nô a profi sporté, ami a cirkusz típusú szórakoztatás a médián keresztül, illetve a szabadidôsporté, ami aktív szórakozás, kikapcsolódás.
A működési és finanszírozási modellt, valamint a szokásainkat meghatározó verseny- és minôsítési rendszerünk a szocialista sportrendszerben alkalmazottnak a módosított változata. Ma azonban minden más, az anyagi lehetôségek, a finanszírozási bázis, a szabadidôs lehetôségek, az árak, az egyéni igények, az idôbeosztás, a szórakozási szokások, a testedzés motivációi, az egészséges életmód szerepe, a természet és természetesség jelentôsége.
Finanszírozási modellünk is olyan, mint egy családé, mintha kalákában dolgoznánk. Nem fizetjük meg a valós szolgáltatási díjakat. Az egyik mai megoldás, hogy társadalmi munkában rendezek neked versenyt, hogy nálad se kelljen sokat fizetnem, a másik, hogy amit sikerül a versenyrendezésbôl félretennem, azt elköltöm nálad a te versenyeden. Ebben a családi körben ez működôképes, és bizonyos szolgáltatásjavulásra is lehetôséget ad, azonban komoly fejlôdésre, forrásbevonásra és létszámnövelésre egészen biztosan nem.
Amennyiben minden tájfutó szolgáltatásunk után a valós értéket fizetnénk meg, reálisabban tudnánk személyesen és szervezetileg is elosztani és beosztani anyagi forrásainkat. Ekkor a mai világban használt értékmérôvel, a pénzzel és a szolgáltatási teljesítménnyel együttesen a mostaninál reálisabban értékelnénk a versenyeinket és térképeinket. És a közreműködô szolgáltatóknak is megérné “tájfutást csinálni”, lehetôvé válna, hogy újabb piacokat szerezve legyen utánpótlása a sportágnak, biztosított lenne, hogy gyorsan fejlôdjön a szolgáltatások színvonala, amivel újabb anyagi forrásokat lehetne bevonni sportágunkba.
Békés családi idill legyen a világtól elzárva vagy visszatérés a pezsgô sportélethez?

Dr. Lantos Zoltán


Vissza a Tájoló 2005/04 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!