Itthon még javában dúlt a kései tél, amikor március 13-án dél körül Rajkánál
elhagytuk Magyarországot, hogy másnap már Dániában, Silkeborgban edzôtáborozzunk
a 2006-os VB edzôterepein, majd pedig hétvégén részt vegyünk a Spring Cup-on.
A nôi csapatot Kelemen Detti, és Szerencsi Ildi képviselte, a férfi különítményt
Kovács Robi, Létra, Pelyhe Dani, és Én alkottuk. Egy héttel az indulás elôtt
még nem ez volt a felállás. Józsa Gabinak betettek pár ZH-t az egyetemen, így
kénytelen volt lemondani az utat, az ô helyére ugrott be last minute Robi,
illetve még Zsigmond Száva jött volna harmadik lánynak, de ô meg lebetegedett
az indulás elôtt.
Így csak hatan vágtunk neki az útnak. Brno és Prága közt hóesés, Prágát elhagyva
tiszta tavasz, majd a cseh-német határon több méteres hóval borított táj tette
változatossá az utazást. Este 9 körül értünk Lipcsébe, ahol egy kinti magyar
házában töltöttük az éjszakát. Persze a futás sem maradhatott el, így fél tíz
elôtt valamivel, Danival nekivágtunk a lipcsei éjszakának. Jelentéktelen keringés
után megtaláltuk a városi parkot, és belestünk a lóverseny pályára is, sajnos
zárva volt.
Másnap Hamburgon át egyenesen Silkeborgba kocsikáztunk, és bevettük magunkat
a dán válogatott és a helyi klub közös edzôházába. Na emellett nem lehet csak
úgy elmenni. Hát ez a ház a legvadabb várakozásainkat is felülmúlta. Tudtam,
hogy nem a jól megszokott edzôtábori körülmények közé megyünk, de hogy az
erdôszéli klubház definíció ezt takarja, arra nem számítottam. Az, hogy az
öltözôkbôl a Skandináviában alapfelszereltségnek számító szauna nyílt, még rendben
van, de hogy erôsítô terem, mindkét emeleten egy-egy tökéletesen felszerelt
konyha, DVD lejátszós szélesvásznú TV, írásvetítôk, meg sok minden egyéb is
rendelkezésre állt, ami csak egy színvonalas felkészüléshez kellhet, az már
egy kicsit sokkolt. Nem véletlen, hogy a dánok (is) elôttünk járnak... És erôs
a gyanúm, hogy nem egy ilyen kis házikójuk van Dániában, valamely gyengus kis
terep szélén. Egyébként a ház úgy működik, hogy a helyiek, ha kedvük támad egy
kis mozgáshoz, csak kijönnek a házhoz, beütik a kódot egy kis dobozba, és máris
szabaddá válik a kulcs. Egy füzetbe beírják a nevüket, meg hogy mikor jöttek/mentek
és máris lehet sétálni, futkározni, bringázni, sífutni, ki mit szeret , utána
meg szaunázni kedvükre... És akkor még nem is mondtam, hogy az egyik hálószoba
közepén egy csocsóasztal állt, hogy kikapcsolódás végett se kelljen a szomszéd
kocsmába menni.
Szóval szállásfoglalás után felfedeztünk pár térképet a közeli tereprôl, így
hát rögtön mentünk is átmozgatni. Reményeinknek megfelelôen már csak pár apróbb
hófolt hirdette a terepen, hogy itt is éppen hogy, csak véget ért a tél. Aztán
ezek is szépen leolvadtak a következô napokban.
Este a helyi klub valami összejövetelt tartott az alsó szinten, így végre mi
is találkoztunk a vendéglátóinkkal (délután mi is a kód birtokában jutottunk
be a házba). Sajnos kiderült, hogy a norvég válogatott, akik ugyancsak itt
edzôtáboroztak volna az utolsó pillanatban lemondta az utazást, pedig feltett
szándékunk volt, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Mindenesetre a norvégok által
tervezett pályákat a helyiek ki is telepítették nekünk, úgyhogy nem volt más
dolgunk, mint, hogy kiválasszuk a bôséges választékból, hogy melyiket futjuk
le. Nagyon nem akarok belemenni a részletekbe, kedden délelôtt egy hosszú pályát
futottunk a Silkeborg Nordskov névre hallgató terepen. Ezen mindannyian nagyon
elhasaltunk, nyílván bennünk volt még az utazás.
Délután egy felpörgetô edzést csináltunk az elôzô nap már megismert közeli terepen
(Vesterskoven). Párosával, fél perces különbséggel indulva, 2-3 pontos szakaszokon
üldöztük egymást, azt hiszem mindenki nagyon élvezte.
Szerdán délelôtt egy 10 km-es pályát futottunk a Silkeborg Sonderskov terepen.
Létra és Robi a pálya kétharmadánál elôbb egy felnyergelt lóra lettek figyelmesek,
majd párszáz méterre megtalálták a ledobott, enyhén megrongálódott utasát is,
úgyhogy egy kis segítségnyújtást is beiktattak a pályába. Danival mi kicsit
korábban haladtunk el arra, de a mi dolgunkat csak az akadályozta, hogy valami
vihar egy csomó fát kidöntött ezen a környéken, és ezen az edzésen különösen
sokszor állták utunkat ilyen területek.
Délután aztán átruccantunk Arhusba, és megszemléltük a majdani sprint szám terepét.
Csütörtökön a verseny közeledtével két rövidebb, de annál pörgôsebb és technikásabb
edzést választottunk magunknak. Ezek a Sletten című terepen voltak, ami szomszédos
a váltóra kijelölt tereppel. Szerintem ezek, különösen a délelôtti volt a legjobb
az összes itt megismert terep közül. Mindkét edzésen Dani diadalmaskodott fölöttünk.
Délelôtt fantasztikusat futott, nekem is csaknem hibátlan volt a futásom, mégis
majdnem egy teljes percet kaptam tôle 20 perc alatt! Délután kicsit más volt
a helyzet. Az egyes pontra két és fél perc hibával nyitottam, így Dani ki is
elôzött. Aztán utolértem, és a pálya kétharmadáig ôrült sebességgel nyulaztam
neki, és próbáltam elszakadni tôle. De én dôltem meg elôbb, és egy rossz útvonalnak
köszönhetôen végül ô hagyott ott engem. Azt hiszem ez a középsô szakasza a pályának,
ahol együtt száguldottunk, nagyon hasznos edzés volt. Dani ezzel a futásával
perceket vert (rajtam kívül) Létrára is, ami jól mutatja, hogy micsoda tempót
tudtunk együtt megfutni! (Mármint én csak egy darabig.)
Pénteken aztán átutaztunk egy kis koppenhágai városnézéssel megszakítva
Hillerödbe, a Spring Cup versenyközpontjába. Koppenhágában nem túl sok néznivalót
sikerült találnunk, állítólag a kikötôje szép, de ezt már csak késôbb tudtuk
meg. Hillerödben viszont a szállás elfoglalása elôtt még körbesétáltuk a Frederiksborg
névre hallgató igazán lenyűgözô kastélyt és parkját. Aztán miután az iskolában
lepakoltuk a cuccainkat a számunkra kijelölt osztályteremben, az átmozgatás
helyszínéül is a kastélyparkot választottuk.
Futás után aztán Dani megfejtette a miénkkel szomszédos teremben lévô számítógépek
belépési kódját, úgyhogy még internetezni is tudtunk. (Képesek voltak kódnak
az iskola dán megfelelôjét a skole-t adni, és mivel Dani két szót tudott dánul,
a Danmark-ot, és a skole-t, másodjára máris beléphetett...)
Másnap reggelre aztán a héten elôször a nap is kisütött, igaz az eddig kellemesnek
mondható 5-10 fok közti hômérséklet viszont 0-ra csökkent. De a versenyláz hevében
ezen gyorsan túltettük magunkat és inkább a napsütésnek örültünk. Hát igen,
a Spring Cup nem rossz verseny. Bár az igazat megvallva én egy kicsit többet
vártam. Mindössze 800 induló volt, és az igazán nagy nevek hiányoztak a rajtlistából.
Persze azért így is nagyon erôs volt a mezôny (már csak azért is, mert ennek
a 800-nak a felét a FN18-20-21-es Elit kategóriák adták).
Az egyéni, de fôleg a váltó terepe meg semmi extra. Nem állít olyan feladatot,
amit ne tudnánk magyar fejjel megoldani, csak menni kell és figyelni. Viszont
mindehhez profi szervezés és hibátlan rendezés társult, ami megadta a verseny
színvonalát. Egy dolog volt, ami számomra egész elképesztôen hatott. Az eredményhirdetést,
azaz sokkal inkább a díjátadást úgy bonyolították le, hogy egész egyszerűen
kihirdették, hogy ha egy kategóriában kialakul a végeredmény, akkor a helyezettek
menjenek a díjátadó sátorhoz, és ott átvehetik a díjaikat
Valami borzasztó
volt! Úgy osztogatták a díjakat, mint a menzán a kaját, teljesen tönkretették
a hangulatát. Ez alól egyedül a 2 felnôtt Elit kategória volt kivétel, ôket
kihívták egy rozoga emelvényre, és kezükbe nyomták a pénzdíjakat.
A szezon eleji forma az egész mezônyön meglátszott, még egyet-egyet hibázni
is lehetett egy dobogós helyhez. Mi egy kicsit fáradtak voltunk az edzôtábor
után. Létra tartotta a frontot felnôttben, a többiek hátrébb végeztek. A lányok
hibáztak, Robinak még sok volt a felnôtt pálya, és sajnos Dani volt az, aki
leginkább maga alatt teljesített. Nekem juniorban sikerült megszereznem az elsô
helyet egy nagy, hibáktól mentes egyenletes futással. A sebességem nekem sem
volt meg, befutás után meg voltam róla gyôzôdve, hogy ez kevés lesz. Való igaz,
hogy egyetlen átmenetet sem nyertem, viszont a relatív kevés hibám mégis lehetôvé
tette, hogy a lehetô legjobban kezdjem a szezont a teljes cseh és svájci válogatott
és jó néhány skandináv elôtt.
Vasárnap aztán a váltó következett. A lányoknak nem sikerült harmadik embert
találni, így csak ketten álltak ki. Nálunk Dani kezdett a normál pályán (12
km), Létra folytatta (12 km), majd Robi jött a rövid pályán (7,5 km), és nekem
kellett befejeznem a hosszún (14 km). Hát azt hiszem, megint nem alkottunk maradandót...
Egyikünk sem tudott kihozni magából olyan teljesítményt, ami hasonlított volna
az élmezônyéhez. Daninak megint nem jött össze, Létra egy kicsit javított rajta,
Robi is rendben végigfutotta a rövid pályát, aztán én meg estem-keltem, hibáztam,
és a pálya felénél eléheztem, úgyhogy ennél rosszabbul már nemigen futhattam
volna
Befutásom (bevánszorgásom) után rögtön indultunk is haza. Átkompoztunk Németországba,
Lipcsében ismét aludtunk egy pár órát, és hétfô délután már itthon is voltunk.
Kétség sem férhet hozzá, hogy nagyon megérte kimenni! A valaha volt egyik legjobb
edzôtáborom volt ez, egy jó felkészülés után az itt szerzett tapasztalatok egész
biztosan helyezéseket jelentenek majd a 2006-os VB-n. Jó lenne legalább mégegyszer
kijönni nagyobb csapattal a VB elôtt, hiszen nincs elérhetetlen távolságban,
és a helyben szerzett tapasztalatok pótolhatatlanok!
Gösswein Csaba
Vissza a Tájoló 2005/03 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!