Minősítési szabályzat 2005


1. Minősítési osztályok
A tájékozódási futó sportágban
– a felnőtt sportolók (a junior korosztályt is ideértve) nemzetközi, I. osztályú, II. osztályú és III. osztályú minősítést szerezhetnek;
– az ifjúsági sportolók (a serdülő, újonc és gyermek korosztályokat is ideértve) aranyjelvényes, ezüstjelvényes és bronzjelvényes minősítést szerezhetnek.
2. Minősítő versenyek
2.1. Minősítést rangsoroló versenyeken, illetve minősítő versenyeken való eredményes szereplés alapján lehet elérni.
2.2. Rangsorolónak, illetve minősítőnek csak olyan hazai versenyek fogadhatók el, amelyeket a hatályos versenyszabályzat és a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség (MTFSZ) elnöksége kiegészítő döntvényeinek maradéktalan betartásával rendeztek.
2.3. Rangsorolónak csak olyan verseny fogadható el, amelyet az éves versenynaptárban a versenybizottság erre kijelölt.
2.4. Minősítőnek csak olyan verseny fogadható el, amelyet a területileg illetékes szakszövetség az éves versenynaptárában erre kijelölt.
3. Minősítésre kerülő versenyzők
Az MTFSZ tagszervezeteinek érvényes versenyengedéllyel (ezáltal nyilvántartási számmal*** is) rendelkező versenyzői állampolgárságuktól függetlenül minősítésre kerülnek, amennyiben
MTFSz tagszervezet képviseletében, vagy
a magyar, a budapesti, vagy bármely megyei válogatott tagjaként, vagy
oktatási intézményük képviseletében vesznek részt.
(*** A korábbi rajtengedélyszám a továbbiakban nyilvántartási szám néven szerepel.)
4. Minősítés megszerzése rangsorpont alapján
4.1. Rangsorpont alapján minősítést csak FN 35, FN 21, FN 20, FN 18, FN 16 és FN 14 korcsoportokban lehet szerezni rangsoroló versenyeken.
4.2. Hazai versenyen rangsorpont alapján minősítést E, A, vagy B fokozatú kategóriában lehet szerezni, és csak abban a kategóriában, megosztott kategóriában, futamban, ahol legalább öt, váltóversenyen azonos pályán legalább három hazai versenyző értékelhető eredményt ért el.
4.3. Hazai nemzetközi versenyeken a pontérték kiszámításához az MTFSZ versenyengedéllyel nem rendelkező versenyzők időeredményét figyelmen kívül kell hagyni.
4.4. A rangsorpont alapján megszerezhető minősítéshez a hat legjobb versenyeredményt kell alapul venni.
5. Minősítés minősítő versenyek alapján
5.1. Minősítést minősítő versenyek alapján a hazai minősítő versenyek A, B vagy C kategóriájában lehet szerezni, és csak abban a kategóriában, megosztott kategóriában, futamban, ahol legalább öt, váltóversenyen azonos pályán legalább három hazai versenyző értékelhető eredményt ért el.
5.2. Minősítő versenyeken csak III. osztályú és bronzjelvényes minősítés érhető el 6 versenyen érvényes eredménnyel történt befejezése esetén.
6. Minősítés rangsoroló és minősítő versenyek alapján
6.1. A III. osztályú, illetve bronzjelvényes minősítéseknél a részteljesítések (teljesítési esetek) összeadhatók. A rangsoroló versenyeken E, A vagy B fokozatban alkalmanként elért érvényes eredmény egy részteljesítésként vehető figyelembe a minősítő versenyeken futott minősítésnél.
7. Minősítés nyilvántartása
7.1. A rangsoroló versenyek hivatalos eredményeit, valamint a minősítést befolyásoló jegyzőkönyvi adatokat a verseny utolsó napját követő 15 napon belül a rendező szervezet el kell juttassa az MTFSZ Minősítő Bizottságához. Az ezt követő változásokról (pl óvás elbírálása) a rendező szervezet a változás megtörténtét követően 15 napon belül kell értesítse az MTFSZ Minősítő Bizottságát.
7.2. A minősítési rangsorpontokat és a rangsoroló versenyeken elért részteljesítéseket az MTFSZ Minősítő Bizottsága folyamatosan kiszámítja és nyilvántartja, havonta az MTFSZ hivatalos honlapján az aktuális adatokat megjelenteti.
7.3. Az éves minősítési rangsorpontokat az MTFSZ Minősítő Bizottsága kiszámítja és nyilvántartja, amelyről az elért minősítések bejegyzéséhez az illetékes szövetségeket és a szakosztályokat az adott naptári év december 31-éig értesíti
7.4. A minősítő versenyek alapján szerzett minősítéseket a versenyző egyesületének területileg illetékes szakszövetsége tartja nyilván, és február 15-ig az MTFSZ-nek megküldi.
8. Visszaminősítés
Amennyiben egy minősített sportoló az adott naptári évben nem szerez minősítést, a következő évre az előző évi minősítésénél eggyel alacsonyabb minősítés állapítandó meg, 90,00 alaprangsorponttal. A nemzetközi minősítés a megszerzés után két évig érvényes.
9. A minősítés kiszámítása
A minősítés kiszámításának részletes módját és technikáját, valamint az egyes minősítési osztályok, illetve fokozatok megszerezhetőségének pontos követelményeit az 1. sz. melléklet tartalmazza.

1. sz. Melléklet
A MINŐSÍTÉS KISZÁMÍTÁSÁNAK MÓDJA
1. A minősítés meghatározása
1.1. Nemzetközi minősítésű sportoló
Nemzetközi minősítést az MTFSZ elnöksége adományoz a Minősítési Bizottság felterjesztése alapján azoknak, akik
– felnőtt Világbajnokságon, Európa Bajnokságon vagy Világ Kupán egyéni versenyszámban a legjobb 30, váltószámban a legjobb 10 között végeztek; vagy
– főiskolás Világbajnokságon egyéni számokban a legjobb 8, váltószámokban a legjobb 3 között végeztek; vagy
– junior Világbajnokságon egyéni számokban a legjobb 10, váltószámokban a legjobb 8 között végeztek; vagy
– a Világranglistán az adott évben a legjobb 50 között szerepeltek, és
– Etikai, sportszerűtlenségi vétséget az adott időszakban nem követtek el.
Nemzetközi minősítésű sportoló szerzett pontértékét 0,00 pontban kell megállapítani, ha egyébként elért pontja nincs.
A nemzetközi minősítés 2 évig érvényes.
1.2. I. osztályú sportoló
I. osztályú sportolónak minősül, aki a 6 legjobb verseny eredményéből a legjobb eredmény elhagyása után maradó 5 eredményével nőknél 10,00, a férfiaknál 8,00 vagy annál kisebb pontátlagot ér el .
1.3. II. osztályú sportoló
II. osztályú sportolónak minősül, aki rangsoroló versenyen a 6 legjobb verseny eredményéből a legjobb eredmény elhagyása után maradó 5 eredményével 40,00 vagy annál kisebb pontátlagot ér el a felnőtt vagy a szenior ranglistán;
1.4. III. osztályú sportoló
III. osztályú sportolónak minősül, aki minősítő illetve rangsoroló versenyeken 6 alkalommal érvényes eredményt ér el.
1.5. Aranyjelvényes ifjúsági sportoló
Aranyjelvényes ifjúsági sportolónak minősül, aki a 6 legjobb verseny eredményéből a legjobb eredmény elhagyása után maradó 5 eredményével 12,00 vagy annál kisebb pontátlagot ér el.
1.6. Ezüstjelvényes ifjúsági sportoló
Ezüstjelvényes ifjúsági sportolónak minősül, aki rangsoroló versenyen a 6 legjobb verseny eredményéből a legjobb eredmény elhagyása után maradó 5 eredményével 40,00 vagy annál kisebb pontátlagot ér el;
1.7. Bronzjelvényes ifjúsági sportoló
Bronzjelvényes ifjúsági sportolónak minősül, aki minősítő illetve rangsoroló versenyeken 6 alkalommal érvényes eredményt ér el.
1.8. Rajtengedélyes versenyző
Minden versenyző, aki az MTFSZ versenyengedélyével (így nyilvántartási számmal) rendelkezik, és nem sorolható valamelyik minősítési kategóriába, „versenyengedéllyel rendelkező versenyző” megjelöléssel és 91,00 alaprangsorponttal veendő figyelembe.
2. Minősítési pontok (rangsorpontok) számítása
2.1. A versenyző minősítési pontját egy adott versenyen az alábbi képlet adja:
Px = (Tx / Tm – 1) (Fa + Pm) + Pm,
kivéve az FN35-ös korcsoportot, amelynél
Px = (Tx / Tm – 1) (Fa + Pm) + Pm + Pk, ahol
Px a versenyen kapott minősítési pont;
Tx a versenyző időeredménye (századpercben);
Tm az adott kategóriában (megosztott kategóriában, futamban, váltóversenyen azonos pályán) az első három helyezett versenyző időeredményének átlaga (századpercben);
Pm az adott kategóriában (megosztott kategóriában, futamban, váltóversenyen azonos pályán) eredményesen szerepelt három legjobb rangsorponttal rendelkező versenyző rangsorpontjainak átlaga az alábbi kivételekkel:
az FN 14-es korcsoportban Pm = 30, ha a három legjobb rangsorponttal rendelkező versenyző pontjainak átlaga ennél nagyobb,
az FN 16-os korcsoportban Pm = 12, ha a három legjobb rangsorponttal rendelkező versenyző pontjainak átlaga ennél nagyobb,
az FN 18-as korcsoportban Pm = 10, ha a három legjobb rangsorponttal rendelkező versenyző pontjainak átlaga ennél nagyobb.
*** („az FN 20-as korcsoportban Pm = 15, ha a három legjobb rangsorponttal rendelkező versenyző pontjainak átlaga ennél nagyobb” – törölve)
Fa korcsoportonként és nemenként meghatározott alapfaktor, melynek értéke
– F35, F21, F20 korcsoportban 75,00
– N35, N21, N20 korcsoportban 55,00
– F18, F16, F14 korcsoportban 50,00
– N18, N16, N14, korcsoportban 40,00
Az azonos pályákon futó, azonos ranglistában értékelt, különböző kategóriákat együtt számolva kell rangsorolni (közös Tm, Pm, Fa). Ebben az esetben a Pk korrekciós tényező értéke nulla.
Pk korrekciós tényező, melynek értéke: az F35 korcsoportban Pk = 2, az N35 korcsoportban Pk = 4,
A számítást a szokásos kerekítéssel 2 tizedesjegyre pontosan kell elvégezni.
2.2. A versenyzők pontátlaga
A versenyzők pontátlagát a versenyeken szerzett minősítési (rangsor) pontjainak átlaga adja, melybe a legjobb 6 eredményből a legjobbat elhagyva a következő öt eredményt kell számításba venni.
2.3. Rangsorok összeállítása
A Minősítési Bizottságnak minimálisan havonta kell megjelentetnie az aktuális, előzetes hivatalos ranglistát.
Az adott naptári év végén a pontátlag alapján a felnőtt (felnőtt és junior), ifjúsági (ifjúsági, serdülő, újonc) korcsoportok versenyzőit nemenként is elkülönítve 4 külön rangsorba kell foglalni. Ezek alapján történik az éves záró rangsor meghatározása és a minősítések megállapítása.
A férfi rangsoroló kategóriában induló nők férfi minősítési pontokat szerezhetnek. Ezek nem számíthatók át női rangsorponttá.
2.4. A rangsorok kiigazítása
Az adott naptári év végén meghatározott zárórangsor alapján a következő év induló rangsorát az alábbi elvek szerint kell meghatározni:
– Az ifjúsági rangsorokból ki kell venni az év végével junior korcsoportba átlépő versenyzőket és a 2.5. pontban részletezett induló felnőtt pont adása után át kell őket sorolni a felnőtt rangsorba.
– A rangsorokat ezután 0,00-ra kell kiigazítani, minden versenyző pontjához hozzáadva vagy levonva egy adott értéket (a rangsorelső pontjának 0-tól való eltérését).
– A kiigazítás révén esetleg 90,00 pont fölé kerülő versenyzőket a rangsorban 90,00 rangsorponttal kell figyelembe venni.
– A következő évi versenyeken az ily módon kiigazított rangsorpontok alapján kell a minősítési számítást elvégezni.
2.5. Ifjúsági rangsorpontok átszámítása felnőtt rangsorponttá
– A junior korosztályba átlépő ifjúsági versenyzők felnőtt rangsorpontját az alábbi átszámítási képlettel kell számítani:
P = a_p + b, ahol
P az átszámolt kiigazítás előtti felnőtt pontszám
p az év végi ifjúsági zárórangsorban szereplő átlagpontszám
a konstans érték, mely fiúknál 1,68, lányoknál 1,60
b konstans érték, fiúknál és lányoknál egyaránt 9,00
– Amennyiben a versenyző már rendelkezik felnőtt pontszámmal, és így szerepel a felnőtt rangsorban is (ifjúságiként versenyzett junior vagy felnőtt kategóriában), akkor azt a pontszámát kell alapul venni, amelyik kisebb.
– Az ifjúsági és felnőtt pontok versenyenként egymással nem kombinálhatók.
– Az átszámított pontokat a kiigazítás előtti felnőtt rangsorba kell besorolni, és ezután kell az egész rangsort kiigazítani.


Vissza a Tájoló 2005/02 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!