Sportágunk tervszerűen és összehangoltan megvalósított fejlesztése évek
óta várat magára, de önmagában az is kérdés, hogy a fejlesztésnek mennyire kell
formálisnak lennie, vagy esetleg elegendő a közmegegyezésen alapuló szerves
fejlődés, amit az elmúlt években valósítottunk meg.
Ezúttal a stratégiai elemzés eszközrendszerét felhasználva igyekszem bemutatni,
hogyan néz ki sportágunk, néhol egy-két lépésnyire kilépve a tájfutás közegéből.
Hol vagyunk most? A sportág önfenntartó és kidomborodnak az értékei. A versenyeken
résztvevők száma összességében stabilnak tekinthető, a fiatalok részvételi aránya
csökken, a szeniorok aránya növekszik. Ez az elmozdulás növeli az önfenntartó-képességet.
A térképek elérik legalább a jó közepes színvonalat, arra mindenképpen megfelelőek,
hogy élvezetes versenyeket lehet rajtuk rendezni. A versenyek élvezetét megakadályozó
súlyos hiba ritkán fordul elő, és ezek azonnal komoly visszhangot kapnak. A
versenyekről mind nyomtatásban, mind az Interneten megfelelő tájékoztatás van
a verseny előtt és után is.
A versenyszolgáltatás van a középpontban, bár ennek színvonala változó, de összességében
kielégíti a jelenleg versenyzők igényeit. Az alapok megvannak hozzá, megfelelő
térképek, jobbára súlyos hiba nélküli versenypályák, magas színvonalú SI szolgáltatás,
átlátható versenyrendszer, a résztvevők számára megszokott és elfogadott nevezési
és részvételi feltételek. Jobbára kiszámítható, előre megjósolható nehézségű
tájékozódási feladatok, amiért a legtöbben elmennek egy versenyre.
A sportág képes kiemelkedő színvonalú versenyeket rendezni, kimagasló minőségű
térképpel, magas színvonalú pályákkal, korrekt rendezéssel, magas színvonalú
tájékoztatással, megfelelő médiavisszhanggal, látványos megoldásokkal, kivetítővel,
szponzorokkal. Mindezt megbízhatóan tudja teljesíteni, szinte évről évre, az
ország különböző pontjain.
A sportág képes az iskolás korosztály megmozgatására is, valamint szabadidősport-rendezvények
rendezésére akár több száz résztvevővel. Ezek azonban egy-egy elszigetelt kezdeményezéshez,
egy-egy emberhez kötődnek, intézményesen nem jelenik meg ez a tevékenység.
Nemzetközi összehasonlításban erősség az utánpótlás-nevelés, amit mutatnak a
serdülő és ifjúsági kategóriákban elért Európa-bajnoki érmek és helyezések.
A junior kategóriában már ritkábban vannak érmeink és helyezéseink, felnőtt
kategóriába csak öt-tízévenként nő fel egy-egy nemzetközi szintű versenyzőnk.
A tájékozódás alapjait és a technikai ismereteket több egyesületben is sikeresen
és magas szinten kapják meg a fiatal versenyzők, a magas szintű fizikai felkészülés
és az élsport szintű tájfutás ismeretei azonban nincsenek ma benne a sportág
életében.
A tájfutás Magyarországon ma amatőr versenysport. (Nemzetközi szinten is leginkább
ez jellemzi a sportágat.) Amatőr a legjobbak edzésmunkája és teljesítményszintje,
valamint a finanszírozási rendszere miatt. Zárt szabály- és versenyrendszere
miatt nem is képes jelentős, a működést befolyásoló külső források bevonására.
Versenysport a versenyrendszere és elsődleges motivációs szempontjai miatt.
A ranglista és bajnoki pontok gyűjtése mozgatja meg a legtöbb versenyzőt és
sportvezetőt, ami mindenképpen a versenysport jelleget tükrözi.
Ezért is nő a szenior résztvevők aránya a versenyeken. Ők az amatőr versenysport
elsődleges vásárlói. A fiatalokat a profi versenysport érdekli hírnévvel és
jövedelemmel, vagy a szórakozás, ami játék, kihívás, élvezet. A mai tájfutás
egyiknek sem felel meg.
A leglátványosabb sikerű amatőr versenysportklub a HSE, amely a jelenlegi hazai
tájfutás legpiacképesebb szereplője, kiváló szenior eredményekkel, önfenntartó
anyagi bázissal, magas színvonalú versenyekkel, térképjavítással és aktív részvétellel
a tájfutó közéletben. Az ő sikerük jól tükrözi sportágunkat, mit tud, és kinek
szól elsősorban. Elismerést érdemelnek, hogy ezt felismerték, és a legmagasabb
szinten tudják kihasználni.
Dr. Lantos Zoltán
Vissza a Tájoló 2005/02 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!