Az idei Világkupa október elsô hetében zárult le Olaszországban. A tavalyi évtôl
a Világkupák három blokkból állnak, amibôl az egyik a VB, de a másik kettôn
is megrendezésre kerül mind a három egyéni szám és a váltó is, így azok is legalább
egyhetes programok. Bár magyar csapat a London közelében rendezett idei elsô
körön elsôsorban a magas költségek miatt nem vett részt, és a japán VB-re
is csak nôi csapat utazott, így az összetett versengésbe nem szólhattunk bele,
azért az utolsó fordulón képviseltettük magunkat. Ez szinte kötelezô is volt,
hiszen a térképeket Sôtér Janó helyesbítette, és a nyári ötnaposhoz hasonlóan
a rendezésben is részt vettek magyarok, nevezetesen Csonti és Bossánszky Ákos.
Négyen vállalták a részvételt: Kelemen Detti, Józsa Gábor, Létra és Forrai Gábor.
A versenyek Róma közelében kerültek megrendezésre: a versenyközpont a fôvárostól
kb. 70 km-re keletre, egy 1400 m magasságban fekvô üdülôtelepen volt a Simbruini-hegység
szélén. Ez a hegység, amely a hosszútávnak és váltónak is otthont adott, domborzatilag
rendkívül hasonlít a Bükk-fennsíkra, ugyanakkor a növényzete egészen elképesztô
módon egyetlen homogén bükkerdô, jelleghatárváltásokat csak a kisebb-nagyobb,
a Nagymezôhöz hasonlító rétek adnak. Az üdülôtelepet amely a legközelebbi
nagyobb hegyrôl elnevezve Monte Livata névre hallgat egy 14 km-es szerpentinen
1000 m szintet felvéve lehet megközelíteni az utolsó városkából, Subiaco-ból,
amely a sprint selejtezônek adott otthont. Tájfutó szempontból ez sem volt éppen
megszokott terepnek nevezhetô, mivel a város a kb. 30 fokos várhegy oldalában
épült ki, így a verseny szinte csak lépcsôzésbôl állt, de az igazi különlegességet
a sprint döntôjének helyszíne szolgáltatta, amely egy 1000 m környékén fekvô
hegyi falucska volt a hegység oldalába tapasztva a mellékelt térkép és fénykép
mindent elárul róla. Ezekhez képest a kicsit távolabb fekvô középtáv terepe
számunkra nem nyújtott újat, az leginkább a Szilicei-fennsíkhoz volt hasonlítható,
az összes fedettségi fokozatot felvonultató erdôs-ligetes, legeltetésre használt
terület, azzal a különbséggel, hogy itt még kisebb kôfalak ill. kerítések is
gyakran elôfordultak, így figyelni kellett az ezeken való optimális átjutásra
is.
A selejtezôkbôl a világkupákra vonatkozó szabályok szerint futamonként 17-en
jutottak tovább, vagyis összességében 6-tal többen futhattak a döntôkben, mint
a VB-n. A nôknél ez gyakorlatilag a teljes mezônyt jelentette, Dettinek így
kötelezô volt mindkét bejutás a hosszún nem volt selejtezô , amit teljesített
is. A fiúk esetében kb. kétharmados volt a bejutási arány, így ôk sem álltak
lehetetlen feladat elôtt. A középtávon ez csak Létrának sikerült a két Gábor
a pálya elején hibázott, amit késôbb az elôírtnál rövidebb pálya miatt esélyük
sem volt behozni , sajnos azonban az ô szereplésére is rányomta a bélyegét,
hogy közvetlenül a Magyarországról történô elutazásunk elôtti napon hasmenés
és láz gyötörte (a versenyek sorában a középtáv volt az elsô).
A két sprint versenynél nem volt sok problémája a pályakitűzônek azzal, hogy
koncentrációban miként nyújtson megfelelô feladatot: a terepek egyszerűen folyamatos
térképolvasást kívántak meg. Az egyébként is áttekinthetetlen utcaszerkezetet
az is tetézte, hogy egy esetleges tévesztéssel komoly szinteket is lehetett
veszteni. Józsa Gabi, aki a leginkább készült erre a számra, sajnos már a pálya
elején, egy erdei részben kiszállt az erdei sprintek sem nevezhetôk éppen
megszokottnak itthon bekerült viszont a döntôbe Foresz, egy rá annyira jellemzô,
kiegyensúlyozott futással. Létra a csoportbeosztás egyenetlenségének áldozata
lett: fél perc hibájával messzebb maradt el a bejutási határtól, mint Józsa
Gabi a 3-4 percnyi keveréssel.
A döntôn a B-futam is a 25. oldalon látható pályát futotta, sôt, az utolsó B-döntôs
elrajtolását követôen már az elvetemültebb nézôk pl. én jelentkeztek rajtolásra
SI-vel a kezükben, így össze tudtuk magunkat mérni ezen a különleges terepen.
Létra, Józsa Gabi és én 19-20 perc körül futottunk, amivel több mint 50 %-ot
kaptunk a gyôztes Daniel Hubmanntól. Ez a terep elsôsorban nem gyors futótempót
kívánt meg, hanem gyors térképolvasást, amiben úgy tűnik, mindannyian el vagyunk
maradva. Foresz viszont nem, ô az utolsó elôtti pontig meglepôen jól tartotta
magát a 33. hely környékén, utána azonban hibázott egy 2 perceset, és így a
mezôny végén végzett. Minket még így is 1-2 perccel megvert.
A hosszútávon a várakozásoknak megfelelôen futottak a fiúk: az 54. és a 67.
hely között szóródtak a 85 fôs mezônyben. Detti mindegyik számban egyenletesen
szerepelt: kisebb hibákkal a 30-40. helyek környékén végzett, akárcsak a nyáron
a VB-n. Mivel most kicsit gyengébb mezôny volt, esetleg egy 30-on belüli helyezés
is reális lett volna, de sajnos ô sem volt teljesen egészséges: a sarkát fájlalta
már hetekkel a kiutazás elôtt.
A váltón értelemszerűen csak férfi csapatunk volt, ami a B-csapatokat nem számítva
az elôzetesen kalkulált 11. helyet szerezte meg a belgák és az ausztrálok között.
Az ezért járó 4 világkupa-ponttal még az összetett váltó-világkupa eredménylistájára
is felkerültünk, a 15. helyre. Ez egyébként a nemzetek között elfoglalt helyre
kb. reális is, egy VB-n a most nem indult szlovákok, litvánok, ukránok és oroszok
is biztos elôttünk lennének. Reméljük jövôre a kôkemény utánpótlásnak köszönhetôen
javulni fog a helyzet.
Az élmezôny eredményeit tekintve a legfontosabb meglepetés az volt, hogy Thierry
Gueorgiou a brit világkupa után idén most is kénytelen volt vereséget elkönyvelni
a középtávon: Michail Mamlejev és Mats Haldin mögött be kellett érnie a harmadik
hellyel. A hosszútávon pedig Chris Terkelsen szerezte meg a gyôzelmet, aki már
a 90-es évek végén is az egyik legjobb volt, azonban az egyik tél után a túledzettség
tünetei jelentkeztek rajta, amit csak mostanra sikerült leküzdenie. A többi
gyôzelem pedig Svájcé: Simone Niggli ugyan most csak a hosszútávot nyerte magabiztosan
20 %-ot verve a hatodikra , a sprinten honfitársnôi közül Martina Fritschy
szorongatta meg 4 másodperccel, a középtávon pedig Vroni-König Salmi le is nyomta,
de a férfi vonalon is rendkívül erôsek voltak: a már említett Hubmann a sprint
számokból számolt összetett világkupát, Marc Lauenstein pedig a hosszútávét
nyerte meg az itteni eredményeinek (is) köszönhetôen. Mondanom sem kell, hogy
a váltókat is Svájc nyerte mindkét nemben, a férfiaknál a B-csapatukkal (az
A harmadik lett)... A férfi váltó hozta egyébként az összetett világkupa-helyezések
elosztásának legnagyobb izgalmát: a brit forduló és a VB során is Franciaország
és Norvégia osztozott meg az elsô két helyen, így azonos pontszámmal indultak
neki a versenynek. Végül a franciák diadalmaskodtak három éve a magyar EB-n
tizedikek voltak ugyanazzal a csapattal, ami ma a világ legjobb váltója!
Sôtér Janó azonban nem csak mostanra végezte a térképhelyesbítôi munkát: jövôre
ezeken a terepeken, ugyanilyen versenyközponttal kerül megrendezésre a hagyományos
olasz 5 napos. Aki tehát kedvet kapott a térképeket nézegetve, most még szinte
ingyen lefoglalhat repülôjegyet a fapados cégeknél. A római városnézésekre érdemes
azonban külön napokat szánni: a római dugók nem olyan barátságosak mint a budapestiek,
a bejutás Monte Livataból a Szent Péter térre rossz esetben a 4 órát is elérheti.
Skuló Marci
Vissza a Tájoló 2005/10 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!