1. MiniMicr-O World Cup - világpremier és nagy nemzetközi siker


Nem biztos, hogy a Tájoló minden olvasójának azonnal beugrik mit is takar a MiniMicr-O versenyforma. Nem baj, szégyenkezés nélkül tessék továbbolvasni, olyan arccal mintha a téma szekértôje lennél, késôbb utoléred a jártasabbakat.
Nem szeretnék az események elébe vágni, de nem tudom visszatartani, hogy már itt el ne mondjam: jó volt november 12-én délután magyarnak lenni (2. és 3. hely!). Ez a nap is úgy kezdôdött, mint más normális november 12-e, szombat, talán csak a BEAC-osok szíve vert egy kicsit gyorsabban (bár lehet, hogy csak aluledzettség). A kiírás elég szűkszavú volt (helyszín, jelentkezés, nullidô), de semmi a pályaadatokról, saját frissítô lehetôségérôl (volt rá), kísérôversenyrôl, stb. és – talán a sok évtizedes egyetemi múlt, vagy a fekete-fehér klubszínek, esetleg a csalánban-futásban szerzett mindenkinél nagyobb tapasztalat okán, a meghívó a BEAC-osoknak érkezett. Jelentem, nem tértünk ki a kihívás elôl, ott voltunk és helytálltunk (idônként haladtunk is).
A meghívásos Világkupán 12 indulóra számítottak, az egyes rajtszámmal induló viszont nem érkezett meg, helyére beugrott Hegedüs Ábel, így vállalva az ismeretlen versenyforma világelsô kipróbálójának szerepét. A 17 pontos pályán alig-alig volt két hasonló pont. Jellemzô módon mindjárt az elsô (híd Ny-i oldala) komoly gondot okozott majdnem mindenkinek, mert a ráfutás irányából még novemberi sűrű takarásban volt. A második pont (idôszakos forrás) esetében sem annyira az átmenet, mint a bója megtalálása volt a feladat – lévén a forrás éppen száraz.. Ráadásul ez a szakasz nyílt köves burkolaton haladt, csak a késôbbi részek voltak fásak. Érdekes, ritkán látható pontelhelyezés volt a 4. (vulkáni kúp oldala) és a 15: kidôlt kovásodott fatörzs is. A pályakitűzô sajátos látásmódját tükrözi, hogy a tipikusan csak idôszakos vízfolyást (6. pont) állandó forrásként adta meg pusztán azért, mért elvileg folyamatos víz-utánpótlása van az épített medencébôl. A pálya második szakasza éles irányváltásokkal, nagy kerülôket eredményezô falakkal és sajátos pontelhelyezésekkel (pl. 7: kômezô széle, 11: holdbéli táj, 12: igazi folyókanyar) volt tarkított. A frissítôpont viszont valóban jól települt – érdekesség, hogy a nagy sikerre való tekintettel a verseny végeztével vissza lehetett látogatni újabb frissítésre. Megtévesztô, de legalábbis vitatható pontmegnevezések is nehezítették a feladatot, így a 8. (leszakadás) és fôként a 9. (szeméttelep széle) a pályán haladva többféle értelmezést tett lehetôvé.
És akkor most az eredmények, hiszen ez feszít már kezdettôl fogva:
Darius Semaska (Litvánia) 11:26
Hegedüs András 11:55
Lux Iván 12:13
Végül néhány száraz tény a versenyrôl, távirati stílusban:
1. MiniMicr-O World Cup: Helyszín: Budapest, Csalán u. 20/a (Síkhegyi lakás, a kapunál hosszan csöngetni, jelszó szükséges!) Idôpont: 2005. november 12, 17:46’ Pálya hossza: 19 m. Szint: 1. emelet. Térképhelyesbítô: nem volt térkép (műveltebbek és sznobok kedvéért: vaktérkép, készítette Síkhegyi Ferenc). Pályakitűzô: Síkhegyi Ferenc és Gabriella (+ a lányok). Bója mérete: 1x1 cm-es egyoldalú négyzetlap. A beszámolóban említett pontok szakszerű ismertetése: 1: Híd Ny-i oldala – 2005. évi térképes naptár „Bp. Margit-híd és környéke” lapja (december) a konyhafalon, viszont elfelejtették (az 1. számú pályakitűzô szerint nem is akarták) áthajtani a novembert. 2: Idôszakos forrás – mosogató-csapja (idôszakosan használják, de errôl az 1. számú pályakitűzô vajmi keveset tud, a 2. számú szokott róla mesélni). 4: Vulkáni kúp oldala – artisztikus dombortérkép az elôszobában a nem tudom melyik vulkánról (a nagy rohanásban – ld. az idôeredményeket is – nem volt idô megnézni) Iránymenetben a fal áttörése itt sem volt ajánlott, az ajtó működött. 6: Állandó forrás – WC (ismét az 1. számú pályakitűzô azon téveszméje érvényesült, hogy még mindig folyik, pedig már régen meg lett csináltatva). 7: Kômezô széle (na ja, geológuséknál a fürdôszoba törvényszerűen tele van kövekkel). 8: Leszakadás – többen a leszakadt falvédôre mentek rá, de le kellett jönniük róla, nem az volt. 9: Szeméttelep széle: a gyerekszoba hátsó traktusában, erôs szülôi túlzás. A pályakitűzôk egy napig rettegtek, hogy a gyerekek esetleg rendet csinálnak. 11: a Hold túlsó oldala (a pályakitűzô számára nincsen lehetetlen, amúgy egész jó felvétel, magam sem tudnék jobbat) 12: Folyókanyar – na itt legalább láthattunk egy térképet is (igaz, a falon). A frissítôpont a hálószobában – na ott volt minden (mármint, ami iható). 15 – kidôlt kovásodott fatörzs: a sok kô között elrejtve, a mester gyűjteményének egyik éke (nem hoztuk el).
Ahogy mi gyakorlott szerzôk mondani szoktuk: a világpremier sikerre volt ítélve, és az ítéletet végrehajtottuk. A versenyszám minden bizonnyal hamarosan a világbajnokság része lesz (a dánok nyugodtan bevállalhatják ezt is, ugyanúgy, mint a mikrosprintet). A BEAC mindenesetre elhatározta, hogy hagyományossá és rendszeressé teszi. A következô forduló egy év múlva a 2006. évi szakosztály-értekezleten (hacsak a 2006-os Eötvös terepengedélyét meg nem tagadják, mert akkor, az Eötvös is a Csalán utcában lesz.)

LI.


Vissza a Tájoló 2005/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!