IOF bizottsági ülések Finnországban


Az IOF két éve bevezette, hogy a bizottságaik egyszerre üléseznek. Ez volt az első ülés azóta, hogy új elnöke van az IOF-nek. Magyar szempontból az újdonságot az jelentette, hogy Erdélyi Tibor is bizottsági tag lett.
A színhely a tavalyi hasonló üléssel megegyezően a Helsinki közelében lévő Gustavelund volt. A Térképbizottság már pénteken reggel elkezdett ülésezni (ekkor még csak az elnökség tagjai voltak jelen). Szombat reggel egy egyesített ülésen ismertette az IOF elnöksége elképzeléseit. A nap folyamán az elnökség tagjai meglátogatták az egyes bizottságok üléseit s átadták a bizottságoknak azon feladatok listáját, melyeknek elvégzésével a következő két éves ciklusra megbízást kapnak.
Szombat este még egy csapatösszekovácsoló vetélkedőt is rendeztek nekünk a házigazdák.
A tájkerékpár bizottság jelentősen átalakult, a vezetője is új (Ian Rochford). A bizottság megtárgyalta a tavalyi és az elkövetkező Világbajnokságok ellenőri jelentéseit. A tavalyi Világbajnokság tapasztalatai alapján néhány kisebb szabálymódosításra tett javaslatot a bizottság. Kijelölte a 2006-os Finn VB (amelynek érdekessége, hogy együtt kerül megrendezésre a finn 5-napos tájfutó versennyel) ellenőrét. 2006, de reálisabban 2007-től évenkénti tájkerékpár Európa (és ezzel párhuzamosan Óceánia, illetve esetleg Észak-Amerika) Bajnokság kerülne megrendezésre, amelynek szabályzatát ki kell dolgozni. A 2008. és 2009. évi tájkerékpár világbajnokság megrendezésére nincs még jelentkező.
A térképbizottság legtöbb idejét a sprinttérképek jelkulcsának véglegesítésével töltötte. A nemzeti szövetségek közül Csehország, Norvégia. Olaszország, Svédország küldött javaslatokat, de figyelembe vettük az idei japán világbajnokság rendezőinek ezzel kapcsolatos kérését is. Előkészítettük az idei térképhelyesbítő konferencia rendezésének kérdéseit is. A konferenciát a japán világbajnokság első napjaiban rendezzük meg Toyota City-ben, ahol a bizottságunk is ülésezni fog a későbbiekben.

Erdélyi Tibor - Zentai László



Vissza a Tájoló 2005/01 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!