Éjszakai Liga Délkelet-Angliában


Angliában, ugyanúgy, mint Magyarországon kevés az éjszakai verseny, így nincs elég lehetőség arra, hogy a bajnokságok között az ember gyakorolni tudja a sikeres éjszakai tájfutáshoz nagyon szükséges technikai elemeket. Emiatt egy pár évvel ezelőtt,
Délkelet-Angliában egy pár klub összefogott és a fenti Liga beindult. Kezdetben csak néhány verseny szerepelt a naptárban, de évről évre népszerűbb lett a sorozat és a régió többi klubja is beszállt.
A szabályok az itteni színkódos rendszer egyik adaptációja alapján működnek. Három pálya van kitűzve: okker, olíva és sötétkék. Ezek a nappali sárga, zöld és kék pályák 20%-kal rövidített változatai, bár nem teljesen, mert míg napközben a zöld rendszerint technikás, csak rövidebb mint a kék, az olíva az technikailag is könnyebb , mint a sötétkék. Az okker pálya kb. 2,5 km, az olíva 3,5-4 km, míg a sötétkék 5,5-6 km között van, a terep jellegét?l és a szinttől függően.
Összetett pontverseny van a szezon összes versenyén, és a győztes férfi és nő eredményét kihirdetik az utolsó verseny után, kb. márciusban. Persze díjat nem kap senki (ez egy olyan tipikus angol szokás) csak erkölcsi a győzelem. Szezononként váltakozik a versenyek száma, 4-5 a minimum, de volt már olyan szezon is, amikor 7-8 verseny is volt. Mivel Angliában télen van a főszezon, ez a versenysorozat is november és március közé esik. Így sokat fázunk, de legalább korán hazajutunk. A "0" idő rendszerint fél hat és hat között van és az egész nem tart este 8-9 óránál tovább.

Úgy az esetenkénti, mint az összetett eredmények a sorozat saját web lapján megtekinthetők, és itt vannak a kiírások is. Az idei első két versenyen 24-en és 38-an voltunk. Ez nem nagy szám, de az éjszakai versenyzés itt sem nagyon népszerű a tájfutók között, és a gyakran szörnyű időjárás sem segít. Ugyanakkor, arra nagyon jó, hogy mire eljön a regionális és országos bajnokságok ideje, a versenyzőknek módjuk volt az előző évi bajnokság óta egy párszor gyakorolni az éjszakai versenyzést.
Mivel ezek a kis versenyek nem járnak túl sok plusz munkával és a SportIdent kiscsomaggal nagyszerűen lebonyolíthatók - remélem, a magyar klubok is ráállnak, hogy kövessék a, szerintem, nagyon jó angol példát.

Grant Julianna



Vissza a Tájoló 2005/01 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!