2009-ben Magyarország, pontosabban Miskolc rendezi a 26. Tájfutó világbajnokságot. Az előkészületből minden bizonnyal a média is ki fogja venni részét. A TÁJOLÓ két féle módon kapcsolódik e nagy eseményhez. Egyrészt rendszeresen tájékoztatjuk olvasóinkat a hazai VB előkészületeiről, másrészt terveink szerint egy bővebb áttekintést adunk az eddigi világbajnokságokról, ill. az azt megelőző két Európa-bajnokságról. A cikksorozatban megszólaltatjuk az egykori magyar résztvevőket: válogatottakat, szövetségi kapitányokat, csapatvezetőket.
1. Európa-bajnokság, 1962 - Loten, Norvégia
A múlt század közepén a tájékozódási
sportot a nagy hagyományokkal rendelkező északi országok
és a közép-európai országok turista mozgalmából
kivált tájékozódási versenyzők más-más
módon űzték. Nem voltak egységes szabályok,
nem volt egységes a térképek jelkulcsa. Mindezek felvetették
az igényét egy olyan nemzetközi szervezet létrehozásának,
amely képes a sportág előtt álló feladatokat
megoldani. Így alakult meg 1961 májusában Koppenhágában
tíz állam részvételével a Nemzetközi
Tájékozódási Szövetség (IOF), amelynek
Magyarország is alapító tagja volt. A nemzetközi szövetség
megalkotta az Európa-bajnokság szabályzatát és
1962. szeptember 22-23-án megrendezték az első EB-t a norvégiai
L?tenben. Az Európa-bajnokságon az IOF tagországai indulhattak,
de mivel Norvégia a NATO tagja volt, az NDK versenyzői nem kapták
meg a beutazási engedélyt (de az is lehet, hogy egyszerűen
nem akarták az NDK versenyzőit kiengedni), így 9 ország
versenyzői álltak rajthoz. Magyarországról 6 fős
válogatott utazott ki.
"Minden fiatal sportág - így a miénk is - gyermekcipőben
tanul meg járni. A kezdet tele van nehézségekkel, téves
elképzelésekkel. Az a pár esztendő, amióta
nemzetközi találkozókon szerepelünk - csak tanulóidő.
Az első vizsga 1962. szeptemberében lesz: az Európa-bajnokság"
- mondta Maácz Benedek csapatkapitány 1962 elején. Ebben
az évben hivatalosan is létrehozták a Természetbarát
Szövetség keretein belül szervezett tájékozódási
sport válogatott keretét. Társadalmi munkában Soltész
Béla és Kalmár László látta el az
edzői teendőket. Rövid, félévi felkészülés
után választották ki az EB-re utazó csapat tagjait:
Almás Márta, Győry Edit, Koronczay László,
Maácz Benedek, Skerletz Iván és Thiering György versenyzőket.
A csapat Székely Miklós és Soltész Béla vezetésével
szeptember 17-én indult el vonattal a Budapest-Berlin-Sassnitz útvonalon,
majd a "Trelleborg" svéd hajóval hajózott a svéd
partokig, innen tovább ismét vonattal Trelleborg-Malmö-Osló.
A csapat 19-én reggel ért Oslóba, ahol a Norvég
Tájékozódási Szövetség képviselői
és a Magyar Követség vezetői várták
a csapatot. Másnap L?tenbe utazott a válogatott, ahol 21-én
terepbemutató majd délután az ünnepélyes megnyitó
következett.
Szeptember 22-én autóbusszal szállították
a versenyzőket a rajthelyre. A férfiak Veideborg, a nők
Nordsveen nevű, néhány házból álló
kis településektől rajtoltak.
A pályaadatok:
Nők: 7 400 m, 100 m szint, 7 ell. pont (23 ind.)
Férfiak: 16 300, 400 m szint, 13 ell. pont (45 ind.)
A verseny programfüzete szerint az első EB első indulója
a 10 órakor rajtoló dán Ole Hansen volt. Koronczay 10.06-kor,
Thiering 10.33-kor, Skerletz 11.54-kor, Maácz 12.18-kor indult. A nők
első indulója, a finn Kaija Lathi, 10.45-kor rajtolt el. Almásné
11.30-kor, Győry 11.51-kor vágott neki a mocsaras, vizenyős
terepnek. A versenyzők 3 percenként indultak.
A térkép 1:25 000 méretarányú volt, az alapszintköz
10 méter, jelkulcsa eltért a magyar jelkulcstól. A kimondottan
az EB céljaira készült térkép háromszínű,
vízhatlan, a pálya benyomtatva. A térkép pontosan
ábrázolta a terepet, de a terep adottságai voltak nehezek
a futók számára. Nagy sziklák, törmelékes
köves részek, dús moha, vizenyős, mocsaras területek
váltogatták egymást. Az erdő iránymenetben
csak nehezen volt járható, ezért célszerű
volt az utakat igénybe venni, ahol erre lehetőség volt.
"Sajnos, ezt a tapasztalatot versenyzőink nem tudták kellőképpen
érvényesíteni. Az eredmények azt mutatják,
hogy ennek az ésszerűségnek a határai különböző
terepeken igen eltérnek egymástól. Férfi versenyzőink
csak az 1. pontig és az 5-6. pont között tették meg
a táv jelentős részét utakon, egyébként
a terepen haladtak, ami nagy erőkifejtést követelt és
ráadásul sok időt is vett igénybe. A norvég
terepen sokkal nagyobb kerülőket lett volna érdemes tenni,
utak használata kedvéért." - írja az EB értékelésében
Soltész Béla.
A férfiak mezőnyében Magne Lystad (norvég) lett
az Európa-bajnok 1:48:32-es idővel. 27. Skerletz Iván 2:56:11-el,
37. Koronczay László 4:18.01, 40. Thiering György 4:49:04-el.
Maácz Benedek sérülése miatt a 7. ellenőrzőpontnál
feladta. A női Európa-bajnok Ulla Lindkvist (svéd) 1:03.30-al,
18. Almás Márta 1:28:15-tel, 22. Győry Edit 1.45.45-tel.
Érdemes kiszámolni, hány perces kilométereket mentek
több mint 40 évvel ezelőtt a versenyzők: Lystad, a
férfi Európa-bajnok 6,6 perc, Skerletz 10, 8 perc, Koronczay 15,8
perc, Thiering 17,7 perc, Lindkvist a női Európa-bajnok 8,5 perc,
Almásné 11,9 perc, Győry 14,1 perc. Almásné
Neupor Márta az 1-2. átmenetben 7 perccel a mezőny legjobb
idejét futotta.
A verseny végén az eredményhirdetést rögtön
megtartották, ahol a bajnoki érmeket a verseny védnöke,
a norvég trónörökös adta át, aki mintegy
6 órát töltött a versenyen.
Másnap a férfi versenyzők, Maácz és Thiering
sérülése ellenére elindultak a váltón,
amely nem volt a hivatalos programban. A négyfős férfi
csapat minden tagja, tanulván az előző napból, elsősorban
az utakat kereste az átmenetekben és így sikerült
is jobb eredményt elérni. A váltót a finnek nyerték,
a magyar csapat a hatodik lett a nyolc indulóból.
A sportág történelmének első Európa-bajnokságát
több ezer főnyi nézősereg kísérte figyelemmel.
A magyar szakvezetés értékelése szerint a magyar
versenyzők bár különösebb eredményt nem
értek el, de derekasan küzdöttek a rendkívül erős
nemzetközi mezőnyben és sok olyan tapasztalatot szereztek,
amelyet hasznosítani tudnak a következő évek világversenyein.
Az egykori válogatottakat nem volt könnyű megtalálni.
Skerletz Ivánt (Gromek), nagyra becsült néhai főtitkárunkat
sajnos már nem tudom megkérdezni, pedig Ő érte el
a legjobb férfi eredményt a csapatból. Soltész Béla
edző már szintén nincs köztünk. A többiek
azonban szívesen emlékeztek a nagy eseményre.
- Hogyan sérültél meg? - kérdezem Maácz Benedek
gyógyszerészt, aki sok évi edzői és szövetségi
munka után ma már visszavonult az aktív sporttevékenységtől,
de egy patika pultjánál még találkozhatunk vele.
- A magyar csapatból az EB előtt senki nem indult még skandináv
terepen. A terepbemutatón már kaptunk némi ízelítőt
a terepből, de az nem igazán hasonlított a verseny terepére.
Különösen szokatlan volt a magyar szemnek a sok rendkívül
keskeny patak, amelyeket alig lehetett észrevenni. Egy ilyenbe léptem
bele és kaptam erős húzódást.
- Milyen nemzetközi versenyen indultatok az EB előtt? - érdeklődöm
Almásné Neupor Mártától, az ELTE Szerveskémia
Tanszék nyugdíjas vegyésztechnikusától, akivel
még ma is gyakran találkozhatunk a szerdai versenyek indulói
között.
- Győry Edit, Monspart Sarolta és én a Herta Lindner Kupa
váltón vettünk részt az NDK-beli Hohnsteinben. Itt
a csehszlovák és az NDK-beli csapat mögött a harmadik
helyet szereztük meg. Hármunk közül választották
ki az EB két női indulóját. A válogatás
nem okozott gondot, mert Mosa (Monspart Sarolta), aki már ugyancsak mutogatta
oroszlánkörmeit, még nem töltötte be 18. évét,
így nem vehetett részt az EB-n.
- Milyen felszerelésben futottatok?
- A terepbemutató után a l?teni "ABC" áruházban
gyorsan vásároltunk magunknak gumistoplis futócipőt,
mert minden skandináv menőnek olyan volt. Silva tájolómat
egy régebbi hazai versenyen kunyeráltam Pontus Carlssontól.
Bozótruha még nem volt divat nálunk, atléta szerelésben
futkároztunk otthon. Biztos ami biztos, erre a versenyre kaptunk focista
lábszárvédőt, amit én végül nem
vettem fel, nagyon nőietlennek találtam.
- Hogyan emlékszel vissza az EB-re, mint a magyar csapat legfiatalabb
versenyzője? - kérdezem Koronczay László (Tarhonya)
vegyészmérnököt, nyugdíjas vállalkozót,
akit Szarka Ernő szerdai versenyeinek rendezői között
lehet néha felfedezni.
- Bedobtak minket a mélyvízbe. Számunkra teljesen új
és szokatlan volt a térkép és a terep egyaránt.
Utak alig voltak a térképen, de azokat is néha alig lehetett
a terepen észrevenni. Főleg a domborzat alapján lehetett
tájékozódni, aki irányban ment, de a nagy átmenetekben
könnyen elveszett az ember. A váltó már könnyebb
volt, mert rövidebb volt a pálya, közelebb voltak a pontok.
Én Horváth Lóritól kölcsön kapott cipőben
indultam az egyéniben, ami jó volt, de a vizes terepen elázott
és feltörte a lábam. A váltón aztán
szögesben indultam.
Győry Edit, nyugdíjas informatikus, az első női
országos bajnok, ma már inkább tíz unokájával
van elfoglalva. Tájfutó eseményen sokáig nem találkoztunk
vele, de aztán 2002-ben Dobogókőn, majd a budapesti szenior
találkozókon ismét elbeszélgethettünk vele
a múlt eseményeiről.
- Nehéz volt az EB pályája?
- Ó igen. Nagyon izgultunk a verseny előtt. A terepbemutató
után már valamit sejtettünk a norvég terepről,
de a verseny terepe még annál is sokkal nehezebb volt. Sohasem
versenyeztünk az északi országokban, nekünk minden újdonság
volt, amit ott tapasztaltunk. A hatodik pontra nagyon nagyot kevertem.
Thiering György (Őrmester) hatalmas albummal jön a szenior
találkozóra. Az első EB valamennyi dokumentációja:
kiírás, programfüzet rajtlistával, térképek,
számtalan fotó gondosan elrendezve az albumban. Ez alapján
akár könyvet is lehetne írni az EB-ről.
- Átlapozva az albumot, mi jut eszedbe az EB-ről?
Elsősorban a nehéz terep s a verseny elején szerzett fura
sérülésem, ami nagyon megnehezítette az egyébként
is nehéz terepen a haladást. Főleg ennek és néhány
keverésnek köszönhető az általam ment nagy idő.
A váltó már könnyebben ment.
Eddig tart az első EB krónikája. Sokat lehetne még
írni a résztvevők élményeiről, benyomásairól,
de most ennyire futotta. Köszönöm a résztvevők
élménybeszámolóit, segítségét
a cikk megírásához.
Schell Antal
Vissza a Tájoló 2005/01 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!