A tájfutás lassú, de biztos változáson megy
keresztül, miután már három távon hirdetnek
bajnokokat világszerte, és a versenyzôk szakosodnak, mert
a világversenyek teljes programját egyre kevesebben tudják
teljesíteni az óriási igénybevétel miatt.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a három egyéni
versenyszám szándékosan elkülönül jellegében
is, a hosszútáv erôs fizikai igénybevétel
melletti összetett technikai és taktikai feladatot jelent, a középtáv
rendkívül nehéz technikailag részletgazdag terepen,
míg a rövidtáv általában útvonalválasztási
feladatokkal dôl el.
Míg a hosszútáv és a középtáv
általános elvárásai egyre világosabbak, a
rövidtávnak különbözô rendezési irányzatai
vannak. A hagyományos tájfutáshoz legközelebb azok
a sprintversenyek vannak, amelyek erdôben, parkerdôben zajlanak,
mint például az idei világbajnokságon. A másik
irányzat szerint a rövidtávú versenyeket parkokban,
városokban rendezik, rendszerint nagyon jól futható terepeken.
A versenyfeladat szempontjából azonban másodlagos, hogy
erdôben vagy városban vezetik a pályát, a lényeg,
hogy nehéz döntés elé állítsa a versenyzôket.
Ez rendszerint útvonalválasztási feladatokat jelent, egyértelmű
pontokkal. A legnehezebb feladatot az jelenti, ha a sok nagy kerülô
közül kell kiválasztani a legjobbat, vagy jobban tükrözi
a választási döntést, ha azt mondjuk, a több
rossz útvonal közül a legkevésbé rosszat kell
kiválasztani. Az útvonalválasztási feladatok között
egyre gyakrabban jelennek meg azok is, amelyeknél a térképrôl
nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik a gyorsabb útvonal, illetve
pontosan mi várható a valóságban. A rövidtávú
versenyek az 5000-es méretarány ellenére vagy inkább
miatt kezdik feszegetni az ábrázolhatóság határait.
Ennek több megnyilvánulási formája is van. Szintbeli
eltérések, átjárók, alagutak esetén
nehéz a térképrôl megállapítani egy-egy
vonal jelentését. Az útvonalválasztás és
a tájékozódás nehézségét a
harmadik dimenzió kivetítése jelenti, ami a hagyományos
tájfutásban nagyon ritkán fordult elô. Egy jicini
Világ Kupa futam jut eszembe erre példának, ahol a pálya
végén egy sziklafal félméteres peremén kellett
megközelíteni a pontot. Mindez a térképen ábrázolva
pontosan úgy nézett ki, mintha két sziklaoszlop között
kellett volna a ponthoz menni. Aki gyorsan kapcsolt, és biztos volt abban,
hogy jó helyen van, az hiba nélkül fogta a pontot. Én
nem tartoztam ezek közé, pedig a pálya feléig még
vezettem.
Másik hagyományosan nehezen ábrázolható elem
a futhatóság, amely a felgyorsult tempójú rövidtávú
versenyeken az eddigieknél jóval nagyobb súllyal esik a
latba. Egyrészt mert másodpercek döntenek a helyezésekrôl,
másrészt mert nagyon nehéz behozni az így elvesztett
másodperceket. Legyen szó erdei rövidtávú versenyrôl
vagy városiról, a növényzet soha nem ábrázolható
teljesen egyértelműen. Pusztán a térkép alapján
soha nem lehet eldönteni, hogy milyen gyorsan lehet keresztülfutni
egy erdôfolton vagy egy parkbeli bokorfolton. Újabb bizonytalansági
tényezô az útvonalválasztás során.
Végezetül egyre gyakrabban találnak a rendezôk olyan
terepeket, amelyek annyira bonyolultak, hogy pontosan ábrázolhatatlanok
és nagyon erôs torzítással, sűrítéssel
és szelektálással lehet valamelyest visszaadni térképen
a valóságot. Itt alig van olyan eleme a térképnek,
amelyrôl megbízhatóan meg lehetne jósolni, hogy néz
ki a valóság.
Mindezzel megjelenik egy új technikai elem, amely a rövidtávú
versenyek sajátja, a bizonytalanságot is felvállaló
villámgyors döntés, amely inkább már intuíció.
És ezzel együtt a hagyományos tájfutás értékrendjébe
tartozó egyenlô esélyek és igazságosság
kérdése is más értelmet kap, hiszen a szerencsének,
intuíciónak óriási szerepe van.
Amennyiben figyelembe vesszük, hogy a szintbeli eltérések,
a változó futhatóságú növényzet
vagy a rendkívüli részletgazdagság miatt a térkép
nem tudja olyan mértékben visszaadni a valóságot,
ami a szerencse nélküli döntésekhez szükséges
lenne, indokolttá válhat, hogy a versenyzôk a verseny elôtt
térkép nélkül megismerjék a versenyterepet,
felmérve a kritikus tájékozódási területeket,
megjegyezve azokat a helyeket, amit a térkép nem tud pontosan
ábrázolni. Ezzel önmagában még nem rontjuk
a tájékozódási feladatot, viszont igazságosabbá
tesszük a versenyt, mert nem a valóságot ábrázolni
nem tudó térképrôl kell a versenyzôknek jól-rosszul
megbecsülniük a valós helyzetet, hanem a valóságról
bennük élô képhez kell rendelniük a térkép
jeleit.
Magyarországon a nemzetközi gyakorlattal ellentétben eddig
nagyon kevés olyan rövidtávú verseny volt, amely a
versenyszám jellegzetességeinek megfelelô nehéz tájfutó
feladatot jelentett volna a versenyzôknek. Bízom benne, hogy egyre
több jó rövidtávú versenyünk lesz, mert
ebben a versenyszámban van a legtöbb esélyünk a jó
nemzetközi szereplésre.
dr. Lantos Zoltán szakfelügyelô
Vissza a Tájoló 2004/09 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!