Úgy érzem a magyar tájfutó társadalom
egy nagyszerűen megszervezett, gyönyörű erdôben
lezajlott ONEB-rôl utazhatott haza október 10-én. A Mátra
északi fele Szuha környékén szép fehér
erdôt ígért, legalább is így emlékeztem
2002-bôl. Igazam volt és nem volt csalódásban részünk.
Az út odafelé már jól indult, mivel a VK nagyszerűen
ki volt táblázva, ez nem mindig erôssége a magyar
tájfutásnak. A parkolás is jól meg volt szervezve,
és bár a késôn érkezetteknek elég sokat
kellett gyalogolniuk a Cél-hoz, ez még mindig jobb, mint a kocsit
veszélyeztetô, szörnyű erdei utakon való kocsikázás.
A verseny értesítô dörgedelmei úgy látszik
hatással voltak, mert én rossz helyen parkoló kocsit nem
láttam.
A Cél területe szép, megfelelô méretű
réten volt és pont jó helyre sikerült a pályák
kihelyezéséhez is. Igaz, hogy az I-es rajt 2800 m-re volt, de
legalább nekünk szenioroknak jóformán a VK közvetlen
közelében kellett rajtolnunk. Kivéve a mosdási lehetôséget,
minden kényelem megvolt a verseny központban és a finom,
minôségi fehér borból készült forralt
bor, az idôközben hidegre fordult idôjárás miatt,
kifejezetten nagy népszerűségnek örvendett.
A terep legnagyobb része tényleg gyönyörű, tiszta,
fehér erdôbôl állt. A pályák az én
személyes megítélésem szerint nagyon jól
sikerültek, még annak ellenére is, hogy egy angol ellenôrzô
bíró kicsit szívta volna a fogát a szint mennyisége
miatt, de ezt a terep adta és a magyar szabályzatban úgy
tudom nincs semmi elôírás az 5% maximum szintrôl.
Az egyetlen negatív megjegyzés a pályákról,
amit hallottam, abban állott, hogy egy jó pár I-es rajtból
induló pálya majdnem hogy a rajttól visszafelé indult
és ez okozott néhány versenyzônek problémát.
Ha már problémákról írok, hadd említsem
a mindkét napon alkalmazott két különbözô
befutó pontot, ami sok kavarodást, és néhány
diszkvalifikációt is okozott. Teljesen igaz, hogy a versenyzô
felelôssége, hogy a pálya végéig navigáljon
és megnézze a pont kódját, de mivel a magyar pályakitűzôk
nagyon ritkán használnak két befutópontot, talán
egy figyelmeztetés a VK környékén jól jött
volna.
Sajnos az átfutó pont szalagozása is megviccelt egy pár,
a pályája vége felé figyelmetlenül futó,
versenyzôt. Többen próbálták elérni a
célvonalat az átfutó pont szalagozása mellett, s
csak amikor újfent az erdôben találták magukat, akkor
korrigáltak. Egy ilyen versenyzô szépen le is vágta
az így kreált plusz távolságot és a célterületen
keresztül csörtetett a célba. Talán a jövôre
tanulságnak számíthat, hogy egy olyan célterületen,
ahol nincs elég hely ahhoz, hogy az átfutó pont jó
messze legyen a befutó szalagozásától, csak egy
befutó pont legyen kirakva, és az is közvetlen a célterület
szélén, hogy onnan azonnal vezessen a szalagozás.
Persze olyan verseny nincs, ami mindenkinek 100%-osan megfelelne. Hol arról
panaszkodunk, hogy túl hosszúak a pályák, hol arról,
hogy túl rövidek. A selejtezôrôl sajnos nem tudok írni,
mivel az én korosztályomnak csak egyfordulós volt a verseny,
de ami a döntôt illeti, egy-két szenior pálya tényleg
rövidre sikerült. Talán a nem szenior korú versenyzôtársak
megbocsátják nekem, hogy egy ONEB riport ürügyén
errôl polemizálok, de az igaz, hogy az idôsebbek közül
egyre többen futnak fiatalabb pályát a szenior pályák
rövidsége miatt. Ha máskor nem, a bajnokságokon talán
nekünk “öregeknek” is kellene egy komoly kihívás.
És ha a pálya adatok korábban megjelennének, mindenki
arra a pályára nevezhetne, ami megfelel neki.
A döntô vége felé sajnos a versenyzôk egy jó
hányada nem várta meg az eredményhirdetést, bár
a hidegre és esôsre fordult idô és távoli parkolás
miatt ez várható volt. A dobogósok értékes
díjakat és szép érmeket kaptak, ami méltóan
fejezte be az idei Egyéni Bajnokságot. Most már csak azt
reméljük, hogy nem kell megint 2 évet várni, hogy
ebben a szép erdôben újból futhassunk.
Grant Julianna
Vissza a Tájoló 2004/09 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!