Az idén korán volt a norvég bajnokság, majdnem egy hónappal korábban a megszokottnál. Ennek az volt az oka, hogy szeptember közepén rendezték meg a VB-t Svédországban. De nem csak ez volt meglepô, hanem az eredmények egy része is. Mint például, hogy a váltót Kristiansand elsô csapata nyerte és a Kristiansand második csapata lett a bronzérmes. Ráadásul 4 Kristiansand csapat volt az elsô 11-ben!
A bajnokságot Kongsvinger környékén rendezték,
kb. 100 km-re észak-keletre Oslótól, augusztus 19-22. között.
A terep változatos volt, helyenként szép, futható,
máshol köves, sűrű. A klasszikus terep dombosabb volt,
míg a rövidtáv és a staféta laposkásabb,
de dobottabb. Csütörtökön volt a klasszikus, zuhogó
esôben, pénteken a rövidtávú elôdöntô,
szombaton a rövidtávú döntô és vasárnap
a váltó. A rövidtávú döntô és
a váltó ugyanazon a terepen volt megrendezve. A pályákra
általában az volt jellemzô, hogy a pályakitűzôk
elszámolták magukat és a megfutott gyôztesidôk
meghaladtak a saccolt gyôztesidôket. A rövidtávú
versenyen 4-5 perc volt a hiba, a stafétán meg több.
Klasszikus
A legendás Magne Lystad (nagy bajnok az 50-es és 60-as években,
Európa-bajnok volt 1962-ben, a mostani VB elôfutára volt
az a verseny) házatáján futottunk, az úgynevezett
Finnskogen szélén. Finnskogen “finn erdô”-t jelent,
és ennek a környéknek az az érdekessége (és
a nevét is innen kapta), hogy az 1500-as és 1600-as években
aránylag nagy mennyiségű finn (ki)vándorló
itt telepedett le, a finnországi éhínség elôl
menekülve. Ezek a finnek az erdôkben irtásokat vágtak
ki, felégették a kiirtott fákat, majd a hamuba vetve a
gabonamagokat egyfajta erdei szántóföldeket és tanyákat
létesítettek és így éltek meg. Emiatt sokszor
a bennszülött norvégokkal ellentétbe kerültek.
Az idôjárás nem volt túl jó, esett az esô,
néha zuhogott, de a rendezôk nem bíztak semmit a véletlenre,
mert a Cél a helyi falumúzeum területen volt, ahol elég
sok fedett tornác és egyéb fedett terület volt. Ennek
különösen örültem, manapság a versenyrendezôk
nagyon kis része számit esôre, ez sajnos érvényes
a nagyobb világversenyeken is, mint EB vagy VB.
A fiúknál meglepetésszerűen nem a legnagyobb “ászok”
nyertek, hanem a szerény Hans-Gunnar Omdal (különben válogatott-tag),
Bj½rnar Valstad csak harmadik lett. Hanne Staff viszont megnyerte a nôi
kategóriát, 12 másodperccel Birgitte Husebye elôtt.
Jómagam 6. lettem, ami tűrhetô volt, hiszen már megint
meghűltem a verseny elôtt 3 nappal és a lábaimban
nem volt túl sok erô.
Rövidtáv elôdöntô
Semmi érdekes nem történt ezen a napon, leszámítva,
hogy végig esett az esô, és annak ellenére, hogy
a térkép nem nézett ki olyan zöldnek mint az elôtte
és az utána való napon, a futás mégsem volt
olyan könnyű, a magas csarabnak és áfonyabokroknak
köszönhetôen. Így a gyôztesidôk 5 perccel
nagyobbak voltak a vártnál. A nap lényege a továbbjutás
volt, és az sikerült is 2-3 perc hiba ellenére.
Rövidtáv döntô
Ah, végre elôtűnt a nap! Friss és hűvös
volt a levegô, és sütött a nap. A régi 15-éves
térkép eléggé kövesnek nézett ki. Hát
a kövek nem tűntek el az utóbbi 15 évben... A pálya
elején a magas csarab gátolta a gyors futást, de utána
bekerültünk a bozótba és a köves területre,
ami ráadásul jó technikás is volt. Sokan elszálltak
ezen a napon... Az aránylag fiatal Marianne Andersen nyert, 1 perccel
a finn Maria Hoffman elôtt. Hanne Staff bronzérmes lett. Én
a kellemetlen és keserű 4. helyre jöttem be, fél perccel
Hanne mögött. Érdekes volt, hogy a 7. pontra menet nekem volt
a második legjobb idom – én körbefutottam az úton,
és megérte. Annak ellenére, hogy a térkép
fehér azon az átmeneten, a futhatóság nem volt olyan
jó. Különben megint hibáztam vagy 2 percet, a végén
meg nem bírtam futni, túl fáradt voltam (és átkoztam
klubtársaimat, akik nem akartak idejében lefeküdni elôtte
való este; egy klubházban aludtunk matracokon).
Staféta
Ugyanazon a terepen és térképen futottunk, mint a rövidtáv
döntôjén, ezért elég sok embernek nem volt nagy
kedve futni, tudván hogy milyen zöld és köves terep
vár rájuk. A nap meglepetése a Kristiansand volt (többek
között J½rgen Rostrup, Holger Hott-Johansen és Anders
Norberg klubja). Érdekességként említhetô
meg az ezüstérmes Halden nemzetközi fiúcsapata, amelyben
egyetlen norvég sem volt: a svéd Emil Wingstedtbôl, a finn
Jarkko Huovilaból és Mats Haldinból állt. Tulajdonképpen
a Halden nôi csapata is nemzetközi volt: a bronzérmes csapat
a brit Heather Monroból, a finn Maria Hoffmannból és a
norvég Ragnhild-Bente Andersenbôl állt. A nôi versenyt
a Bçkkelaget nyerte, ezen senki nem lepôdött meg, hiszen az
utóbbi 11 évben ez volt a tizedik gyôzelmük.
Összefoglalásként elmondható, hogy mind a négy
verseny érdekes volt, technikás és kemény, és
egyúttal jó edzés volt a VB-re: a VB-n is a rövidtáv
nagyon hasonló köves terepen volt megrendezve, és nem volt
véletlen, hogy a norvégek jó eredményeket értek
el ott is. De errôl majd egy másik cikkben.
Fey Zsuzsa
Vissza a Tájoló 2004/09 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!