A 97-es OCSB óta megszokhattuk, hogy minden évben van legalább egy rangos verseny a Sümeg-Tapolca-Keszthely “aranyháromszögben”, idén ez a(z) Euromeeting volt az Eötvös emlékversennyel körítve (vagy fordítva, kinek hogy tetszik). A(z) Euromeeting egy évente megrendezésre kerülô összecsapás a skandináv B-válogatottak számára kontinentális terepeken – az, hogy az idei vendéglátónak a 2002-es EB rendezôgárdáját kérték fel a skandináv országok, jól mutatja, hogy a kezdeti negatív visszajelzések ellenére alapvetôen elégedettek voltak az akkori rendezéssel.
Egy péntek délutáni hévízi sprintet követôen
az ország egyik legjobb terepének számító
Kecskevárra tehettük be a lábunkat a szombati normáltávon
és a vasárnapi váltón. A hévízi terep
komplexitását – technikailag könnyű pontokkal
és gyors futhatósággal, de szinte sosem egyértelmű
útvonalakkal –ügyesen kihasználó pályakitűzés
(Fehér Fecó munkája) remélem követendô
példát fog szolgáltatni a késôbbi magyarországi
sprintversenyek számára. Ugyanakkor sajnos egy súlyos hiba
is csúszott a versenybe: az egyik pontot egy “alternatív”
útvonalról is meg lehetett közelíteni egy nyitva felejtett
garázskapun keresztül, amit a térkép nem jelölt.
Emiatt az eredmények gyakorlatilag összehasonlíthatatlanok
lettek, mivel a részidôk alapján 20-25 másodpercet
veszített az, aki a pontról kifelé menet a térkép
alapján került. Ráadásul odafelé menet is lehetett
élni ezzel a lehetôséggel: azok, akik véletlenül
a rosszabbnak tűnô útvonalat választották,
a bejárót használva nemcsak hogy nem rosszabb, de esetenként
még jobb részidôt is futottak, mint a jól koncentráló
társaik. Emiatt akár 1 perces különbségek is
keletkeztek a versenyzôk között, a cseh Petr Losman pl. így
lett második a férfi elitben. Azt hiszem, az lett volna a jó
megoldás, ha az áthatolhatatlan épület jelet megszakítva
egy rövid darabon árkád+kerítés formájában
történik ennek az ábrázolása, amit ugyan nehéz
kiolvasni, de legalább egy újabb hibalehetôséget
ad a versenyzôknek.
A probléma persze a szokásos: még egy ilyen elit versenynél
is csak társadalmi munkában készült a térkép,
így aztán nem is lehet hibátlant elvárni. Ezért
tartom fontosnak, hogy a versenyrendszer módosításával,
évente különbözô rendezôgárdák
versenyeit valamilyen módon kiemelve, mesterségesen gerjesszük
a létszámot bizonyos versenyeken. Így a nagyobb nevezési-díj
bevétel után profibb színvonalat lehet elvárni,
hiszen egy verseny megrendezésénél – a szövetségnek
fizetendô díjakon: SI, rangsoroló jogdíj – kívül
gyakorlatilag csak fix költségek jelentkeznek.
Amúgy az igazán neves nemzetközi versenyeken is elôfordultak
idén hasonló esetek sprint-térképeken, bár
azok inkább a barnászöld lakott (és egyben tiltott)
terület jelével voltak összefüggésben. Az EB-n
ketten is – Björnar Valstad és Carsten Jörgensen –
feladták magukat a célbaérés után, mivel
egy helyen olyan területeken (utcán és füvön) futottak
keresztül, amit a térkép – pontatlanul – lakott
területnek jelölt. A svéd Tobias Noborn pedig – aki most
is itt volt, de elég haloványan szerepelt – az O-Ringen prológját
(és vele 10 ezer svéd koronát) nyerte volna meg Gothenburg
belvárosában, ha az egyik pontra nem egy olyan lépcsôt
vett volna igénybe, ami helyett a térkép szintén
a lakott terület zöldjét ábrázolta. Nobornt az
O-Ringen alatt tartó többnapos vita után, a svéd szövetség
döntése nyomán végül nem zárták
ki, csak három perces idôbüntetést kapott (ennek az
összetettben szerezhetô további pénzjutalmak miatt
volt jelentôsége). A svéd szövetség arra akarta
ezzel a sprintversenyeket rendezôk figyelmét felhívni, hogy
legyenek a térképek pontosabbak, a barnászölddel csak
a valóban bekerített területeket jelöljék, a
többit rajzolják csak szépen ki, és legfeljebb nyomják
rá a lezárt terület jelet lilával. Nagyon kezdtek
már ugyanis lustaságból visszaélni a rendezôk
a sprint jelkulcs azon elvével, hogy ami valamilyen áthatolhatatlan
objektum jelével van jelölve, annak az áthatolása
kizárást is von maga után, függetlenül attól,
hogy az adott jelölés mennyire fedi a valóságot. Ez,
vagyis hogy közvetlenül a jelkulcs is rendelkezhessen kizárásról,
különben erôsen vitatott is a tájfutó-nagyhatalom
országokban.
Visszatérve az itthoni versenyre, a normáltávról
és váltóról nem sokat írnék, azt kaptuk,
amire számítottunk: jó pályákat egy remek
terepen és pocsék idôben. Talán csak azt említeném
meg, hogy az elit pályák vonalvezetése meglehetôsen
hasonlított az EB váltóéra – bár ez
maximum egy tucat embert érintett.
Amin viszont érdemes még elmélkedni egy kicsit, az a magyarok
érdektelensége a verseny iránt. Egyrészt a hobbiversenyzôké
a nemzetközi mezôny, és azon belül a magyar válogatott
megtekintésére: az Eötvös ev. kategóriáiba
a külföldiekkel együtt is csak 350-en neveztek (péntekre
ill. vasárnapra még kevesebben), és a rossz idô miatt
természetesen még ennyien sem jöttek el. Másrészt
maguknak a válogatott versenyzôknek a hozzáállása
is megdöbbentô volt még számomra is, aki pedig már
a rendszerváltás utáni amatôr válogatotton
szocializálódtam: voltak akik el se jöttek, de a résztvevôk
között is egymást érték a lemondások,
hazautazások, machinálások a váltó-összeállításokkal
– viszont az visszatérô téma volt, hogy a bankett pénzbe
kerül, és a szövetség nem fizeti. Most, hogy megkaptuk
a 2009-es VB rendezési jogát, ezeken a közeljövôben
mindenképpen változtatni kell, különben nemcsak a svájciak
(2003) és a svédek (2004) fognak lepipálni minket eredményesség,
látványosság és nézôk terén,
de a csehek (2008), ukránok (2007), sôt, még a japánok
(2005) is.
Skuló Marci
Vissza a Tájoló 2004/09 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!