Budapesti hírek


PÁLYÁZATI KIÍRÁS
a Budapest Nagydíj 2005. évi megrendezésére

Folytatni kívánjuk a Budapest Nagydíj 2 napos tájfutó verseny hagyományos módon történô megrendezését, ezért a BTFSz elnöksége pályázatot hirdet a Budapest Nagydíj névhasználat 2005. évi elnyerésére.
Pályázhatnak a BTFSz tagszervezetei olyan 2 napos versenyükkel, amely a 2005. évi országos versenynaptár tervezetébe rangsoroló versenyként a naptár-bizottság támogatásával bekerült. A szervezetek pályázhatnak önállóan, vagy összefogva, közösen. Tehát 2 különálló versennyel is lehet pályázni, amennyiben azok egymást követô napokra kerültek a versenynaptárba.
A pályázó vállalja, hogy a verseny megnevezésében elsô helyen álljon a Budapest Nagydíj cím, s ezt jól láthatóan feltüntetve ily módon használja minden olyan kiadványon, ahol a verseny neve megjelenik. Vállalja továbbá a BTFSz logojának használatát a versenyértesítôn.
A BTFSz a rendezési költségekhez hozzájárul, melynek összege max. 300 eFt lesz. Ennek fejében a nyertes pályázó a rangsoroló versenyek követelményein túlmenô többlet rendezési szolgáltatást nyújt. Úgy az összeg, mint a felhasználás módja a BTFSz és a nyertes pályázó közti szerzôdésben kerül rögzítésre.
A pályázatot egy példányban írásban (amely természetesen lehet elektronikus levél formájában is) kell benyújtani a BTFSz-nek 2004. december 30-ig. A pályázatban meg kell jelölni a verseny minden lényeges paraméterét, ismérvét a szokásos versenykiírási minta szerint, beleértve a nevezési díjat. Be kell mutatni a magas szakmai színvonal biztosítékait (terep, térkép, versenyközpont, rendezôség, engedélyek, stb.) Célszerű megadni az elvárt többlet szolgáltatás tervezett formáját (pl. média megjelenés, látvány elemek a rendezésben, kiemelt díjazás, külföldi részvétel, budapesti utánpótlásnak nyújtott kedvezmények), valamint minden olyan momentumot, amely az értékelést kedvezôen befolyásolhatja. Az elbírálásnál hátrányt jelent, ha a pályázó versenyén az elmúlt 3 évben a rangsoroló versenyek követelményeinek be nem tartásával kapcsolatos rendezési hiányosság, hiba fordult elô.
A pályázatokról a budapesti versenybizottság javaslata alapján a BTFSz elnöksége 2005. január 15-ig dönt. A nyertessel a részleteket a január 30-ig megkötendô szerzôdésben rögzítjük.
Felvilágosítást adnak bármely, a pályázati kiírásban nem részletezett kérdésben:
Scultéty Gábor versenybiztos, 23-446-175, gabor.scultety@opel.hu, vagy Lengyel Andrea fôtitkár, btfsz@dpg.hu.
Budapest, 2004. október 5.
BTFSZ Elnöksége

Legyél Törzstámogató!
Öt sikeres év után hatodik alkalommal hirdeti meg a BTFSZ a törzstámogató rendszert. Az új támogatói forma bevált, az elmúlt évben is sokan támogatták a szövetséget. Most a hatodik év elôtt újra idôszerű elmondani, miért elônyös ez a támogatási forma:
– Ha magánszemély fizeti be a támogatást, akkor 30 %-át levonhatja a személyi jövedelem adójából. Tartós adományozás esetén további 5 % vonható le.
– Ha vállalkozó fizeti be a támogatást, akkor az adóalap csökkenthetô a befizetett összeg 150 %-ával. Tartós adományozás esetén további 20 % vonható le.
Nagyon fontos, hogy a támogatás összege még az idén, december 31-ig megérkezzen! Csak így lehet, még erre az évre kiadni a levonásra feljogosító igazolást, amelynek feltétele, hogy a támogató adóigazolási számát is közölje.
A Törzstámogatók három fokozata
a következô:
– bronz fokozatú támogató,
aki legalább 4000.- Ft-ot fizet be.
– ezüst fokozatú támogató,
aki legalább 8000.- Ft-ot fizet be.
– arany fokozatú támogató,
aki legalább 16 000.- Ft-ot fizet be.
Támogatóinktól nem csak pénzt kérünk, hanem tanácsaikra, javaslataikra is igényt tartunk. Szeretnénk, ha az évrôl-évre egyre erôsödô Törzstámogatói kör a budapesti tájfutósport igazi támasza lenne, az a biztos bázis, akikre mindig támaszkodhatunk.
A kapott támogatást az elmúlt évhez hasonlóan a BTFSZ fô céljainak, feladatainak megvalósítására fordítjuk. Ezek közül az első és legfontosabb az utánpótlás fejlesztése, erôsítése. A legjobbak továbbfejlôdése érdekében működtetjük a Budapest Utánpótlás válogatottat. A szakosztályokban működô utánpótlás csoportokat közös edzôtáborok, edzések, utaztatások szervezésével kívánjuk segíteni. Erônkhöz mérten próbáljuk támogatni a szenior tájfutást is. A remélt támogatást a Tájoló decemberi (04/10.) számához mellékelt csekken vagy személyesen a még hátralévô versenyeken kérjük befizetni úgy, hogy december 31-ig be is érkezzen. A csekkre kérjük ráírni: Támogatás, valamint az adóigazolási számot. Minden eddigi és új törzstámogatónknak köszönjük az anyagi segítséget.
BTFSZ Elnöksége

Elnökségi ülés
A BTFSZ elnöksége október 4-én tartotta soron következô elnökségi ülését. Az ülés elsô napirendi pontjaként Bugár József elnök átadta az igazolványokat az idén végzett új versenybíróknak. A bírók névsorát a Tájoló 04/6. számában közöltük.
Ezt követve az elnökség megtárgyalta a Sítájfutó és Tájbringa Bizottság beszámolóját. A beszámolóból megtudtuk, hogy valójában ennek a két szakágnak nincs speciális budapesti vonatkozása. A szövetség nem támogatta anyagilag ezt a két szakágat, és nagyon kevés kimondottan budapesti rendezésű versenyt rendeztek. Ugyanakkor e két szakág versenyzôgárdájának jelentôs része budapesti. Itt alapvetô stratégiai döntésre volna szükség, kell-e ezzel a két szakággal Budapesten foglalkozni, vagy elég az egész ügyet országos szinten kezelni. Jövôre Szlovákiában, Besztercebányán lesz a tájbringa világbajnokság. Ez egy olyan lehetôség, amelyet vétek lenne maradéktalanul ki nem használni – írja a beszámoló. A felkészülési programnak valószínűleg része lesz egy Budapesten rendezett országos bajnokság is, amelynek rendezéséhez segítséget tudna nyújtani a budapesti szövetség.
A sítájfutás területén a jövô évi világversenyeken való rajthoz állást minden bizonnyal az anyagi eszközök fogják behatárolni. Az országos bajnokságok elkerülik Budapest környékét, de megfelelô hóviszonyok esetén néhány kisebb verseny rendezése Budapest környékén is várható.
Az elnökség a továbbiakban meghallgatta Szopori Éva beszámolóját a budapesti utánpótlás válogatott csehországi szereplésérôl.
Az év során fegyelmi ügy nem volt, így a Fegyelmi bizottságnak nem volt mirôl beszámolnia, a Térkép bizottság beszámolóját pedig a következô ülésre halasztotta az elnökség.

Határidôk
Budapest Tájfutója Díj pályázatának beadási határideje: 2004. november 16.
Budapest nyílt bajnokságainak 2005. évi megrendezésére kiírt pályázatok beadási határideje: 2004. november 30.
A Budapest Nagydíj 2005. évi megrendezésére kiírt pályázat határideje: 2004. december 30.
Vásárlások
A BTFSZ raktárában a Budapest környéki térképek mellett papírbója, versenyzôkarton vásárolható a hivatalos idô alatt. A Tájfutás című népszerűsítô kis füzet utánpótlást nevelô budapesti klubok részére díjmentesen beszerezhetô. Vidéki klubok is féláron kapják, amennyiben min. 100 darabot vásárolnak.
(100 db ára 5000.- Ft)



Vissza a Tájoló 2004/09 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!