Az Elitranglista egyik futama a Középtávú OB döntôje
volt. A legjobbak útvonalait megnézve két mondás
jutott az eszembe: Akinek nincs a fejében, annak legyen a lábában.
Lassan járj, tovább érsz!
Ezzel senkit sem kívánok megsérteni, de az útvonalak
és részidôk ezt mutatják. Azért a hibák
hátterét is ismerni kell. Oláh Kati, a harmadik helyezett
valószínűleg ezen a versenyen futott idén másodszor
térképpel a kezében! Makrai Évi pedig jó
fizikai erôben volt és jobban vitte a lába, mint ahogy ebben
a nyári hôségben kellett volna. Marika jelenleg fizikailag
kevésbé felkészült, de mivel hiba nélkül
futott, így még átmeneteket is tudott nyerni.
Az elôzô OB-ról írt cikkemben beszéltem a gyôztes
idôkrôl. Véleményem szerint nem a pályakitűzô
hibázott, mivel a tavaly itt rendezett Hungárián a nôi
idôket nézve megfelelô lett volna a pályahossz. A
hármójuk legjobb részidôit összeadva 35.23-as
idôt kapnánk, ami megfelelô gyôztes idô lett
volna.
Térjünk a pályákra. Az elsô átmenetet
kis különbséggel Kati elôtt Évi nyeri. Marika
23 mp-cel lemarad. A kettes pontra menet Kati a rossz kúpokra történô
ráfutásával nagy elônyt adott a többieknek.
A hármas pontra biztos pontfogással Marika nyer. A rajtlistát
figyelembe véve Évi a négyes pont körül láthatta
már Katit. Az ötös pontnál találkoztak, majd
együtt hibáztak a hatosra. Így itt is Marika lett a nyerô.
A következôkben Kati igen erôs tempót diktálva
elfut Évitôl. Ezt az elônyét a 12-es és 13-as
pontra menet sikerül eladnia két nagyobb hibázással.
Innét egymást figyelve jöttek a célig.
Úgy tűnik, hogy Oláh Kati és Makrai Évi nagyon
szeretett volna nyerni. Így egy kicsit keményebb tempót
választottak, mint ahogy biztosan tudtak volna tájékozódni.
Marika higgadt versenyzéssel, egy sokkal lassúbb tempóban
beférkôzött közéjük a dobogóra.
A pálya tipikus alföldi középtávú pálya.
Folyamatos, egyenletes koncentrációt igényel komolyabb
útvonalválasztás nélkül.
Köszönöm a lányoknak, hogy közzé tehettem
az útvonalaikat. Remélem tanultak ôk is és mások
is a hibáikból és legközelebb sikerül majd valaki(k)nek
erôs tempóban is hiba nélkül futni.
Fagyi