Úgy gondolom, a versenyzôk és a rendezôk is sikernek
könyvelték el a hat különbözô terepen megrendezett
sorozatot. Nagy szerencsénkre az idô kitűnô volt. A
verseny színvonalát emelte a népes magyarországi,
no meg a cseh, olasz, osztrák, skót, ukrán, egyesült-államokból
érkezett versenyzôk jelenléte. (Eredmények a www.transilva.gmi.ro
honlapon).
A WRE részvevôi magas pontszámokat érhettek el. Megemlítem,
hogy nálunk igen könnyen lehet WRE pontot szerezni. Az idei gyôztes,
Mutiu Ovidiu 1171 pontot kapott, míg az azonos idôpontban megrendezett
WRE versenyeken Svájcban a nyertes 1199, Dániában 1158
pontot kapott.
Külön köszönetet szeretnék mondani a BTFSZ és
Kiss Endre által felajánlott (és a magyar ajkú díjazottaknak
kiosztott) Tájoló idei számaiért, a
BIMAHEV szponzorálásáért aki annak ellenére,
hogy fizethette volna a hazaiak alacsony nevezési díját
nyugati-ként segített a verseny mérlegének
javításához.
Már most szeretettel hívok meg mindenkit a jövô évi
versenyünkre, melyet igyekszünk magas színvonalon, a magyar
versenynaptárral egyeztetve megrendezni. Megpróbáljuk biztosítani
a kicsiknek a szalagozott mini-pályát, a nagyoknak
meg az utolsó napi idôkiegyenlítéses középtávút.
Lesz klasszikus pálya is és remélhetôleg két
WRE.
Fey Klára