Serdülô és Ifi EB 2004


Idén Ausztria, azon belül is Salzburg adott otthont e rangos versenynek. A rendezést a Salzburgtól 10 kilométerre található kisváros, Henndorf tájfutó klubja vállalta magára. A rendezők között találhattuk a többszörös világbajnoki és európabajnoki helyezett Lucie Böhmöt is..

Hazánk 16 versenyzővel képviseltette magát, azaz a lehető legnagyobb kerettel utaztunk. A versenyzőket 3 válogatott edző kísérte, név szerint Dr. Nagy Árpád, Kelemen János és Hrenkó László, + Kisvölcsey Ákos is, de emellett több szülő és segítő elkísérte a csapatot. Mielőtt a versenyről részletesebb beszámolót írnék, említést kell tennem a több mint féléves felkészülési munkáról, ami nélkül az elért eredmények nem születhettek volna meg. Egyértelműen jó döntés volt a téli és tavaszi időszakban a válogatott edzőtáborok (összetartások) megszervezése, amely mind a csapatszellemre, mind a felkészülésre pozitív hatással volt.
Mint a Csapat tagja bátran állíthatom, hogy nagyon jól összekovácsolódtunk, barátságok születtek, amelyek megkönnyítették a kemény felkészülést. Három osztrák edzőtáborban is részt vehettünk, amelyeken a versenyhez hasonló alpesi terepeken futhattunk, sőt még a salzburgi belvárost (sprint) is többször bejártuk. Dióhéjban ennyit a felkészülésről, de mi is történt a versenyen?
Már pár nappal a verseny előtt kiutaztunk Ausztriába, hogy edzhessünk párat még kint is a verseny előtt.
A szállást, mint a legtöbb csapat a verseny előtti napon foglaltuk el. Mindenki kíváncsian várta, milyen is lesz a péntek délutáni sprint, hogy hol lesz, milyen is lesz. Nem volt biztos, hogy a folyó jobb vagy bal partján rendezik, azaz az óvárosban, vagy a másik oldalt a Kapuzinerberg lábánál. Végül is az általunk jól „bejárt” óváros és a Mönchsberg lett a verseny színtere. A célt a híres salzburgi dómnál állították fel, a rajt pedig a város felett magasodó Mönchsbergen volt. A pályák első felében így inkább erdős jellegű területen futhattunk, majd egy jó „nagy adag szint” leadásával (egy óriási lépcsőn át) máris az óvárosban találhattuk magunkat, ahol a második rész zajlott. Ezzel a kettősséggel igazán változatos pályák születtek.
Ugye az eredményekről is beszélnünk kell. Valamelyest eredményesebb „nyitányra” vártunk a tavalyi EB tükrében, de így is születtek jó eredmények. Ha a lányoknál kezdjük, Péley Dóri végre saját kategóriájában futva (nem18-ban) az értékes nyolcadik helyet szerezte meg, ifi fiúknál Tóth Ádám tizenharmadik lett, jómagam pedig serdülő fiúban ezüstérmes lettem. Aki az eredményeket böngészi, ugyan nem figyel fel rá, de mindenképp említést kell tennem Lenkei Zsoltról, kategóriatársamról, csapattársamról, és egyben nagyon jó barátomról, aki aranyérmes időt futott, azonban az átfutó ponton sajnos nem csippant a dugókája, és kizárásra került. Én egy cseh fiúval tizedmásodpercre pontosan azonos időt futva végeztem a második helyen 2 másodperccel lemaradva a győztestől.
A szombati nap a klasszikus távé volt, egy tipikus alpesi terepen, meredek hegyoldalakkal, patakokkal és részletgazdag domborzattal. Mind fizikailag mind technikailag igazán nagy kihívás elé állította a résztvevőket ez a terep, épp ezért is mondahatóak az itt elért eredmények értékesnek. Ifi fiúban a normál táv végre meghozta Kovács Ádámnak a megérdemelt egyéni sikert, szoros csatában, mindössze egy perccel lemaradva a dobogóról a negyedik helyen zárt. Serdülő fiúban pedig Lenkei Zsolt szintén mindössze egy percre a dobogótól az ötödik helyet szerezte meg. Ugyanitt Kerényi Máté a tizenharmadik, én pedig a tizennyolcadik helyen zártam. Máthé Fanni idősebbek között indulva, 18-ban az értékes tizennegyedik helyen zárt. Este tartották egy sörgyár hangulatos pincéjében az eredményhirdetést és a bankettet, ami szintén nagy élmény volt, jó hangulatban zajlott. Lélekben már sokan a váltóra készültek és próbáltak a nagy mulatozásoktól távol maradni (ez valamelyest nekem is sikerült), de lássuk, mi is történt az utolsó nagy napon.
A váltó szintén alpesi jellegű terepen zajlott, bár nekem valamivel egyszerűbbnek tűnt, mint a szombati. A rajt után sokáig látszottak a versenyzők, az átfutás is hosszú és látványos volt, épp ezért a nézők és edzők is szinte végigizgulhatták az egész versenyt. Kettő érmet szereztünk ezen a napon, azaz a legsikeresebb nap a váltóverseny volt. A serdülő lányok, Szerencsi Dóri, Őry Eszter és Péley Dóri kitettek magukért és a harmadik helyen értek célba. Sz. Dóri hozta az élbolyban a váltót, majd Eszter tovább javítva a dobogóra juttatta fel a csapatot, P.Dóri pedig biztos futással a harmadik helyre hozta be a váltót. A serdülő fiúk, K. Máté, L. Zsolt és én az ezüstérmes helyen végeztünk, a cseh váltó mögött. Én futottam elsőként, kisebb hátránnyal még az élbolyban végeztem, amit Máté az ezüstérmes helyre javított, Zsolt pedig megtartva ezt az eredményt a biztos második helyen futott be. Így nagy napot zárt a magyar csapat, és még egy napot kinnmaradtunk Salzburgban, hogy megünnepeljük a csapat szép eredményeit. Igaz nem lett annyi érmünk, mint Pezinokban, de bátran állíthatom, hogy jó eredménnyel zártuk a versenyt. A nemzetek versenyében az összesítésben negyedik helyen zártunk.
Véleményem szerint mindegyikünk felejthetetlen élményekkel tért haza erről a versenyről, mint a Csapat tagja, büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapatban versenyezhettem. A személyes kapcsolatok és a jó viszony az edzőkkel egyaránt hozzásegített minket az eredményekhez, és ezúttal is szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak, és azoknak is, akik a csapatot támogatták a felkészülésben.
Remélem jövőre Sumperkből szintén ilyen eredményekkel és élményekkel térhetünk majd haza, én is mindent meg fogok tenni azért, hogy ott is jól szerepeljek.

Szabó András

Sprint
Women -16 (73) 2.0 km 40 m
  1 Oleynichenkova Nina	Rus	12:31,7
  2 Machútová Lucie	Cze	13:23,4
  3 Rozova Tatiana	Rus	13:25,2
  8 Péley Dorottya	Hun  13:49,9
16 Öry Eszter	Hun  14:50,0
23 Nagy Virág	Hun  15:12,2
Women -18 (69) 2.4 km 40 m 14 C
  1 Wicha Iwona	Pol  15:03,3
  2 Macinska Jana	Slo  15:46,6
  3 Krafková Lucie	Cze  15:52,7
22 Hrenko Ivett	Hun  17:23,4
50 Máthé Fanni	Hun  20:40,2
51 Prill Dora	Hun  21:37,5
53 Tas Katalin	Hun  22:07,2
Men -16 (77) 2.4 km 35 m 14 C
  1 Chrom Adam	Cze  12:52,6
  2 Szabo András	Hun  12:54,8
  2 Kodeda Stepán	Cze  12:54,8
17 Kerényi Máté	Hun  14:01,7
28 Györgyi-Ambro Gergely Hun 14:32,3
     Lenkei Zsolt	Hun	mp
Men -18 (78) 2.7 km 75 m 16 C
  1 Glibov Ruslan	Ukr	15:33,6
  2 Ryzhkou Siarhei	Bel	15:34,5
  3 Krajcik Michal	Slo	15:37,1
13 Toth Ádám	Hun	16:21,9
21 Zöldesi Andor	Hun	17:10,5
27 Kovács Ádám	Hun	17:35,1
36 Kovács Robert	Hun	17:44,9 
Hosszútáv Women -16 (70) 4.8 km 200 m 15 C 1 Mendel Tatiana Rus 45:52 2 Karochová Simona Cze 47:30 3 Rozova Tatiana Rus 48:59 18 Péley Dorottya Hun 55:06 27 Szerencsi Dora Hun 57:27 30 Öry Eszter Hun 58:12 56 Nagy Virág Hun 70:46 Women -18 (65) 5.5 km 290 m16 C 1 Würmli Sara Swi 53:31 2 Goffre Anaďs Fra 54:58 3 Knechtli Lilian Swi 55:57 14 Máthé Fanni Hun 64:35 25 Prill Dora Hun 67:50 39 Tas Katalin Hun 73:44 41 Hrenko Ivett Hun 76:08 Men -16 (74) 6.4 km 250 m 17 C 1 Kodeda Stepán Cze 50:41 2 Rass Jonas Ita 51:22 3 Meuli Jonas Swi 51:34 5 Lenkei Zsolt Hun 52:35 13 Kerényi Máté Hun 56:42 18 Szabo András Hun 58:10 45 Györgyi-Ambro Gergely Hun 66:18 Men -18 (75) 7.0 km 290 m 17 C 1 Krajcik Michal Slo 51:06 2 Benes Jan Cze 53:38 3 Mazurek Filip Pol 54:42 4 Kovács Ádám Hun 55:50 21 Zöldesi Andor Hun 61:44 63 Toth Ádám Hun 81:28
Váltó Women -16 (20) 1 Russia 1:29:41 2 Czech Republic 1:32:19 3 Hungary 1:32:30 Dora Szerencsi, Eszter Öry, Dorottya Péley Women -18 (20) 1 Poland 1:52:47 2 Czech Republic 1:55:21 3 Lithuania 1:56:12 9 Hungary 2:07:43 Katalin Tas, Ivett Hrenko, Fanni Máthé Men -16 (20) 1 Czech Republic 1:34:50 2 Hungary 1:38:43 András Szabo, Máté Kerényi, Zsolt Lenkei 3 Latvia 1:41:00 Men -18 (20) 1 Slovakia 1:43:19 2 Czech Republic 1:43:22 3 Romania 1:45:33 16 Hungary 2:03:10 Andor Zöldesi, Ádám Toth, Ádám Kovács
Nemzetek versenye 1 Czech Republic 1809 2 Switzerland 1515 3 Russia 1317 4 Hungary 1182 5 Poland 1034 6 Austria 1011 7 Lithuania 937 8 Latvia 923 9 Slovakia 899 10 Ukraine 894 11 Germany 846 12 France 748 13 Bulgaria 726


Vissza a Tájoló 2004/07 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!