Az idei EB-t a Világ Kupa sorozat elsô állomásaként
rendezték meg a dániai Roskildében az idén bevezetésre
kerülô versenyrendszerrel, mely szerint a három versenysorozatból
álló Világ Kupa egyik versenysorozata az Európa-bajnoksággal
egyezik meg, míg egy másik a Világbajnoksággal.
Mindez a világranglista életre hívásával
együtt jelentôsen csökkentette a Világ Kupa értékét,
annyira, hogy a jelenlegi tervek szerint meg is fog szűnni.
Felnőtt EB távolodó mezőnyök Roskilde 40 km-re nyugatra fekszik Koppenhágától,
a területre jellemző, hogy kevés összefüggő erdős területtel rendelkezik. A
versenyek nagyobb részét a városban és közelében rendezték, míg a középtáv döntője
40 km-re Koppenhágától északra volt, az egyéni döntő délre kb. 100 km-re. Mindkét
távoli terep különleges volt, az adott versenyszámhoz legjobban illő terepeket
választották ki. A középtáv terepe lapos volt, gyors, de nehezen belátható technikás,
a hosszútávé szintes, néhol részletgazdag domborzattal és sok útvonalválasztási
lehetőséggel.
A két verseny selejtezője egész más jellegű volt, kifejezetten bozótos, magas
aljnövényzetű, sok csalánnal. Kellemetlen, fogós terepek.
Érdemes többet szólni a rövidtáv versenyeiről, mert ez az a versenyszám, amely
a legkevésbé kiforrott, a legtöbb próbálkozás és változás zajlik itt a sportágon
belül.
A selejtező és a döntő egyaránt a városban zajlott, a terepleírásból és a bulletinben
szereplő térképrészletekből egyértelműen kiderült, hogy pontosan hol. A versenynap
előtt a terepeket a várostérkép segítségével alaposan be lehetett járni, meg
lehetett nézni az érdekes területeket és kritikus helyeket, majd a verseny előtti
technikai értekezleten a városról korábban készült tájfutó térképet is megkaptuk.
Így alaposan és részletesen meg lehetett ismerni a terepet, sőt várható útvonalakat
is lehetett tervezni, kitalálni a célhelyet, a rajtot és a kritikus útvonalakat.
A terepeken nem lehetett azonban útvonalakat tesztelni, edzeni.
A versenyeken már szigorú karantén volt, semmilyen versenyre vonatkozó információ
nem juthatott el a rajt előtt állókhoz.
A selejtező egy pavilonrendszerű kórház területén és akörül zajlott többszöri
hurkokkal, néhány lezárt területtel, bozótossal, patakkal és mocsárral. A pálya
nehézségét az útvonalak kiválasztása jelentette, átlátni a nehezen áthatolható
és tiltott területek, valamint a pálya többszörös hurkai között a leggyorsabb
útvonalakat, mekkora kerülőt érdemes bevállalni a bozótfoltokon átfutás helyett.
Ehhez a legtöbb segítséget a megelőző terepbejáráson összegyűjtött információk
nyújtották. Aki összegyűjtött minden rendelkezésre álló információt, és alaposan
kielemezte azokat, az jelentős előnnyel állt rajthoz. A tavalyi svájci világbajnoksággal
együtt mondhatjuk, hogy a rövidtávú tájfutás mind szellemében, mind felkészülésében
jelentősen különbözik a többi számtól.
A döntő a város egyik nagy parkjában és közvetlen környékén zajlott, úgy, hogy
a versenyzőket több részletben hosszú percekig láthatták a nézők, nem voltak
útvonalat jelentősen befolyásoló lezárások és kellemetlen bozótosok sem, de
volt hosszú átmenet, ellenőrző pont a térképen nehezen látható szintkülönbségnél,
illetve magas aljnövényzetben.
A három egyéni számra egyaránt jellemző volt, hogy a döntők érdekes terepeken,
érdekes, korrekt pályákon zajlottak, míg a selejtezők jóval gyengébb terepeken,
bozótosokkal, kellemetlen, küzdős pályákkal.
A váltó a két selejtező melletti terepen volt, laposabb, kevésbé bozótos, technikás,
nagyon gyors terepen, jó pályákkal, de a pályák között kevés különbséggel. Így
egy-egy hiba a bolyból és a versenyből való kiesését jelentette.
A versenyrendezési tendenciák alapján a középtáv a legtechnikásabb verseny,
amely egyben gyors is, a hosszú táv fizikailag nehéz, az útvonalválasztási feladatok
hangsúlyos szerepével, a váltónál a szoros és gyors verseny a cél, ahol egy-egy
hiba végzetes lehet, a rövidtávnál a gyors helyzetfelismerésen és maximális
koncentráción van a hangsúly. A mezőny fizikai erősödését jelzi, hogy valamennyi
versenyen a tervezettnél gyorsabb volt az élmezőny, többször jelentősen is.
Az eredmények alapján a skandinávok és a Skandináviában készülő és versenyző
futók voltak legeredményesebbek. Három aranyat nyertek a svédek, kettőt a svájciaknak
Simone Luder-Niggli, egyet-egyet a norvégok, a finnek és a franciák. A svédek
sikerének záloga lehet az a felkészülési módszer, amit a sokszori 3-4 napos
edzőtáborok jellemeztek gyors technikai edzésekkel és az erős összpontosítást
célzó pszichikai felkészülés.
A mi eredményeink közül négy említésre méltó futás volt. Makrai Évi bejutott
a középtáv döntőjébe, és így egyedül futhatott egyéni döntőt a magyarok közül,
Józsa Gabi a B váltó első futójaként 3. helyen jött be, a férfi A váltó (Domonyik,
Lévai, Molnár) az utolsó km-ig versenyben volt az EB 8. helyért, majd végül
12. lett az első csapatok között, és Oláh Kati a váltó utolsó futójaként élmezőnybe
illő időt futott.
Miért nem értünk el jobb eredményeket?
Röviden ennyit ér ma a sportágunk a nemzetközi porondon, a sportági kultúránk
ezen a helyen van az országok rangsorában. Bebizonyosodott, hogy a nők 10.45-ös
3000 méteres és a férfiak 15.40-es 5000 méteres itthoni szintideje valóban a
nemzetközi középmezőny szintjét képviseli, aki nem tudja ezt teljesíteni, az
képtelen döntőbe jutni, vagy váltón elfutni a bollyal. A résztvevő nyolc magyar
versenyzőből ezeket a szinteket négyen teljesítették idén.
A fizikai felkészülés általánosan hiányos, alapvető lenne, hogy egy világversenyen
való részvételre pályázó versenyző már ifi korától kezdve minden nap fusson
legalább egyszer, és minden héten legyen legalább egy anaerob edzése. Ismerve
az edzésnaplókat, ez sok jónak tartott versenyzőnknél nincs így.
Emellett kevés olyan verseny van itthon, amely a nemzetközi pályakitűzési és
versenyrendezési tendenciákat követi, és nagyon kevés az a verseny, amely komoly
koncentrációra kényszerítené a legjobbakat. Ez utóbbi hátrányt rendszeres közös
válogatott edzésekkel lehet pótolni, amelyre jövő tavasszal újból kísérletet
teszünk. Ugyanakkor az is felmerül minden versenyzőben, hogy mi az, ami miatt
érdemes heti 10-15 órát futni, és további órákat tölteni gimnasztikával, erősítéssel,
térképek és útvonalak elemzésével.
Ma egy tökéletesen amatőr sportág képviselői próbálják meg felvenni a versenyt
profikkal és félprofikkal, és a távolság egyre nő.
Végezetül úgy gondolom, hogy valamennyi magyar EB résztvevő dicséretet érdemel,
mert csaknem mindenkinek volt legalább egy jó futása, és a többség munka és/vagy
család mellett készülve hozta ki magából a legtöbbet.
dr. Lantos Zoltán szakfelügyelő
Vissza a Tájoló 2004/07 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!