Idézet:Tájoló 2004/1: -A legjobbakat támogassuk szakmailag, versenyszervezéssel, technikai edzésekkel (ebbôl a szakmailag a válogatott edzôk részérôl hozzánk semmi nem érkezett, egyedül Hegedűs Zoltán segített nekünk, aki már egy ideje nem is válogatott edzô…)
Néhány alkalommal már találkoztam olyan cikkel,
amely megpróbálta megfejteni, vajon miért vagyunk gyengék
az ifi korosztály után, vajon miért hagyják abba
a kemény edzéseket legjobb juniorjaink, amikor a felnôtt
korosztályba lépnek. Szerintem a legcélszerűbb azokat
megkérdezni, akik éppen benne vannak. Ezért most megpróbáljuk
leírni, hogyan is fest ez belülrôl, versenyzôi szemmel.
Istivel az idei Junior VB-re a lehetô legjobban próbáltunk
meg felkészülni. Együtt edzettünk az alapozástól
egészen a VB-ig. Az alapozás elôtt is már a VB volt
a legfontosabb cél, úgy gondoltuk mindent ehhez igazítunk
(sok egymást követô hétvégén van verseny,
és ilyenkor nem ajánlatos heti 2 kemény edzést csinálni,
mert fáradtan nehéz versenyezni, de mi most ezzel nem törôdtünk,
a rendszeresség, a felkészülés, a formaidôzítés
szerintem fontosabb, mint, egy OB). Én elsôéves egyetemista
vagyok, Isti az érettségire készül, de már
szeptemberben eldöntöttük, hogy elsô a sikeres felkészülés,
aztán a tanulás, ugyanis idén tudtuk, hogy magyar tájfutó
fel tudja venni a versenyt a nemzetközi élmezônnyel Lengyelországban.
Én (Pelyhe Dániel) már a 3. JWOC-on vettem részt,
és látom, mennyire számít, hogy milyen terepen versenyez
az ember. 17 évesen Magyarországon a normál távon
a hibáimat levonva kb. 5 percet kaptam a világbajnoktól.
18 évesen Spanyolországban (már itt is lehetett volna eredmény,
de itt még fejben voltak gondok), hiba nélkül már
csak 2 percet kaptam volna a világbajnoktól. Aztán jött
2003, Észtország. Mi fiúk kicsit jobb fizikai állapotban
voltunk mint a lányok, mégis azon a terepen ugyanolyan gyengén
szerepeltünk. Átlagosan hiba nélküli futással
a normáltávon kaptunk kb. 8-9 percet. Tavaly Mets Miki írt
a listára a VB eredmények láttán, hogy ôk
már 2 nap után megtanultak átmenni úgy a mocsáron,
hogy nem lett vizes a lába, csak itt nem errôl van szó.
A skandinávok nem azért aláznak le (mint ez az idei VB-n
is kiderült) skandináv terepen, mert fizikailag sokkal jobbak, hanem
azért, mert puha talajon teljesen más izmokat kell megmozgatni,
az ellépés is más. Én a 6. pontom után már
úgy éreztem, hogy teljesen kivagyok. Érdekességképp:
egy 300-400 méteres átmenetben kaptam 20 mp-t, de egy útfutásos
1-1,5 km-es átmenetben, aminek a végén 300-400 méter
terepfutás volt, szintén csak 20 mp-t kaptam. Szóval mivel
Lengyelországban keménytalajú az erdô, ráadásul
technikailag nem nehéz a terep, ezért ott magyaroknak van esélyük.
Ráadásul arról senki nem beszél, hogy ha a tájfutó
élmezônyt nézzük, akkor skandinávos terepen
szorosabb a mezôny, a skandináv terep a tájfutó átlagnak
jobban kedvez, ezért még nehezebb nekünk, mert ránk
ez nem igaz. Hogy miért, azt nem tudom ,de míg Magyarországon
a férfi selejtezôkbôl 2,5-4 perc hátránnyal
lehetett bejutni az A döntôbe, addig Észtországban
mindhárom selejtezôcsoportban maximum 3 percet lehetett kapni.
Idén is ez jött ki, a legerôsebb selejtezôcsoportban
2,5 percet, míg a leggyengébben 4 perc hátránnyal
lehetett tovább jutni. Úgy látszik az élmezôny
többet hibázik közép-európai terepen… Ezt
Gösswein Csabi eredményei is bizonyították az idei
JWOC-on. Mi, hogy miért voltunk gyengék, azt majd késôbb.
Most amirôl írni akarunk inkább az, hogy mennyire segítették
a felkészülésünket. Tudom, hogy a legkönnyebb kritizálni,
ezért szeretném a megoldást is felvázolni.
Minden évben telente rendeznek a válogatottnak „edzôtáborokat”,
amik többnyire 3, inkább 2 és fél naposak. Ezek úgy
néznek ki, hogy az elsô napon van egy felmérô futás,
és másnap 2 edzés. Egy ilyen felmérô után
normálisan átmozgatásra van szükség és
nekünk mindig rettenetesen nehéz volt másnap 2 edzést
teljesíteni, és a következô hét elején
ki kellett pihenni a hétvégét. Elismerem, hogy egy ilyen
kis edzôtábort is nagy munka megszervezni, és azt is, hogy
kellenek szintfelmérések, de talán a kettôt el lehetne
választani. Egy szintfelmérô után lazán kellene
edzeni, erre egy edzôtábor eleje nem biztos, hogy megfelelô
idôpont. A felmérô futások lehetnének 1 napos
összejövetelek, Budapest viszonylag mindenhonnan pár órás
utazással megközelíthetô. Viszont egy edzôtábor
legyen az, amit a neve takar. Szerintünk egy 1 hetes edzôtáborozás,
jól megtervezett edzésekkel többszörösen többet
érhet, mint 2 db 3 napos edzés. Tudom, hogy sokkal nagyobb feladat
megszervezni, de biztos lenne Magyarországon olyan egyesület, amelyik
megfelelô anyagi térítéssel elvállalná
a lebonyolítását. Az ilyenfajta táborozás
fôleg az ifi, junior, felnôtt korosztályt segíthetné,
a kisebbeknek pedig a régi Páhy Tibi bácsi féle
sokpontos, nem hosszú pályák felelnek meg jobban a technikai
fejlôdés szempontjából. Erre a 2-3 napos edzôtáborok
is megfelelnek.
Tehát voltunk két ilyen edzôtáborban, mindkettôben
jó nagy izomláz, miután kicsit fel is borult az edzésterv.
Mindenesetre nekem sikerült egy elég jó fizikai formát
összeszednem. Az alapozás végén a HOB is egész
jól ment… Isti akkor kicsit gyengébb volt fizikailag. Ezek
után EGYÉNI szervezésben édesapámmal 4-en
kiutaztunk edzôtáborozni Lengyelországba. Akkor fizikailag
és mentálisan is jól mentek az edzések. A 10 évvel
ezelôtti VB pályát a gyôztes idôtôl 3,5
perccel jobb idôvel sikerült teljesítenem. Isti is jól
futott (+20 mp az akkori gyôzteshez képest), talán egy kicsit
fizikailag volt gyengébb. A lényeg ebbôl az, hogy 36 ezer
Ft/fô költségbôl kihoztunk egy nagyon jó edzôtábort,
ami 1 hétre 1000 km távolságra Budapesttôl elviselhetô
összeg. A norvégok is ott edzôtáboroztak. Ôk
hoztak Emit rendszert, 3 edzôt, számítógépet,
projektort és 16 versenyzôt. Rajt és célkordonokat
húztak, rendes bójákat helyeztek ki a terepre. Ennyi elônyük
mindig lesz, de a mi 36 ezer forintunkkal is szinte ugyanazt meg tudtuk csinálni,
csak nekünk nem volt részidôs papírunk róla.
Ki is hívtak minket egy váltószerű futásra
(ajánlom jó példának edzôtáborokban).
Tömegrajttal mi fiúk 9-en futottunk, farszta pályán.
Az elsô egy norvég lett, de 4 mp-cel mögötte Isti, majd
még egy norvég, aztán én 20 mp-cel a gyôztes
mögött. Ezután az elsô 3 ember 45 másodpercenként
indult, majd utánuk a tömeg. Ez egy rövid pálya volt,
amin csak egy norvégnak sikerült elfutnia velünk, ô 30
mp-t kapott tôlünk. Csak az elsôként rajtolót
nem tudtuk befogni. Mindenesetre ez jó biztatás volt. Tudtuk,
hogy fizikailag felvesszük velük a versenyt.
Ezután itthon edzettünk tovább, készültünk
az 5000 m-es felmérôre, amit le kellett futni 15:50 alatt. Számtalan
edzést végeztünk, amibôl ezt az idôt könnyen
meg kellett volna futni. Istinek sikerült is, de én már 2-3
éve pályaversenyen nem tudok futni, így volt ez 5 km-en
is, pedig a terepfelmérôn meg tudtam verni Istit. Gösswein
Csabi a 16:58-as idejével sem büszkélkedhet, pedig a JWOC-on
jót futott belôle. A tájfutáshoz szükséges
fizikumot meg lehet szerezni pályán, de mégsem ott kell
futni, a terepi felmérôk jobban visszaadják a tájfutáshoz
szükséges állóképességet. Csabinak a
terepfelmérô nem sikerült, de neki a télen volt egy
nagyobb sérülése, amikor pár hétig szinte alig
futott. Lehet, hogy pontosan ez volt neki jó, késôbb kezdte
az alapozást, és jókor lendült formába.
A rövidtávú OB után beszélgettünk Lantos
Zoltán szövetségi kapitányunkkal (Lantos Zoltán
szakfelügyelô – szerk. megjegyzése). A junior eredményeket
megtudva csak annyit mondott: „Dani régen jobban futottál”
(5 km-en biztos). De Csabi eredményét is meglepônek nevezte.
Ezek után megkaptuk az elsô és egyetlen segítséget.
Düdü (Hegedűs Zoltán) megígérte, hogy a
VB-ig hármunkra kihegyezve technikai edzéseket csinál.
Sajnos én csak az elsôn voltam, nagyon jó farszta pályán
futottunk. A bokám sosem volt erôsségem és kiment
(nem kötöttem be edzés elôtt), de ezúton is szeretnénk
köszönetet mondani Hegedűs Zoltánnak, hogy segítette
a felkészülésünket.
Két és fél hét volt a brnói versenyig. Ez
idô alatt a bokám nem jött helyre, de Csabin már látszott,
hogy erôsödik, jókat futott.
Istivel korábban elterveztük, hogy tereprésztávos
edzéseket végzünk, 2 db össze is jött, de utána
lesérültem, így ez is megnehezítette a felkészülést.
A Középtávú OB-n még nem látszott, hogy
Csabi jobb lenne Istitôl, én viszont mentálisan nagyon nem
voltam formában. A bokám nagy kötözésekkel, bokavédôvel
már csak ritkán fájt. Hárman kimentünk a VB
elôtt egy héttel Szlovákiába térképezni
(édesapám és testvérem rakták ki a pályát),
Isti utolérte Csabit, nekem itt sem ment a tájékozódás,
de még a bokám sem volt az igazi.
A VB-re fizikailag jó formába kerültem, viszont Isti kicsit
belefásult. Nem jó úgy készülni egy VB-re,
hogy szinte senkit nem érdekel, hogy mit csinálunk.
De eljött a VB. Mi Istivel, hogy még annyira se fárasszuk
magunkat, repülôvel utaztunk, a többiek kocsival. A versenyen
nagyon koncentráltunk, mégis csak Csabinak jött össze,
6. és 12. hely. Isti simából jutott A döntôbe,
ahol kb. ugyanolyan tempóba futott, mint Csabi de hibázott. Nekem
a selejtezôben még ment a futás, de a döntôben
már nagyon fáradtnak éreztem magamat, meg hiba is volt.
Janótól kaptunk a pécsi kosárlabdások által
használt regenerálószert. Nem tudom, hogy attól
lehetett, de a másnapi klasszikus pályát alig bírtam
lefutni, pedig a VB elôtt jó fizikai formában voltam. Csabi
és Isti ezt nem itták meg. Bogos Tomi és én is megittuk
a szert, és egyikünk sem tudott szaladni a fölfelékben,
sôt néha még gyalogolni sem. Utoljára 14 évesen
szédültem meg az elsô hosszútávúmon,
de most is sikerült, pedig sokszor futottam hosszabb és keményebb
pályát. Csabi azt mondta, hogy semmi különöst nem
csinált, csak végigment a pályán, de 12. lett. Isti
sem volt fizikai formája csúcsán, csak a pálya végén
vétett hibákkal csúszott ki a 20-ból.
A váltóra már nem ittam több „kokszot”,
és már tudtam is futni, olyan 80-85%-os formában. Amit
sajnálok, hogy Csabi a mentális formáját tartva
6-ba tudta volna hoznia váltót, ha jót jön (mert ezen
a VB-n tôlünk sokkal jobb volt), de most ô hibázott.
Ez volt az utolsó Junior VB-m. 6 éve edzek keményen, elhittem,
hogy most végre lesz eredményem. Lantos Zoltán csak Csabiról
és Istirôl hitte, neki lett igaza, de nem neki volt… Mind
a hárman tudtunk volna jó eredményeket hozni, de csak Csabinak
sikerült.
A felnôtt mezôny sokkal keményebb, sokkal többet kéne
edzeni, és ha már juniorban sincs eredmény mi lesz felnôttben?
Felvetôdik a kérdés: érdemes folytatni? Minden normális
ember tanul, elmegy dolgozni. Mi pedig emellett edzünk nap mint nap, és
lehet hogy a továbbiakban ugyanilyen csalódás ér
minket. Azt hiszem csak arra kellett rádöbbenni, hogy épeszű
embernek ez nem éri meg.
Persze a magyar mezôny nem erôs, ezért kevesebb edzésmunkával
is elérhetô a válogatottság, Akkor megéri
kimenni világversenyre? Úgysem lesz eredmény. A legtöbben
ezért hagyják abba a futást junior kor után, na
meg azért, mert nem látnak benne célt. Nincs egy közös
összefogó erô, egy válogatott edzô, aki lelket
öntene a csapatba, nincsenek igazi edzôtáborok, amiket élvezni
lehetne. Nincs felépítve egy program, ami megmutatná, hogy
miért is edzünk. Mennyivel jobb lenne odaállni a VB-re úgy,
hogy már áprilistól tudom, hogy biztosan megyek, és
olyan versenyeken veszek részt a szűk válogatottal, ahol
jó mezôny van. A legtöbben a magyar válogatottban nem
azért hajtanak, hogy a világversenyen jó eredményt
érjenek el, hanem azért, hogy bekerüljenek a keretbe. Ha
lenne egy edzô, aki elbeszélgetne a versenyzôkkel, megkérdezné,
mennyire veszi komolyan a tájfutást, mi a célja vele és
ezt összehasonlítaná az eredményeivel, akkor hamar
rá lehetne jönni, kiben van lehetôség. Gösswein
Csabi tavaly nyerte az elsô OB-t, de röviddel ezután EB-t
is. Igaz, a másik dolog, amirôl senki nem beszél, hogy egy
EB I. helyezés kb. egy Junior VB 20. hellyel ér fel. Csabi nagyon
komolyan vette a tájfutást, és nagyon jól tudott
idôzíteni is. Most sokan azt gondolják, hogy Csabi sokkal
jobb nálunk, de ô is megmondaná, hogy nem, csak ennyi múlik
egy formaidôzítésen.
Azt gondolom, hogy érdemes folytatni, ha megfelelô módon
segítik annak a pár versenyzônek a munkáját.
Ezt a cikket úgy akartuk írni, hogy mindketten elérünk
valamit, hogy a kritika mögött ott legyen a siker. Úgy gondoltuk,
így szavaink többet érnek. De így is megírjuk,
mert nem vagyunk kevesebbek csak szomorúbbak.
Nézzük meg, hogyan foglalkoztak a juniorokkal 2001 óta. A
magyar VB-re Bokros Istvánt kérték fel, hogy legyen a juniorok
edzôje. Ô volt az utolsó edzô, aki foglalkozott velünk,
pedig az a pénz, amit kapott, még a benzinköltségét
sem fedezte. Ô az egyik legjobb szakember, akinek tényleg nagyon
jó tanácsai voltak, és érezte, hogy ki mire képes.
2002-ben már nem volt senki, és azóta sincs, habár
2003 végén az ifi edzôk megígérték,
hogy a juniorokkal is foglalkoznak, de mi ebbôl nem láttunk semmit.
2003-ban a csapatvezetôi posztot Gera Tibi foglalta el, szívességbôl.
Igaz, hogy sokat a VB-n már nem lehet segíteni, ô sem tudott
újat mondani, de eléggé meglepôdtünk, mikor
Istinek azt tanácsolta, hogy a mögötte induló svédet
várja meg az 1-es ponton. Ennyire azért nem vagyunk rosszak. 2004-ben
Janó, és apukám jött ki velünk, de azt hiszem,
egy csapatvezetô akkor jönne jól, és akkor érne
valamit, ha egész évben mellettünk állna, érdeklôdne
irántunk, tudná milyen formában vagyunk, foglalkozna velünk.
E nélkül szerintünk nagyon nehéz. A válogatott
vezetés egyik legnagyobb hibája, hogy azt sem tudják, ki
mit akar elérni, ki mennyire veszi komolyan a tájfutást.
Csak nagyon kevesen vagyunk a magyar tájfutásban, akik szívvel-lélekkel
ezt csinálják, és talán még esélyük
is van a jó szereplésre. Érdemes lenne rájuk odafigyelni.
Tudomásunk szerint Lantos Zoltán már év elején
megmondta, hogy heti 2 percet tud a tájfutásra fordítani,
az elnökség rábólintott. Honnan tudná akkor,
hogy kinek milyen esélyei vannak. Mi egymás közt azért
jól tudjuk, akár mi dönthetnénk el ki legyen válogatott,
de ez egy kicsit morbid lenne. Nincs rendes koncepció (mondjuk honnan
lenne, ha nincs is edzô), pedig nagyon egyszerű lenne. Ha 36 ezer
forintból megcsináltunk egy egyhetes edzôtábort,
akkor szerintem évente két ilyen (egy Magyarországon, egy
külföldön) simából beleférne. Az egyik a
HOB elôtt, a másik a világverseny terepén. Mint mondtam,
sajnos elég kevés tehetség van a magyar tájfutásban,
de ha lenne odafigyelô edzô, azt a párat meg tudná
találni ( fizikailag kiemelkedik a magyar mezônybôl, és
technikailag is fejlôdôképes). Junior korra ezek a tényezôk
elég jól kitapinthatóak. Nekik nem ártana kicsit
több nemzetközi versenyen részt venni. Egy cseh verseny, vagy
szlovák OB jobb erôpróba, mint egy hazai hétvégi
verseny, csak általában ezek mind válogatók, így
nem nagyon jut idô a külföldi versenyekre (a külföldieket
meg mind nem lehetne válogatónak írni, mert kicsit költségesebb).
Lehetne egy jó megoldás az is, ha sokkal elôbb eldôlnének
a válogatók, vagy legalább ott, ahol elég egyértelmű
a válogatás (egy válogatott edzô, aki foglalkozna
velünk, biztosan tudja ki az érdemes kerettagságra). Így
legalább – akiknek van esélyük – nagyobb koncentrálással
tudnának készülni a világversenyre.
Érdemesebb lenne pénzt kiadni egy válogatott edzôre,
mint 3 csapatvezetôt kivinni világversenyre. Minden bizonnyal van
olyan ember, aki jól össze tudná fogni a csapatot. Egy edzôtáborba
elengedhetetlen egy edzô és egy kis segítség (pályakirakás),
évente 2-3 ilyen edzôtábor szerintem elég is lenne.
Egy külföldi „hétvégi” versenyre már
elég egy mikrobusz és egy sofôr. Sokszor elég lenne
csak egy jó futást produkálni, nem kell a legeslegjobb
formát kihozni ahhoz, hogy jó eredmény szülessen.
Ezt külföldi mezônyben jól lehet gyakorolni.
Még össze lehet kovácsolni egy jövô évi
nagyon jó férfi junior csapatot, mert már most látható,
hogy ki lesz csapattag. De akkor foglalkozni is kell velük!
Reméljük ez a cikk nemcsak süket fülekre fog találni…
Pelyhe & Zsebe
Vissza a Tájoló 2004/07 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!