Június 25-én eltávozott Pista Bácsi, az egyik legrégibb
OSC-s tájfutó sporttársunk. Pista Bácsi a 40-es
évek legvégén kapcsolódott be a tájfutásba.
Az akkori ITE csapatában kezdte, majd többszöri átigazolás
után az MMG-ben versenyzett. 1976-ban az MMG egy jelentős része
- velük együtt Pista Bácsi is - átigazolt az OSC-be.
Itt egyből a szakosztály vezetőségi tagjai közé
választották, és Imre Bácsi (Kempelen Imre) Őt
szerette volna utódjául a szakosztályvezetői posztra;
ám Pista Bácsi nem szerette magát előtérbe
helyezni, ezért nem vállalta el.
Pista Bácsi szívügyének tartotta az utánpótlás-nevelést.
Már MMG-s korában elkezdett ifjúsági korú
versenyzőkkel foglalkozni, amit természetesen az OSC-ben is folytatott.
Sőt, ezt a tevékenységét a '80-as évek első
felében budapesti és országos szinten is végezte
a BTFSZ, illetve az MTFSZ Ifjúsági Bizottsága vezetőjeként.
Pista Bácsi másik szívügye a környezetvédelem.
(Emlékszem, úgy 12-14 éve, amikor a környezetvédelem
"megjelent" hazánkban, Ő volt az, aki a versenyeinken
ezt a szemléletet elsőként igyekezett bevezetni a gyakorlatban
is. Hatására egy ideig környezetvédelmi ellenőrző-bíró
is létezett.) A '80-as évek végétől, illetve
a '90-es években ugyanennek a két szövetségnek a Környezetvédelmi
Bizottságát vezette és 1994-től a BTFSZ Elnökségének
is tagja volt.
Pista Bácsi neve versenybíróként is közismert,
az 1983-as hazai VB egyik ellenőrző-bírója volt.
Számos versenyt rendezett, nevéhez fűződik több
Nemzetek Versenyének a kitűnő megrendezése a '70-es
évek végén, '80-as évek elején; Vásárvárosok
Kupája, Budapest Nagydíj, Semmelweis Ignác Emlékverseny,
hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Természetesen
szövetségi szinten is kifejtette e tevékenységét:
1979 és 1991 között az MTFSZ Verseny Bizottságának
tagja.
A tájfutásban kifejtett tevékenysége elismeréséül
Pista Bácsi "Ripszám Henrik" Emlékérmet,
majd 2002-ben "Budapest Tájfutó Sportjáért"
Díjat vehetett át.
Búcsúzóul álljanak itt Kempelen Imre Bácsi
szavai Pista Bácsiról: "Nehéz olyan embert találni,
aki értékesebb lenne Nála és többre lenne képes,
mint Ő."
Pista Bácsi, nyugodj békében!
Marosffy Orsolya