Középtávú és Váltó OB a Kukorica-hegyen


Gondolom a térkép készítői a kukoricából rakott hegyre gondoltak a térkép névadásánál, mert ezen a vidéken hegy még mutatóban sincs.
A 2002-es Hungária Kupán indultaknak ismerős lehetett a terep. Igaz a mostani délutáni döntő pályák jobban kihasználták a technikásabb (keleti) részeket is.
A verseny weblapja alapján könnyű volt odatalálni a helyszínre. Örömmel tapasztalom, hogy egyre több versenyünkön igényes honlapok invitálják a résztvevőket. Mikor odaértem megijedtem a közút széli parkolótól, de gondolom a rendezők kifigyelték, hogy ez az útszakasz nem túlságosan forgalmas. A versenyközpontba érve az "szvesés" rendezésekre jellemző célt találhattuk. Két büfé helyszíni melegétel készítéssel és hideg üdítőkkel.
A selejtező pályámat nézve megúsztam kevéske útfutással a délelőttöt. És bár a másik futam pályája nekem (is) jobban tetszett, azért felhívnám a pályákat folyamatosan kritizáló sporttársaim figyelmét, hogy ennyi pályát megtervezve nehéz mindenkinek a kedvében járni.
A döntő pályáin a jobbak csillogtathatták technikai tudásukat a terep technikásabb, szinte útmentes homokbuckás részein. Akinek meg ez nem fekszik, az itt veszíthetett értékes perceket. Nekem főleg a jelenleg nem túl jó fizikumomnak köszönhetően sikerült ezt a szakaszt is hiba nélkül teljesítenem.
A délutáni rajtba menet többekkel elmélkedtünk azon, hogy miért mindig a legnagyobb hőségben sikerül itt versenyeznünk. Jó lenne, ha néha nem sivatagi körülmények között futhatnánk ezeken a gyors, de figyelős terepeken.
A felnőtt elit pályákon a döntőben többen elvéreztek azon, hogy nem igazították az átmenet nehézségéhez az aktuális futótempójukat. A felnőtt fiúk küzdelme igen szoros volt. A férfi bajnok Lévai Fecótól 5 mp-re maradt le Dénes Zoli és a harmadik helyezett Pavlo Ushvarok is csak 17 mp-et kapott a győztestől. A bajnoki bronzérem Vonyó Peti nyakába került. Az ajánlott 35 perces győztes időtől kicsit - talán a meleg miatt - elmaradtak a fiúk. Bár az elgondolkodtató, hogy 40 percen belül is csak 5-en tudták teljesíteni a pályát.
A hölgyeknél viszont még a győztes Makrai Évi sem tudott 40 perc alá kerülni. Lehet, hogy egymásnak esélyt adva mindegyikőjük tett néhol egy-egy felesleges tiszteletkört. Itt egyébként a második helyet Lubinszki Marika, míg a harmadikat Oláh Kati szerezte meg.
A másnapi váltóversenyen az első futóknál még érezhető volt egy kis reggeli enyhébb idő, de például a verseny végi tömegrajt már nem sok ember fantáziáját mozgatta meg. A pályákon itt már előjött az előző napi terepismeret és tapasztalatok. A ligetes részeken lassítottak az emberek. A mezőny edzetlenebb része (akikhez én is tartozom) már észrevehetően igen nehezen bírta a fáradalmakat.
A férfiaknál Doma a váltóban igen csak kitett magáért 61 perces idejével, de a MEAFC csapatában ezen a napon mindenki hozta a jó eredményt. Így igazán megérdemelten nyerte a bajnokságot a Harkányi Zoli, Lévai Fecó, Domonyik Gábor hármas. A 2. helyezett a nem meglepetésnek számító NYVSC csapata lett, míg a 3. helyen végző Kalocsa SE-re nem mindenki számított. Én tapasztaltam, hogy tudatosan készültek a dobogóra. Munkájuknak meglett az eredménye.
A nőknél hazai győzelem született a Szegedi Vasutas Szabó Andi, Balogh Piroska, Oláh Katalin összeállítású csapata jóvoltából. A második a Miskolci Egyetem csapata, míg a harmadik a Hegyi Sport Szentendre szenior csapata lett. Nagyon szép eredmény ez a szentendrei lányoktól, gratulálok nekik. Ennek kapcsán figyeltem meg, hogy az élmezőnyben a csapatok erősségei szintén már szenior korú hölgyek voltak. Reméljük tudják tartani a felnőtt mezőnyben a frontot, amíg a fiatalabbak is kellő rutinnal tudnak majd versenyezni. Vagy esetleg fontolóra vesznek egy kis komolyabb edzésmunkát?
A versenyen alkalmazott átfutópont látványosra sikerült. Kicsit viszont zavaró volt az utána következő "kis" kör hossza. Sokan emiatt igen sok ideig kényszerültek a váltóhelyen tömörülni.
Összességében egy jól megrendezett bajnokságon vehettünk részt. Kár, hogy néhány kategóriában (főleg a fiataloknál) kevés a csapat és így nem alakulhat ki olyan nagy harc a helyezésekért. De ez megér egy külön misét. Akik itt voltak mind tudásuknak megfelelően megdolgoztak a csapatuk eredményéért.


Fagyi



Vissza a Tájoló 2004/06 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!