Azt mondja nekem Bugár Józsi barátom, a Budapesti Tájfutók
Szövetségének elnöke, mikor az ünnepélyes
megnyitó után megpillantott az olaszországi Asiago főterén:
"a Tájfutó Mesterek Világbajnokságán
szokás szerint itt van Kovács Attila, de most hozott magával
Magyarországról még hetven embert."
A VB programfüzetében ugyanis Magyarország 71 fővel
szerepelt. Ez tényleg viszonylag nagy szám, talán csak
az 1998.évi WMOC-on, a csehországi Novy Borban volt utoljára
ilyen népes magyar csapat. Bár néhány rajtlistában
szereplő sporttársunkkal (pl. Boros Zoltánné, Honfi
Gábor, Posta Botond, Regályné Zarnóczay Klára)
nem találkoztunk kintlétünk során, a magyar szenior
ranglisták élmezőnyének számos képviselője
eljött szerencsét próbálni Olaszországba. Először
még túl nagynak is tűnt ez a 71-es szám, különösen
miután felfedeztük, hogy több mint egy tucat osztrák
tájfutó neve után is HUN országjelzés van
írva.
A Bécsben élő Héjjas Attilával azután
tisztáztuk, ő teljesen vétlen a dologban, rendezői
melléfogásról lehet szó. Mindenesetre az ausztriai
"magyarok" a 71 főn felül voltak.
A benevezett 3285 tájfutó (június 15-ikei állapot)
több mint fele természetesen ezúttal is a három skandináv
országból (Norvégia, Finnország, Svédország)
érkezett. Kétszáznál több svájci és
angol, 149 orosz után a házigazdák csak 109 sportolót
neveztek az összes kontinens 38 országának versenyzőit
felvonultató seregszemlére. Csupán 1-1 fővel a Dél-Afrikai
Köztársaság és Luxemburg, 10 alatti létszámmal
Brazília, Kanada, Írország, Moldova, Hollandia, Szerbia
és Szlovákia képviseltette magát. Szomszédaink
közül hiányzott Horvátország és Szlovénia.
A július ötödikei ünnepélyes megnyitón a
2101 férfi és 1184 nő tájfutó (kísérőikkel
együtt) alig fért el a hangulatos kisváros arányos
főterén. (Éppen ezért újból beigazolódott,
hogy a budapesti Kossuth téren egyszer volt állítólagos
másfél millió ember a természetfeletti csoda kategóriájába
tartozik…)
Az olaszok egyébként nem csináltak nagy felhajtást
a megnyitóból. Miután a jégstadiontól végigmasíroztunk
a városkán, mondtak páran néhány mondatot,
és annyi. Se műsor, se látványosság, de még
a meghirdetett pizza party is elmaradt. Ilyenre talán még nem
is akadt példa, legalábbis azon a tíz WMOC-on nem, amelyeken
ez idáig részt vehettem.
Maga a versenysorozat egyébként már harmadikán megkezdődött.
Bár az előző este az ideiglenes kempingbe érkezőknek
még a víz és a WC is zárva volt, a városi
előverseny már rendben zajlott. Élvezetes pályákat
futhattunk az utcákon, parkokban, csak a szombat esti gépjármű
forgalomra kellett fokozottan ügyelnünk. Az eredmények is szorosan
alakultak. Nálunk a GREEN pályán például
öten futottunk 16 perccel kezdődő időt. Az első
közülük harmadik, én, hozzá képest fél
perc hátránnyal, már csak hetedik lettem.
Vasárnap már igazi erdei terepet kóstolgathattunk. A Kaberlaba
környéki, 1200 méterig felkúszó, néhol
igen köves fenyvesekben az első világháború
mementóiként zegzugos, sziklába vájt lövészárok
rendszerek jelentették a különlegességet. Ez a vidék
egyébként is a nagy világégés nyomait viseli.
A városka fölé tornyosuló monumentális emlékmű
a környék messziről szembe szökő nevezetessége.
A VB hete a terepbemutatóval kezdődött, amiből aznapra
kettő is jutott. Egyik az első, másik a második
selejtező közelében. A legtöbben az elsőt választották,
aminek magyar vonatkozása: a térképet a Sőtér
János, Sőtér Márton, Somlay Gábor trió
készítette. A Campolongo környéki, 1200-1600 méter
közötti fenyvesek végül is nem tartogattak semmi féle
tájékozódási különlegességet. Néhány
meredek hegymászás még csökkentette is a pályák
értékét. A rendezők egyébként valószínűleg
jóban lehetek az égiekkel, mert a futásokat megúsztuk
szárazon, míg éjszakánként hatalmas zivatarok
söpörtek végig a vidéken. Ezekről érzékletesebben
a sátorozók tudnának mesélni. Ami nagyon tetszett
és általánossá tehetnénk itthon is (legalább
a magukra legtöbbet adó versenyeken): a rajtokba mindhárom
etapon a szalagozáson kívül tájékozódva,
edzőpontokat érintve, külön e célra nyomtatott
warm-up térképekkel is el lehetett jutni.
A selejtező futamok kategóriánkénti száma
mindkét nemnél 55-ig emelkedő tendenciájú
(ott 5-5), de 35-ben a nőknél csak 1, a férfiaknál
2 futamot indítottak.
A második selejtezőt a 35 kilométerre lévő
Marcesinán a kijutási nehézségek tették izgalmassá.
Az utolsó 8 km-et az autóparkolótól ugyanis csak
a rendezőség szervezte buszokon lehetett megtenni a kanyargós,
keskeny hegyi utakon. Ez viszont az elején "olaszosra" sikerült.
Nem tudni, hányan késték le miatta a rajtjukat, vagy választották
kényszermegoldásként a 3,5 km-es, 100 méter szintemelkedésű
magashegyi túrázást a futás előtt (és
sokan utána is.)
Ez a szép terep 1350-1600 méter magasan húzódott,
különösen a cél közelében sok legelővel.
A legriasztóbb jellegzetességét az összes ottani terepnek
egyébként a rengeteg, undorító szögesdrót
kerítés jelentette. Ez volna a XXI. századi civilizáció
szimbóluma? A sok átlépés, drótok alatti
átkúszás nemcsak elméleti balesetveszélyt
hordozott. Számtalan, rozsdás drót okozta sérülés
adott munkát az elsősegélynyújtóknak, a kiszakadt
bozótruhákról nem is beszélve. Ha van valami, hát
ez az, amiért nem óhajtok többet Olaszországban tájfutni.
A döntő célja megegyezett a második selejtezőével,
csak itt az erdő északi felét használtuk. A szállítás
ekkor már gördülékenyebben ment, de a hosszú
sorban állás most is alaposan próbára tette a mezőny
türelmét. A gyönyörű erdőben néhány
részletgazdag, töbrös rész is akadt, de az előző
évek WMOC-jaihoz képest (Norvégia, Ausztrália, Litvánia)
mégis csak egy könnyebb, átlagos terep volt.
A mieink közül a legjobbak az A-döntőkbe kvalifikálták
magukat. A fordított erősorrendben sorsolt rajtlisták szerint
különösen hölgyeink jöhettek szóba dobogóra
esélyesekként. Végül is kevés hiányzott
a magyar éremhez. Horváth Magdi egy pontra való hibázása
miatt csúszott le, Tömördi Ági (előzőleg
kifordult, jegelt bokával) teljesen kifutva magát hatodik, míg
Kármán Kati a legjobb magyarként az előkelő
ötödik lett.
Zárszóként egy jó hír a WMOC-hez kedvet kapóknak:
2006-ban a szomszédban, Bécsújhelyen rendezik ezt a VB-ét.
Mi volna, ha itt majd több magyar állna rajthoz, mint a svéd,
finn, norvég létszámrekorderek egyike?
Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja
Miskolc
Vissza a Tájoló 2004/06 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!