Pénzdíjas verseny a nyíregyházi homokban


Szabolcs - Nyírség kupa 2004. 05. 29-30. Nagykálló
Értékes Fundango termékek és pénzdíj a helyezetteknek. Mi kell még, hogy a versenyzőket elcsábítsuk? Ennek ellenére csak 128 nevező volt, pedig a nyíregyháziak tényleg kitettek magukért.
Az idő kegyes volt ehhez a régióhoz és egész hétvégén sütött a nap, nem úgy, mint az ország többi pontján, ahol szakadt az eső. A környék egyik legtechnikásabb terepére, a Vas-erdőre vitték a versenyt, ami szerintem remek választás volt. A csalán ugyan egy kicsit felnőtt, de nem volt olyan vészes, viszont néhány finomdomborzatú résznél meg kitisztult, így könnyedén meg lehetett csavarni a pályákat. A rendezésre panasz nem lehet: közeli rajtok, a szpíker - néhány OB-val ellentétben - folyamatosan beszélt, olvasta be az eredményeket és konferálta be a beérkezőket. Pár embert még ki is faggatott a futás közben szerzett élményeikről. Az elfáradt versenyzők, babgulyással pótolhatták az elvesztett energiájukat a célban, meg persze hideg sörrel. De térjünk rá a verseny szakmai színvonalára. Én csak a felnőtt pályáról tudok nyilatkozni, de az, kifogástalan volt: technikás rövid és útvonalválasztós(!) hosszú átmenetek váltakoztak. A remek pályakitűzést mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2. nap, csak a győztes tudott 6 perces km-ek alá menni! Bár én mindig azt vallottam, hogy az az igazi pálya, ahol már a győztes is alig él amikor befut, most azért láttam jó versenyzőket is, amint néha bele-bele sétálgattak.
A két nap összesítése alapján N21A-ban győzött Farkas Gabriella, nem sokkal lemaradva második Lubinszki Mária, a bronzérmes a szintén diósgyőri Zsigmond Száva lett. Férfiaknál a 20 ezer Ft-ot Kiss Józsi gyűjtötte be második napi remek futásával, ezzel két budapestit maga mögé utasítva, a 10 ezer forint Józsa Gábor markát ütötte, míg szerény személyem, a dobogó harmadik fokára állhattam fel. Úgy gondolom, hogy a versenyrendezők mindent megtettek, azért, hogy jól érezzük magunkat, és hogy remek pályákat fussunk ezen a hétvégén, megérdemelték volna, hogy több induló legyen! Jövőre is lesz Szabolcs-Nyírség, én biztos ott leszek, gyertek TI is…


Zsebe Isti



Vissza a Tájoló 2004/05 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!