Marton Péter az F60-as mezőny egyik "favoritja", a Kaposvári Tájékozódási Klub versenyzője. Már majdnem szeniorként kezdte a tájfutást. 31 éves volt, amikor először rajthoz állt egy, a Nádasdi-erdőben, Matuszka Józsi bácsi által rendezett versenyen. Belekóstolni és megszeretni egy pillanat műve volt, hiszen azóta hétről-hétre ott van a versenyeken. 57 évesen még 37,46 pontos másodosztályt futott. Ezt azonban senkinek sem tanácsolja, mert ezzel elkezdődött nála egy "gömbcsukló-kikopás". Kevesen tudják azonban, hogy egy másik sportág szerelmese is, hiszen sok éven át repült, sőt vitorlázó repülést is oktatott. Erről az oldaláról szeretnénk most többet megtudni.
- Mikor és hol ismerkedtél meg a repüléssel?
1958-ban Kaposváron is beindították a vitorlázórepülést.
Másodikos gimnazista voltam, amikor elvittek egy szoktató repülésre.
Három évvel később nekem sikerült először
teljesíteni az ezüst-koszorús teljesítmény
vizsgát. Ez három részből áll: 1000 méter
magasságot, 5 óra időtartamot és 50 km-es távot
kell repülni.
1961 egyik júniusi péntekén ketten "verődtünk
össze" a reptéren. 11 órakor "robbant" az
idő. Jakab Laci, aki akkor a reptérparancsnok volt szűkszavúan
közölte: ma megrepülöd a távot Kanizsára.
Már megvan az engedély. És ki engedi el a szárnyvéget?
Majd megkérjük a Juhászt. A parancsnok csőrölt,
a Juhász szaladt a szárnyvéggel, két óra
elteltével leszálltam a Pilissel Kanizsán.
- Milyen gépeken repültél?
- Felsorolni is hosszú lenne, ezért álljon itt inkább
a repülési napló egy oldala:
- Versenyeztél is vagy csak hobbiból repültél?
Ha versenyeztél, mik a legfőbb szabályok?
- 1962-ben " rajthoz álltam" az első Gemenc kupa vitorlázórepülő
versenyen Öcsényben. A versenyszabályok ugyanazok, mint szeretett
sportágunkban. Aki előbb ér a rajtból a célba,
az a győztes. Az ellenőrzőpontok száma valamivel
kevesebb, általában kettő, de lehet több is. Legtöbbször
háromszög-pályát kell teljesíteni. A rajt idejét,
vagyis azt, hogy mikor siklom át a rajtvonalon, azonban magam választhatom
meg, így "tapadásra", itt is van lehetőség.
Az ellenőrzőpont "érintését" fényképfelvétellel
igazoltuk (ma már itt is az elektronikáé a főszerep).
Fordulópontként legtöbbször egy falu templomát
jelölik ki a versenybírók. Ha több templom is van a
községben, ki-ki felekezete szerint választhat, melyiket
fotózza.
- Úgy tudom, oktatással is foglalkoztál. Mondanál
erről néhány gondolatot?
A kezdeti évek után hosszú szünet következett.
Majdnem 20 évig kellett várni, amíg újra beindulhatott
Kaposváron a sportrepülés. Ezután volt igazán
nehéz a helyzetem, hiszen egy fenékkel nehéz két
lovat megülni. Rangsorolni azonban soha nem tudtam melyik szebb: suhanó
szárnyakkal vagy döcögő lábakkal teljesíteni
a távot? Vagy éppen melyik sportágat nagyobb öröm
oktatni? Mi annak idején "Komával" tanultuk a repülést,
amiben az oktató és a növendék egymás mellett
ültek. Először egyedül Lepkével mentünk el,
ami egy könnyű kis együléses vászonmasina volt.
Most Góbéval folyik az oktatás és a B-vizsga is,
ami az első 5 egyedüli felszállással zárul.
Egy repülőoktatónak adódnak forró pillanatai.
A legnehezebb talán a leszállás megtanítása.
Körülbelül 5 m magasságban a bot enyhe "hasrahuzásával"
kell "megtörni" a besiklás szögét.
Egyik növendékemmel éppen behelyezkedtünk. Féklapot
nyit, majd kellő magasságban adom az utasítást:
"most megtörjük a szö…" De nem arra! Na, ilyenkor
gyors reflexekre van szükség.
- Voltál veszélyben repülés közben?
Sokan megkérdezték már: nem veszélyes sport a repülés?
Ha betartjuk az igaz, vérrel írt szabályokat, nem történhet
baj. Az asztalitenisz sokkal balesetveszélyesebb. Leesik például
a labda, lehajol érte a szegény versenyző. Amikor feláll,
beveri a fejét az asztal sarkába, és máris megvan
a baj. Több,
mint 800 órát repültem, s ha jól visszaemlékszem,
talán egyszer voltam igazán veszélyben.
Hétköznapi üzem volt. A legendás Császár
Károlyt (aki a növényvédők igazgatója
volt) kértük meg, hogy cibáljon fel hármunkat az égbe.
Pár perc múlva már egy termikben emelkedett a három
vitorla. Egyik klubtársunk, aki Taszáron volt hajózópilóta,
szintén repült, MIG 21-essel. Kíváncsi volt, mi újság
van arra mifelénk, jött hát megnézni. Éppen
arrafelé fordultam gépemmel, amikor messziről egy "acélszivart"
látok rohamosan közeledni. Aztán, hogy alul, felül,
jobbra vagy balra, azt nem tudom, de valahogy elkerültük a "légitalálkozót".
Hajózó barátunk bevallotta, hogy nem látott minket.
Vissza a Tájoló 2004/04 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!