JK, avagy háromnapos tájfutó fesztivál az észak-angliai tóvidéken


Az idén tájfutó klubtársunknak, Júliának és férjének, Roy-nak köszönhetően sikerült megismernünk Anglia szerintem leggyönyörűbb részét. Igaz, hogy túl nagy területén eddig még nem jártam, de ahogy a "ködös Albiont" eddig elképzeltem, ez minden várakozásomat felülmúlta. Persze az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, és a versenyeken nagyon kellemes, napsütéses időben volt részünk. Bezzeg itthon a Mecsek kupán……!
No, szóval az egész úgy kezdődött, hogy többszöri próbálkozás után már hónapokkal a verseny előtt hagytuk magunkat rábeszélni (be kell, hogy valljam nem volt nehéz), és beneveztünk Júlia közreműködésével Anglia talán legnagyobb tájfutóversenyére a JK-ra. Az egy kicsit elgondolkodtatott, még a döntésünk meghozatala előtt, hogy kihagytuk miatta itthon a Hosszútávú OB-t és a Mecsek kupát, de az én edzettségi állapotomat figyelembe véve ez Nekem kimondottan előnyös volt. Nem égtem a többiek előtt a HOB-on. Viszont a JK-n senki sem ismert, úgyhogy nyugodtan bénázhattam, ami "néha" össze is jött.
A versenyről: A szervezés példamutató volt. A versenyközpont, cél megközelíthetősége jól kitáblázva, a parkoltatás mintaszerű, cél kiépítése VB színvonalú, a rajtok működése tökéletes. Még a WC-re sem kellett sokat várni annak, akinek ott akadt dolga, pedig több mint 3200 induló volt, a kísérőket, edzőket nem is számítva.
A térkép fóliázva (jó vastaggal és mind a négy oldalán lehegesztve), úgy, hogy ki sem lehetett venni belőle. Én mindkét nap azzal kínlódtam a legtöbbet, mert nem tudtam megfelelően kicsire összehajtani, és állandóan "vitorláztam" vele futás közben. A mérete 570 mm x 320 mm, plusz 20-50 mm a fólia! Különben a térképre kifogás nem lehetett (már amennyire én értek hozzá).
A terep nagyon részletgazdag, tele kisebb-nagyobb domborzati formákkal, kisebb-nagyobb sziklákkal, kőkerítésekkel és sajnos kisebb-nagyobb mocsarakkal. Mikor a rajt után 200 m-rel már lábszárközépig jártam a mocsárban, akkor elkezdtem elmélkedni a tájfutás szépségeiről…
Különben a terep nagyon hasonlított a tavalyi Szlovák Nagydíjon (Magas-Tátra) megismertekre, csak kicsit kevesebb volt a szint és sokkal több a mocsár.
A pályák technikásak voltak, néhányszor el is kevertem, de voltak sikerélményeim is. Főleg a második nap, amikor volt egy-két, az én képességeimhez mért könnyebb átmenet.
A közönség fantasztikus volt! Én például még életemben nem futottam be ilyen nagy tapsvihar közepette, mint a második nap! Azt azért szerényen meg kell jegyeznem, hogy a befutóban kicsit lelassítottam, hogy a férfi elit kategória nyertessel Jamie Stevenson-nal együtt "dughassak" a célban.
Összességében: Egy nagyon jól megszervezett, kivitelezett versenyen vettünk részt, ahol figyeltek a részletekre is. Például az egyszerre érkezők egymáshoz nagyon közeli rajtidőt kaptak (a sorsolást úgy irányították, hogy Mi négyen, akik egy kocsival jöttünk 5 percen belül indultunk). Ezt idehaza is bevezethetnénk, mert akkor nem kellene várni több órát arra, hogy egy klub, esetleg egy család versenyzői elrajtolhassanak és esetleg még más programot is szervezhessenek aznapra. Persze annak is igaza van, aki azt mondja: Hát igen, az ilyen létszám és az ilyen nevezési díjak mellett sokkal könnyebb jó versenyt rendezni! De azért megjegyezném, hogy nem minden a pénzen múlik! Ha egy verseny célját, versenyközpontját idehaza nem találjuk meg, mert nincs rendesen kitáblázva, akkor az - véleményem szerint - nem a pénzhiány miatt van!

Nemesházi László



Vissza a Tájoló 2004/04 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!