Az MTFSZ március 29-i elnökségi ülése
Az Informatikai bizottság beszámolója
A honlap béta verziója üzemel, folyamatosan érkeznek
építô jellegű javaslatok. Jelenleg készül
az admin felület. A honlap elérhetô a www.mtfsz.hu címen.
Az Elnökség bôvítette a bizottság költségkeretét
210.000 Ft-tal. Az Elnökség felkérte a bizottságot
a jogosultsági rendszer kidolgozására és az üzemeltetôi
pályázat kiírására 2004 május 1-i
határidôvel.
A közgyűlés által megfogalmazott feladatok áttekintése
A mérleget és mellékleteit át kell vizsgálni
a Felügyelô Bizottság által felvetett kérdésekben
és a szövetség hivatalos lapjában tájékoztatás
fog megjelenni ennek az eredményérôl.
A területi szervek jogi státuszának vizsgálatával
meg kell várni, míg kitisztul a hivatalos szervezetek álláspontja,
elvárása.
Az MTFSZ Iroda folyamatosan figyelemmel kíséri a Nemzeti Civil
Alapprogram pályázati lehetôségeit és sajátosságait,
amelyrôl folyamatosan tájékoztatja a tagszervezeteket.
Az Elnökség az EU csatlakozás után, leghamarabb ôsszel,
vizsgálni fogja, milyen szerkezetű lehetne a következô
elnökség. (l. Tóth Imre felvetése a Közgyűlésen)
Az MTFSZ Iroda gondoskodik a sportágban működô alapítványok
feltérképezésérôl.
Az Összetett bajnokságok eredményhirdetése célszerűen
a következôkben nem a Közgyűlésen lesz (idén
sem oda terveztük!). A végleges helyszínt és idôpontot
az érdekeltek bevonásával az idény folyamán
meghatározzuk.
Bizottságok munkatervei
Az Elnökség elfogadta az alábbi bizottságok 2004.
évi munkaterveit:
Minôsítési bizottság, Szenior bizottság, Média
bizottság (a költségvetésük esetleges átstrukturálását
késôbbre hagyva), Sportident bizottság (Az up. edzôtábor
pályázatokról az Ifjúsági bizottsággal
közösen saját hatáskörben döntenek.), Sítájfutó
bizottság (a bizottság 2004/05-ös költségvetése
az ôszi 2005-ös költségvetés tárgyalásakor
kerül elôtérbe, de igényeik kielégítésére
nincs reális esély.), Kerékpáros bizottság,
Naptár bizottság (A 2006. évi OB-pályázatok
kiírásakor egyeztetés szükséges a média
bizottsággal.), Környezet- és természetvédelmi
bizottság (Égetô szükség lenne a bizottság
által bevállalt kiadványra a hatóságokról,
gazdálkodókról az engedélykérések
mikéntjérôl.), Marketing bizottság.
A minôsítési rendszer áttekintése
A kérdôívek terítése elkezdôdött,
további akciók várhatók. Az Elnökség
felkéri a tagszervezeteket a minél aktívabb közreműködésre.
Az elsô eredmények a június elejei elnökségi
ülésre készülnek el, ahol a fôbb sarokpontok megvitatása
elkezdôdik.
A sporttörvénybôl adódó feladatok
A sporttörvény módosítása további feladatokat
ró az Elnökségre. Ezeket az Iroda számba vette és
az elôírásoknak megfelelô ütembe napirendre tűzi
az Elnökség.
Új tagszervezet
KFKI Petôfi Sportkör (KFK) az új tagszervezet, vezetôje
Dr. Szlávik Zoltán. Az Elnökség a régi
egyesület felélesztése miatt eltekintett az újraalapító
tagok átigazolási díjától, valamint engedélyezte
részükre a Hosszútávú OB-n való indulást
új egyesületük színeiben.
Versenynaptár változás
A HSE kérésére az elnökség hozzájárult
a versenynaptár módosításához. Így
a Szentendre éjszakait/ÉOB selejtezôt augusztus 28-án,
míg a 3 futamos Szentendre Kupát szeptember 4-5-én rendezhetik
meg.
Fôiskolás világbajnokság
Az Egyetemi és Fôiskolai Sportszövetség a költségek
felével 650 eFt-tal támogatja 12 versenyzô és 2 vezetô
részvételét.
Tájfutás újság
Az Elnökség felhívja a Szerkesztôség figyelmét,
hogy a tartalmi és formai hibák alacsonyabb elôfordulása
érdekében nagyobb figyelemmel járjanak el.
2003. évi korosztályos ranglista
Az Elnökség döntése alapján azok az ifjúsági
korú versenyzôk, akik junior és felnôtt versenyeken
indulva szerepelnek a felnôtt ranglistában, szerepeljenek az elért
eredmények szerint a junior korosztályos ranglistában is.
Ennek megfelelôen a 2003. évi junior korosztályos ranglista
korrigálandó.
Miháczi Zoltán