Köztudott, hogy a matematika jelenléte az iskolai oktatás
teljes idôtartama alatt nemcsak az idevágó ismerethalmaz
elsajátítását célozza, hanem, és elsôsorban,
a szellemi képességek fejlesztését, a logikus gondolkozás
kialakítását, fejlesztését és gyakorlását.
A matematika tehát eszköz (is) a szellemi képességek
fejlesztéséhez. Bizonyára azért választották
eleink ezt – a diákok java részének nem kimondottan
szimpatikus – eszközt, mert hatékonynak bizonyult, és,
mert akkor (valószínűleg) nem kaptak ennél megfelelôbbet
és fôleg szórakoztatóbbat.
Ma már megkockáztathatjuk viszont – az eretnekség
vádját is vállalva – azt a bizarrnak tűnô
kijelentést, hogy talán azért (is) vezették be egykoron
a matematikát erre a célra, mert akkor még nem ismerték
a tájfutást.
Biztosítani szeretném az olvasót már az elején,
hogy e sorokat nem az eltúlzott szakmai elfogultság diktálja,
és még csak nem is a matematika-oktatást akarom helyettesíteni
tájfutással, hanem tudatosítani szeretném –
és elsôsorban a tanügyi szervek irányában, -
hogy igenis, a tájfutás hatékonyan használható
a gyermekek szellemi képességeinek fejlesztésében.
Nem alternatívája a matematikának, hanem kiegészítôje.
Ugyanakkor élvezetes, szórakoztató, és a gyermekek
egészségét is jótékonyan befolyásoló
lehetôség. És itt nem(csak) a teljesítménysportra
gondolok, hanem – és elsôsorban – a tájfutás
intézményes keretek közötti többéves gyakorlására,
a versenyeken való rendszeres részvételre.
Gondolom semmi újat nem mondok azzal, hogy a tájékozódási
feladatok megoldásához bizonyos szellemi képességek
megléte elengedhetetlen. Ezt minden tájfutó tudja, vagy
legalábbis sejti. Ezeket a “sejtéseket” szeretném
rendszerbe foglalni és bizonyításként felhasználni
a tájfutásnak az oktatásban, nevelésben betölthetô
szerepének igazolásához, a tájfutás gyakorlása
fontosságának hangsúlyozásához.
Ahogyan a matematikai feladatok megoldásának is van egy mechanizmusa,
ugyanúgy megalkothatjuk a tájékozódási feladat
megoldásának modelljét is.
A továbbiakban tájékozódási feladat alatt
egy, a térképen és terepen egyaránt ismert pontból
(kiindulópontból), egy másik - csak a térképre
bejelölt – pontra (ellenôrzô pontra) való eljutást
értünk.
Közismert, hogy a feladatmegoldás több fázisban történik
(mégha az elsô két fázis csak pillanatokig is tart):
I Térképolvasás: - a végpont irányába
mutató lehetséges útvonalak és támadópontok
felismerése (információgyűjtés) ezek értékelése
(információfeldolgozás)
II Útvonalválasztás: az optimális kiválasztása
a lehetségesek közül (döntés)
III A kiválasztott útvonal követése (esetleg módosítása)
IV Pontfogás
A mellékelt táblázatban – az egyes részfeladatok
megoldásához (fázisokhoz) szükséges szellemi
képességeket is feltüntettük. Mint látható,
a logikus gondolkozás minden fázisban jelen van, ezért
erre külön ki kell térnünk.
Köztudott, hogy a logikus gondolkozás fô jellemzôje
a premisszákból (elôzetes információknak is
mondhatjuk) levont helyes következtetés. A tájékozódási
feladat megoldásában való részvételére
elég csak néhány példa:
1. A helyzetazonosítás a terepen nem más mint egy premisszasor
(„ezt...és ...ezt látom a terepen...”) és egy
következtetés („...tehát akkor a térképen
itt vagyok).
2. Útvonalválasztás.
- premisszák: -a lehetséges útvonalak fizikai és
technikai jellemzôi
- a futó fizikai edzettségi szintje (önismeret)
- a futó technikai felkészültsége (önismeret)
- következtetés: a futó felkészültségi
szintjének megfelelô útvonal.
3. Pontérintés.
- premisszák: - a lehetséges támadópontok elérhetôsége
- a támadópontok és az ellenôrzô pont közti
szakaszok jellemzôi
- következtetés: a megfelelô támadópont
Minden egyes pályaszakaszon tehát többször kell „logikusan
gondolkozni”, az egész pályán pedig nagyon sokszor
– majdnem állandóan.
A többi szellemi képesség: figyelemösszpontosítás,
áttekintôképesség, térlátás,
memória, kombinációkészség, figyelemmegosztás
stb. viszont különbözô mértékben van jelen
a feladatmegoldás egyes fázisaiban. Ha szabadna hierarchiát
felállítani az egyes szellemi képességek között,
akkor – és csakis a hasonlat érzékletesebbé
tétele miatt – a logikus gondolkozást „felsôbbrendűnek,
összetettebbnek”, a figyelemösszpontosítást vagy
a memóriát például „alsóbbrendűnek,
egyszerűbbnek” tekinthetnénk.
A logikus gondolkozás tehát – a matematikai feladatokhoz
hasonlóan – a tájékozódási feladatok
megoldásának egyik alappillére.
Az is közismert, hogy a biológia egyik alaptörvénye
szerint, azok a szervek, funkciók, képességek, készségek
amelyeket használunk, működtetünk – fejlôdnek.
Ez áll a szellemi képességekre is.
Ha tehát a tájékozódási feladat megoldása
intenzív szellemi tevékenység (is), akkor ilyen feladatok
gyakori, és fôleg rendszeres megoldása az ehhez szükséges
szellemi képességek fejlôdését eredményezi.
Bár a gondolkodás fejlesztésére gyakorolt hatása
nem vetekedhetik a matematikáéval, (már csak azért
sem, mert a diákok nem tájfutnak iskolai tananyagként legalább
heti két órában és 12 éven keresztül)
néhány szempontból feltétlenül hatékonyabb:
- hatékonyabb, mert a tájékozódási feladatot
nagyon gyorsan (általában futva) kell megoldani (a szellemi munka
intenzitása jóval nagyobb)
- hatékonyabb, mert a feladatot legtöbbször a fizikai fáradság
állapotában kell megoldani (a szellemi és fizikai terhelés
egyszerre hat)
- hatékonyabb, mert egy izgalmas, szórakoztató tevékenység
keretében történik (a szellemi munka élvezetes)
- hatékonyabb, mert nem absztrakciókkal operál, hanem a
konkrét gyakorlati megoldás a tét (a szellemi munka eredményét
azonnal, „a saját bôrén” tapasztalja meg a feladatmegoldó)
- hatékonyabb, mert egy következô feladat megoldása
(a következô szakasz megtétele) lehetetlen az elôzô
feladat sikeres megoldása nélkül (állandó megoldási
kényszer)
- és végül nem elhanyagolható az a hatékonysági
tényezô sem, hogy a feladatmegoldás nem szobában,
hanem kint, az agyműködést segítô oxigéndús
levegôn történik
Remélhetôleg ennyi érv elégséges a tájfutás
képességfejlesztô hatásának, és e módszer
hatékonyságának bizonyítására.
Ugyanakkor, mivel a szellemiek elválaszthatatlanok a lelkiektôl,
a fentieket ki kell egészíteni a tájfutásnak a pszichére
gyakorolt jótékony hatásával:
- minden tájfutó feladat megoldása (minden ellenôrzô
pont érintése) egy külön sikerélmény,
függetlenül a pálya lefutási ideje alapján elért
helyezéstôl (a tájfutás mint „pszichoterápia”)
- a tájfutás gyakorlása segítséget nyújt
a személyiségfejlesztésben is (a bátorság,
a küzdôképesség, gyors döntési képesség,
önuralom stb. kialakításában, fejlesztésében)
- a jó levegôn végzett, izgalmas, érdekes fizikai
és szellemi tevékenység által a tájfutás
az „ép testben ép lélek” ideál megtestesítôje
lehet.
Mindezeket mi tájfutók tudjuk, érezzük. Épp
ezért, ismereteinknek e fenti rendszerezése, és a matematikával
való párhuzamba állítása nem is annyira a
tájfutóknak szól, hanem e sportág iskolai terjesztését
szorgalmazóknak szeretne – a tanügyieket is meggyôzhetô
– érveket adni munkájukhoz.
Végezetül: e sorok írója sok éven keresztül
követte – felmérésekkel – tanítványai
szellemi képességeinek fejlôdését. Az eredmények
már két évi rendszeres versenyzés után mérhetôen
javultak – mindenkinél. Ugyanakkor ezek a sportolók a késôbbiekben,
az élet nehéz helyzeteiben mertek és tudtak gyorsan és
jól dönteni, versenyhelyzetekben (vizsga, interjú stb.) pedig
jó eredményt elérni.
László F. Csaba
Vissza a Tájoló 2004/03 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!