„Nincs annyi zöld festék a nyomdában, hogy ki
tudták volna nyomtatni a hosszútávú OB térképeit”
– vigasztalta verseny elôtt két héttel, a Csokonai
Kupa fancsikai rajtjában a tájfutókat Gidófalvy
Péter, a térkép helyesbítôje, s egyben az
OHEB pályakitűzôje.
No, jól nézünk ki! – gondoltuk ezek után. Azt
is megtudhattuk, hogy – legalábbis ami a férfi elit pályát
illeti – a táv még alakulóban van. Az eredetileg tervezettbôl
le lett vágva 3 kilométer, de így az elôfutók
túl jó idôket döngettek, úgy hogy mégis
hozzá kell toldani valamicskét. Dénes Zoli felesége
még így is nagyon keveselte a 27 kilcsit, mondván náluk
a Duna-Tisza közi borókásban még 30 is majdnem kevésnek
bizonyult.
De legyen ez immár a rendezôk dolga, utána inkább
azon elmélkedtünk Popeyyel és Vincze Pistával, hogy
tényleg nem volt még azon a terepen tájfutóverseny?
Mintha emlékeztünk volna rá, hogy valamikor, talán
a hetvenes években rendezett a BEAC egy nemzetközi Eötvös
Lóránd emlékversenyt Gödöllô mellett, sík
terepen, a Királyút nevű térképen. Ott még
Sivár, alias Bársony András volt a szpíker (manapság
is szívesen látnánk tájfutóversenyeken).
Ha most ugyanott lesz a hosszútávú, akkor a szűz
tereprôl szóló állítás igen csak sántít.
Ám amikor megérkezett a versenyértesítô, kiderült,
hogy nem Gödöllô, hanem Isaszeg a helyszín. Hát
így már érthetô. Az isaszegi síkon korábban
még valóban nem volt tájfutóverseny, de ezzel talán
nem is veszítettünk sokat.
Egy nyiladékhálós, szokványos alföldi erdô
fogadta a nyílt OHEB mezônyét a szeméttelep melletti
cél környékén. A szemétbôl még
a pálya befutó pontjára vezetô kerítés
menti útra is pakoltak „tisztességes” emberek(hogy Bin
Laden zsigerelné ki az összes szemetelôt!).
A térképen tényleg a zöld szín dominált,
kivéve a 15 ezres méretarányú kivágat néhány
gyönyörű fehér foltját, de oda csak kevesen jutottak
el. A Valkony Ferenc irányításával ügyködô
rendezôk, a Kôbányai Tájfutó Klub gárdája
mentségére legyen mondva, háttér információként
megtudtam, hogy az erdészet nem engedélyezte az eredeti elképzelés
szerinti célhelyet, így kényszermegoldás szülte
a pályavezetést. Amit ez a technikailag egyszerű terep megengedett,
azt úgy érzem kihozták belôle. A versenyzôk
számára két alternatíva kínálkozott:
vagy kerülnek utakon, nyiladékon, vagy megtépetik magukat
a szúrós akácosokban, s egyéb dzsuvákon.
Szerencsére még nem kezdett el zöldülni a növényzet
így április elején, a bóják ezért
általában már elég tetemes távolságról
bevillantak – csak hát oda is kellett jutni valahogy. Nyilván
minél gyorsabban. Ez a verseny nem a tájékozódó,
hanem a futó tájfutóknak feküdt. Nyomták is
derekasan sporttársaim, néhány kategóriában
tényleg jobbat jöttek az elôírt gyôztes idôknél.
És persze, mint a technikailag könnyű versenyeken nagyon gyakran,
igen szoros eredmények születtek több helyütt. Nálunk,
az F 50-ben például 1-1 másodperc különbséggel
sorakoztunk be hárman is a 73 percesek közé.
Végül is ideális futóidôben, a körülményeknek
megfelelô, sportszerű küzdelem jellemezte az elsô idei
bajnokságot. A sportszerűségnek sajnos akadt két
szépséghibája. Az egyik, hogy többen is nem követték
a térképrajtot jelölô bójáig a szalagozott,
kötelezô útvonalat, noha semmi értelme nem volt korábban
bevágni a bozótos akácosba. A másik a kutya kérdés.
Hiába kérték nyomatékosan a rendezôk, hogy
senki ne vigye kutyáját a pályára, egyeseknél
nem volt foganatja. Nekem is van két törzskönyvezett magyar
vizslám, akik futásban gyorsabbak is nálam, de még
senki nem látott velük semmiféle futóversenyen. Szilárd
véleményem, hogy – ha csak nem kutyás futtatásról
van szó – a kutya nem futóversenyre, különösen
nem tájfutóversenyre való. Balesetveszélyes, különösen
gyerekek számára ijesztô, félelmetes, de még
a felnôttek figyelmét is elvonja, tehát a többiekkel
szemben sportszerűtlen. És a kutya épsége sincs garantálva,
mert a vadász a póráz nélkül erdôben
rohangáló ebet jogosan le is lôheti – amire már
volt is példa. Évekkel ezelôtt pedig futóedzés
közben addig ugrándozott elôttem össze-vissza egy barátságos,
játszani vágyó kutyus, hogy véletlenül ráléptem
és eltört a lába szegénynek…
A szervezéssel kapcsolatban két apróság érdemel
még említést. A versenyértesítôben
az állt, hogy a Keleti pályaudvarról minden óra
20 perckor indul vonat Isaszegre. Ezzel szemben a bajnokság napján
csak egy vonat jöhetett szóba, de a 8 óra 40-kor indult.
Így az isaszegi állomásról induló menetrendszerinti
busznak is csak hűlt helyét találtuk.
A másik dolog a versenyközpont isaszegi sportcsarnokba való
kijelölésének szükséges volta. Az pozitívum,
hogy esô esetén ott lett volna az ünnepélyes eredményhirdetés
és zuhanyzásra is mód nyílt. De a szombat délelôtti
jó idôben a célban jelentkezni praktikusabbnak látszik,
ahogyan ahhoz már hozzászoktunk. Nem biztos, hogy verseny, pláne
OB elôtt ennyire civilizált környezetbe, bagózó
kispályás focisták közé kívánkozunk.
Aminek viszont személy szerint külön örültem –
és ezzel biztosan nem vagyok egyedül – az a valamennyi ellenôrzô
pontot tartalmazó ajándék vezértérkép.
Ezt a gyakorlatot akár valamennyi rangsorolón érdemes lenne
rendszeresíteni.
Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja Miskolc
Vissza a Tájoló 2004/03 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!